home 2024. július 19., Emília napja
Online előfizetés
Hajsza
Brasnyó Zoltán
2015.07.06.
LXX. évf. 26. szám
Hajsza

A filmekben látható hősies megnyilvánulások egyik elengedhetetlen kelléke az autós üldözés. Már csak azért sem szerettem volna napjaink filmjeiből válogatni ilyen téren, mert a számítógépes effektusok mára már kiölték belőlük mindazt, ami eredetivé és megismételhetetlenné teszi ezt a rendkívül nehéz dramaturgiai eszközt.

Lehet, hogy a Mátrix: Újratöltve vagy a Halálos iramban jelenetei lélegzetelállító képekkel és hatásokkal operáltak, az ezekben a mozikban látható látványos száguldozások mégis inkább a speciális effektusok készítőinek zsenialitását dicsérik. A klasszikusokról szeretnék szólni, ezek közül is elsősorban azokról a krimikről, thrillerekről és akciófilmekről, amelyekben tétje, ereje, különleges hangulata van az autós üldözéseknek. A vígjátékok, mint a Blues brothers, az Ágyúgolyófutam vagy a Smokey és a bandita komikus üldözős jeleneteinek sora egy teljesen más világot képvisel, és más nézőpontot kíván meg.

A modern autós üldözés a Bullittal kezdődött (San Franciscó-i zsaru, 1968), melyben a tizenegy perces hajszát nem egy másik forgatócsoport készítette el, ahogyan ez akkoriban szokás volt, hanem maga a rendező, Peter Yates ragaszkodott hozzá, hogy dramaturgiailag tökéletesre faragja az egyes pillanatokban izgalmas, máskor lassú, megint máskor pedig megállíthatatlanul száguldó akciójelenetet. Emlékezetes marad Lalo Schifrin a kor szellemében íródott cool filmzenéje, mely lassan felvezeti a jelenetet és növeli a feszültséget, hogy aztán egyszer csak hirtelen a fékcsikorgás és a motorzúgás vegye át a főszerepet. Steve McQueen Ford Mustangja a híres San Franciscó-i bukkanókon száguld, és leiskolázza a mögötte repesztő fekete Dodge Chargert. McQueen nagy autóbolond révén ragaszkodott hozzá, hogy kaszkadőrök helyett maga üljön kormányhoz a „legneccesebb” jelenetekben is. Aztán következett az 1971. évi Francia kapcsolat Gene Hackmannel, mely filmben a főhős egy Pontiac LeMansszal próbál beérni egy távozó vonatot. Érdekesség, hogy ez utóbbi filmben a főkaszkadőr egy bizonyos Bill Hickman volt, aki a Bullittban a McQueent üldöző Dodge volánja mögött próbálta eltenni láb alól a San Franciscó-i zsarut. A Francia kapcsolat rendezője, William Friedkin arra kérte Gene Hackmant, hogy az üldözéses jelenetben legyen már szíves 140 kilométeres óránkénti sebességgel végigszáguldani Brooklyn huszonhat lakótömbje mellett megállás nélkül. Hackman végül megcsinálta, de aztán egy közös interjúban mindketten „hatalmas baromságnak” minősítették az egészet. Ettől függetlenül a Francia kapcsolat talán nem vált volna kultuszfilmmé e nélkül a jelenet nélkül. A kor másik meghatározó autós üldözése pedig nem más, mint a legendás Száguldás a semmibe, ugyancsak ’71-ből, Richard C. Sarafian rendezésében. Barry Newman, mindannyiunk Petrocellije ezúttal egy vietnami veteránt formált meg, Kowalskit, aki egy mámoros éjszakán fogadást kötött, hogy képes lesz tizenöt óra alatt Denverből San Franciscóba hajtani egy Dodge Challengert. Ezt az ikonikus kocsit egyébként éppen a film iránti tiszteletből használta Quentin Tarantino a Halálbiztosban. Zsarukkal a nyomában Kowalski néhány óra alatt törvényen kívüli ámokfutóvá, mások számára pedig a valódi szabadság illúzióját megtestesítő nemzeti hőssé vált. A rendkívül látványos és vakmerő trükkökben is bővelkedő filmet a hippimozgalom alkonyán mutatták be, hatása és ereje azonban még évtizedeken át inspirálta Hollywoodot. A Száguldás a semmibe befejező jelenete a kor hangulatára (és divatjára) ugyancsak jellemző nihilista lezárás.

Talán a leghosszabb, megszakítások nélküli és legstílusosabb autós üldözéses jelenet a negyven percen át dübörgő kergetőzés a Tolvajtempóban. Nem, még véletlenül sem a Nicolas Cage főszereplésével 2000-ben bemutatott borzadályra gondolok. Az eredeti Gone in 60 Seconds 1974-ben került az amerikai mozikba. A sárga Ford Mustang, Eleanor volánjánál eredetileg H. B. Halicki foglalt helyet. A filmben kilencvenhárom autót törtek össze, sok statiszta pedig nem is volt statiszta — jó néhány sikoly, illetve a pánik a gyalogosok részéről valódi volt, sőt a balesetek sem voltak minden alkalommal megrendezve. Hosszabb szünetet kellett tartani, amíg Halicki fel nem épült egy telefonpóznával való ütközése után. A tragédiák sora azonban ezzel nem ért véget számára: 1989-ben kezdték forgatni a Tolvajtempó második részét. H. B. Halicki éppen az előkészületekben vett részt, amikor egy másik telefonpózna rázuhant, és betörte a fejét. Özvegye volt az, akit végül sikerült rábeszélni arra, hogy legyen a Nicolas Cage-dzsel bemutatott, „újragondolt” változat producere. 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..