Az immár 30. alkalommal megtartott muzslyai aratóversenyt ezúttal az Ispánovics-tanya melletti búzaföldön tartották meg. A rendezvényt a Muzslai Petőfi Sándor MME épülete előtti téren nyitotta meg Ivan Bošnjak, Nagybecskerek polgármestere, majd Hallai Zoltán, a városi tanács tagja, a helyi közösség tanácselnöke köszöntötte az egybegyűlteket.
Az alkalmi műsor után a résztvevők kivonultak a vetélkedő helyszínére, ahol Kalapis Sztoján atya megáldotta őket és megszentelte a búzaföldet. Az eseményen Juhász Bálint tartományi gazdasági titkárhelyettes a manifesztáció jelentőségét hangsúlyozta.
A jubileumi aratóversenyre csupán 14 csapat érkezett, noha 23 jelezte részvételi szándékát. Ennek valószínűleg az volt az oka, hogy egyazon időpontban több vajdasági településen is tartottak hasonló rendezvényt, és mindenki a hozzá legközelebb eső falut választotta. Muzslyára a helybeliek nyolc csapatán kívül Felsőhegyről, Szabadkáról, Székelykevéről, Erzsébetlakról és Lukácsfalváról érkeztek részvevők.
Az első feladat az asszonyok előkészületeit dicsérő hagyományos aratóreggeli bemutatása volt. A nézelődők is végigkóstolhatták azokat az étkeket, amelyeket őseink a búzaföldre vittek magukkal. A szegényebbek lópokrócán csak tarhonya, meggyleves, aludttej, szalonna volt, a gazdagabbakéra pedig került sonka, kolbász, sőt nagyanyáink receptje szerint készült édesség, például kapros-túrós lepény és meggyes bejgli. A házilag, lehetőleg kemencében sült kenyér egyik csapat tarisznyájából sem hiányozhatott, de a jófajta házi pálinka se! Úgy tartották, anélkül nem lehetett kaszálni, ha ugyanis időnként belekortyolt a kaszás, nem szomjazott túlságosan, és nem is izzadt a munka során.
A zsűri szigorúan figyelte az aratók öltözékét is, hiszen nem díszes ruhában, hanem egyszerű, könnyű gúnyában volt jó aratni. A szerszámokat is végigmustrálták, a jól kikalapált kasza mellett ott volt a nagy gereblye, a sarló, a kalapács, az üllő és a kaszakő is.
Hogy ki hogyan végezte a munkát, azt is alaposan szemügyre vette a bizottság: a tarló tisztaságát, a kévék rendjét és a búzakereszteket is értékelte.
Mindegyik csapat valamiben a legjobbnak minősült: a helybeli Dudás György kaszásai viselték például a legeredetibb öltözéket, Emán Pál csapatának a legjobb minőségű szerszámai voltak, a nagybecskereki Veseli Banaćanin művelődési egyesület aratócsapata a nevéhez hűen valóban a legvidámabb csoportnak bizonyult, az erzsébetlaki Tavirózsa a legszebb kévéket rakta, Sötét János kaszásai voltak a legkorosabbak, a Dobó József kaszás vezette csapat pedig a legjobb teljesítményért vehette át az elismerést. Gulyás Józsefnek volt a legjobban kikalapálva a kaszája, Gulyás András csapatát pedig a legautentikusabb reggeliért jutalmazták meg. A székelykeveiek falujuk hagyományainak ápolásáért, a felsőhegyi Tiszavirág pedig a legszebb, legtisztább tarlóért kapott díjat. A zsűrinek Mezei Ferenc csapata volt a legszimpatikusabb, a munka során ugyanis két generáció fogott össze. A szabadkai Dužijancát a legfiatalabb tagok képviselték. A lukácsfalvi Fehér tó — HÁKE csapatában volt a legtöbb tizenéves utánpótlás, a tordai Orgonavirág hagyományápolók aratócsapata pedig a legtömegesebb.
A díjátadáskor megköszönték mindazok hozzájárulását, akik az elmúlt három évtized alatt segítették az aratóversenyek lebonyolítását.
Kísérőrendezvények is voltak az etnotanya környékén, ahol a Fókusz M klaszterbe tömörült családi gazdálkodók mutatkoztak be termékeikkel. A Nők Klubja kézimunkáiból és nagyanyáink kötényeiből is készített kiállítást.
A jubileumi rendezvényre az aratás ősi hagyományát felelevenítő kiadvány is megjelent. A kis könyvecske, melynek szerzője Précz István, a Fókusz M klaszter jóvoltából látott napvilágot.
