home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Hagyományőrzés ludasi módra
(T. T.)
2014.08.13.
LXIX. évf. 33. szám
Hagyományőrzés ludasi módra

Gyermekzsivaj, jókedv, kacagás, szórakozva tanulás jellemezte a XVI. Ludasi hagyományőrző tábort, melyet az alsóludasi iskolában tartottak meg. A kiváló programok, a festői szépségű környezet az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is sok olyan gyermeket vonzott, aki a szünidőben is szeretett volna új ismeretekre szert tenni. Naponta mintegy száz helyi és környékbeli, hat és tizenhárom év közötti fiatal választotta kikapcsolódásul augusztus második hetében a tábort.

Az idő tartalmasan telt, unatkozni senkinek sem volt ideje. A részvevők a tábor minden percét élvezték, hiszen különféle csapatépítő játékokban próbálták ki ügyességüket és leleményességüket, népi gyermekjátékokat, néptáncot tanultak, az elemek újrahasznosításáról hallhattak érdekfeszítő előadást, valamint megismerkedtek Ludas és környéke múltjával is. A gyerekek a kézműves-foglalkozásokba is belekóstolhattak: a többi közt makraméztak, gyöngyöt fűztek, pólót festettek, karkötőt, képkeretet alkottak, csuhévirágot csináltak, a zentai Rozetta Kézműves Társaság aktivistáinak segítségével pedig szalmaképet, népviseletes babát, rongy– és nemezlabdát készítettek. Különféle kreatív munkákban is részt vettek, csónakáztak, lovas kocsikáztak, mézeskalácsot sütöttek.

Zvekán Edina, a tábor egyik szervezője elmondta, hogy az idén a hagyományőrző kézműves-foglalkozásokra helyezték a hangsúlyt, hiszen a tábor célja kultúránk megőrzése és átadása a fiataloknak. A tábor munkáját elmondhatatlanul nagy mértékben segítette az a több mint húsz fiatal, aki szabadidejét nem sajnálva járult hozzá ahhoz, hogy a rendezvény alatt minden a legnagyobb rendben legyen.

A szeptembertől hatodik osztályba induló, palicsi Szarapka Anikó hatéves kora óta rendszeresen ellátogat a ludasi táborba.

— Élvezem az ittlét minden percét. Minden évben találok valami újdonságot. Az idén készítettünk először szilikongumiból karkötőt, befőttesüvegből dekupázs technikával díszített üveget, és a pólófestés is más volt, mint a korábbiakban. Kiváló a hangulat, és ezúttal is sok új barátot szereztem. Az itt megtanultak nagy részét év közben is hasznosíthatom. A ludasi tábor a nyári szünidő nagyon fontos programja, és jövőre újra itt leszek — mondta Anikó.

A tábort a Ludas Matyi Művelődési Egyesület szervezte, támogatói pedig a ludasi helyi közösség, a Természetbarát Kör, a helyi magánvállalkozók és a szülők voltak.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..