home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Hagyományőrző nap Kúlán
(T. T.)
2013.09.04.
LXVIII. évf. 36. szám
Hagyományőrző nap Kúlán

Az idén 145 éves kúlai Népkör Magyar Művelődési Központ szervezésében került sor szombaton a VI. Hagyományőrző napra, melynek keretében megtartották a népszerű birkapaprikás-főző versenyt is. A kúlaiak által igen kedvelt Gödör sportpályán 43 bogrács alá gyújtottak tüzet a szakácsok, s a lengedező szél csábító illatokat röpített tova.

Amíg az üstökben főtt a birka, addig a zentai Szent Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület bemutatót tartott, mely a kicsik és a nagyok figyelmét is lekötötte. A színvonalas művelődési műsor Goga Zsoltnak, a Népkör MMK elnökének köszöntőjével kezdődött, majd az egyre bővülő tömeghez Snežana Mrkajić, a kúlai kkt elnök asszonya, Török Ferenc Kúla testvértelepülésének, Kalocsának a polgármestere, valamint Pásztor István, a VMSZ és a Tartományi Képviselőház elnöke szólt.

— Ez a rendezvény nemcsak azért fontos, mert összefogja ezt a kis közösséget, hanem azért is, mert megmutatja a szervezők elhivatottságát, erősíti a közösséget, s a mindennapi gondokat pár órára elfeledve élvezhetjük egymás társaságát. Kívánom, hogy a Kúla és Kalocsa közötti együttműködést hamarosan valódi, életszerű tartalommal töltsük meg. Ennek a lehetősége adva van, főképp most, amikor azt tervezzük, hogy a 2013-tól 2020-ig terjedő költségvetési időszakban a határon átívelő projektumok tekintetében minél többet tegyünk — mondta Pásztor, majd színpadra lépett a kalocsai néptáncegyüttes, a bácskeresztúri művelődési egyesület, a kúlai Szerbia ME, valamint a Népkör MMK néptánccsoportjai és Borsos Dóra bácsgyulafalvi dzsesszénekes.

A műsor végére elkészültek az ízletes étkek is, melyek közül a bírálóbizottság a kúlai Hugyik Ervin főztjét díjazta első hellyel. A vacsora elfogyasztása után éjszakába nyúló zenés mulatsággal zárult a hagyományőrző nap.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..