home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Hagyományőrző disznótor Topolyán
Tóth Péter
2022.03.03.
LXXVII. évf. 9. szám
Hagyományőrző disznótor Topolyán

Ínycsiklandó illatok terjengtek a topolyai vásártéri otthon közelében. A böllérek és a mezőgazdasági középiskola hentes szakon tanuló diákjai a hízó szétszedésén szorgoskodtak. Az asszonyok forralt bort, teát, pálinkát kínáltak a vendégeknek. A konyhában hagymás vért, májat, tokaszalonnát és forró zsírban lángost sütöttek.

Topolyán a Gazdakör és a Topolyai Termelők Egyesülete hagyományos disznótort szervezett, melyen Pásztor István, a Tartományi Képviselőház és a VMSZ elnöke is jelen volt. Elmondta, azért is fontos az ilyen kisközösségi rendezvények sorozata, mert összehozza az embereket, és felülírja a nemzeti alapú és egyéb különbségeket. A magyar—szerb kapcsolatokra is kitért, melyek elmondása szerint kiemelten fontosak a jövőre nézve. Hangsúlyozta, büszke arra a teljesítményre, amelyet ezen a téren eddig sikerült elérni.

— Ez nemcsak a politikusok, hanem az érdekeltek összességének a teljesítménye. Semmi nem bizonyítja jobban, hogy ez mennyire fontos, mint az, ami tőlünk csupán pár száz kilométerre Ukrajnában történik. Ott is elsősorban az ukránok és az oroszok közötti viszonyok következtében robbant ki a konfliktus. Ezért kell hogy világos legyen mindenki számára, hogy a XXI. század harmadik évtizedében is a kölcsönös megbecsülés a fontos. Az nem igaz, hogy a modern világ nem egyeztethető össze ezekkel az értékekkel. Az igaz, hogy a modern világ csak akkor tudja megvédeni saját magát, ha ezekhez az értékekhez visszatér. Ott tartunk, hogy nekünk nem kell ezeket az értékeket keresni, számunkra a magyar—szerb viszony javítása prioritás marad. Ez nemcsak a két országra vonatkozik, hanem Szerbián belül a magyarok és a szerbek kapcsolataira is — nyilatkozta Pásztor István az eseményen.

Szatmári Adrián polgármester elmondta, mivel a hagyományápolás és a közösségépítés szempontjából fontosak az ilyen rendezvények, az önkormányzat is támogatja a megszervezésüket. Az idén is meghirdették a pályázatot a civil szervezetek számára, márciusban pedig a tervek szerint a szerződéseket is aláírhatják.

Bábi Lajostól, a Gazdakör elnökétől megtudtuk, már tizedik alkalommal sikerült megszervezni a hagyományőrző disznótort. Reggelire sült máj, sült vér és frissen sült tokaszalonna várta az érdeklődőket, illetve meleg tea, forralt bor és farsangi fánk is. Az esti mulatság alkalmával pedig hagyományos disznótoros vacsora sült hurkával és kolbásszal.

Fényképezte: Tóth Péter

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..