home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
Ha messze mész…
(ZS. Á.)
2015.05.06.
LXX. évf. 18. szám
Ha messze mész…

Törökbecsén, a Népkönyvtár képtárában szépirodalmi zenés esttel zárult le a helyi NB Rádió magyar szerkesztősége által második alkalommal meghirdetett költészeti pályázat. A megmozdulás a Ha messze mész... címet kapta.

A verssorokba öntött gondolatok fél éven át érkeztek a szerkesztőségbe. A költeményeket a magyar műsor hallgatói is megismerhették. Verseivel jelentkezett Ripcó Rozália Padéról, Homolya Enikő Zentáról, Berta Imre Törökfaluról, valamint Varga Margit, Pataki Klára, Kiss Ibolya, Zséli Ágnes, Knezsev Ella, Mejkszner Mária és Hajdú László Törökbecséről.

A különféle üzenetet sugalló alkotások tükrözték az emberi gondolatok végtelen mezejét, a fizikai vagy a gondolatbeli eltávozástól való félelmet, az emlékeket, az aggódást, a lelki gyötrelmeket. Az ember a bölcsőben még tudatlan, bűntelen, majd a fák levelének többszöri lehullása után felnőtté válik. A gyermekkori emlékek mélyen benne élnek, és magával viszi őket az idegenbe is. Az emberi lélek olyan, mint a tükör, mely visszaveri a fényt a messzeségből, akkor is, ha távol van, és akkor is, ha csak gondolataiban barangolt el.

Szent György-napi vigadalom


Báló József felvétele

A néphagyomány az igazi tavasz kezdetét mindig is Szent György napjától számította. Az állattenyésztéssel foglalkozó népek — az időjárástól és a legelők állapotától függően — ez idő tájt hajtották ki a jószágokat a téli szálláshelyekről, ekkor fogadták meg a pásztorokat, béreseket. Április 26-án a törökbecsei művelődési ház színháztermében a Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület harmadik alkalommal rendezte meg a Szent György-napi vigadalmat.

A kulturális eseményen felléptek az egyesület tagjai és táncosai, a Hajdina, a Csalogató néptáncegyüttes, a Picikék gyermektánccsoport, a Villő énekcsoport, valamint a törökbecsei Teleház szavalói. A házigazdák az idén vendégül látták a magyarittabéi Búzavirág Hagyományápoló Egyesület táncosait is. A hagyományos népi zene hangjait a Régijó zenekar tagjai szólaltatták meg.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..