A tojásírás a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékén szereplő tevékenység, melynek megőrzésében Magyarországon a Néprajzi Múzeum is nagy szerepet vállal. Az intézmény tojásgyűjteménye mintegy 4000 darabot számlál. Ezek között fellelhetők a XIX. század végétől a mai napig a Kárpát-medence minden tájegységéről gyűjtött, a legkülönbözőbb technikákkal készült magyar és nemzetiségi darabok is.

A képzés résztvevői

Az előadóktól megtudtuk, manapság évente egyszer, általában húsvét előtt, nagypénteken festünk tojást, de ez nem mindig volt így. Az első írott tojások a temetkezéshez kötődtek, és a feltámadás jelképeként tették az elhunyt mellé. Az egyik leghíresebb darab annak a karcolt tojásnak a maradványa, amelyet Móra Ferenc a kiszombori ásatásokon feltárt női sírban talált. Közismert alkalom a színes tojás ajándékozására a locsolkodás, a húsvétvasárnap utáni nagyhétfőn. Emellett régen a keresztgyerekek kaptak hímes tojást, valamint mátkaválasztáskor szerelmi zálogként adták — Moldvában ma is él ez a hagyomány.

Vajdaságban, a Tisza mentén inkább a növényekkel díszített, hagymahéjjal színezett berzselt tojást készítették. A bánáti tájegységre jellemzőek voltak a viasszal írott torontáli tojások, melyekből kevés maradt fenn, és a Néprajzi Múzeum gyűjteményében megtekinthetők. Jellegzetes színvilágukról és motívumaikról könnyen felismerhetők, három színt használtak ugyanis, a pirosat, a feketét és a sárgát, illetve néha a fehéret is. A piros és sárga motívumok leggyakrabban fekete háttérben jelennek meg, ritkábban alkalmazták a piros alapot. A szakirodalomban az eredetüket gyakran a szerbséghez kötik, de sokan vélik úgy, hogy ezek magyar minták. Egy korábbi alkalommal Zita azt nyilatkozta, a megőrzés és a továbbadás céljából, ő is próbálja a felső-torontáli mintákat újraírni, megmutatni, népszerűsíteni.

Mesterművek

Kálmány Lajos néprajzkutató feljegyezte, a Szegedről kirajzott bánáti nép körében a szentelt tojást a férj kettévágta, a felét megette, a másik felét a feleségének adta. Ha az ember eltéved, és rágondol, kivel ette a tojást, rátalál a helyes útra.

Csókán a foglalkozás célja az volt, hogy a tojásdíszítés alapjainak bemutatása mellett a különböző technikákat, táji sajátosságokat és az ezekhez kapcsolódó hagyományokat is megismerjék a résztvevők. A díszítés tájegységenként, népcsoportonként változik, másak az alkalmazott technikák. A minták ősi eredetűek, és sajátos, szimbolikus jelentéstartalommal bírnak. 

Az első napon a jelenlévők megtanulták, hogyan kell a tojást kifújni, és a héj lyukasztását is gyakorolták. Elhangzott, a hagymahéj mellett teákkal is lehet színezni, de hasznos információként azt is megtudták, hogy a bolti festékek közül melyiket érdemes megvásárolni. És amikor már úgy érezték, nem ártana egy kis mozgás, az oktatók kiküldték őket az egyesület székházának udvarába kis virágokat, érdekes formájú leveleket gyűjteni a berzselt tojáshoz. Az volt a tanács, hogy ennél a technikánál nem szükséges „művészkedni”, de a legtöbben mégis megpróbáltak valamilyen kompozíciót alkotni a növényekből. Ehhez a művelethez nyers tojást használtak, mely a színeződés közben meg is főtt.

Címeres különlegességek

Az előre főzött tojásra viasszal írt gömöri minta került, melyet piros festékben „fürdettek”, majd mindenki megtapasztalhatta, hogyan kell mécses segítségével a viaszt leolvasztani. Azért esett a választás a gömöri mintára, mert a magyar vidékeknek ez az egyik legegyszerűbb, könnyen elsajátítható motívumuk, melyet toll vagy fogpiszkáló segítségével, meleg méhviasszal rajzoltak meg. Másnap a gyimesi és a dobronaki minta került sorra, kifújt tojásra, írókával és ugyancsak viasszal — a képzés végén pedig a kísérletezőbb kedvűek már több színt is használtak.

Sarolta és Zita egyaránt hangsúlyozta, az a legfontosabb, hogy a technikát helyesen sajátítsák el, aztán jöhet a gyakorlás! Bizony, sok-sok tojást meg kell festeni és írni, mire az alkotások kezdenek hasonlítani a tökéletesre — vagy legalábbis arra, amivel már elégedettek lehetünk. Bevallották, időnként még ők is elrontanak egyet-egyet. Ha már megvan a kellő kézügyesség és rutin, következhet a tervezés, a variációk megszámlálhatatlan sora, szárnyalhat a képzelet. A kiállított és bemutatott kollekcióban tájegységek szerint csoportosították a tojásokat, és mint mondták, van köztük mindenféle: növényi festésű, maratott, szabad rajzú, osztott mintázatú, hagyományos és modernebb. Utóbbira jellemző az újragondolás — a mintakincs a régi, de a tervezés más. Különlegességeket is hoztak, például a címeres tojást, melyből nincs sok, mert ünnepre, alkalomra készült, és azt is meghatározták, ki kaphatott ilyet.         

A mellékelt fotókon az oktatók művészi díszítésű tojásai mellett a tanulók alkotásai is láthatóak. Túlzás nélkül állapíthatjuk meg, hogy mindenki nagyon ügyes volt!

Fotó: Tóth Lívia és Kiss Tóth Erika