Ha május, irány a múzeum!
Fehér Márta
2022.05.27.
LXXVII. évf. 21. szám
Ha május, irány a múzeum!

Persze nemcsak akkor, hanem máskor is, ám ilyentájt különösen, hiszen a Múzeumok Éjszakájának valami különleges varázsa van. Ezúttal Zentán jártam, és sokféle csodát láttam, hallottam.

A Zentai Városi Múzeumba egész nap be lehetett toppanni, délelőtt a mamutok világával bűvölték el a legkisebbeket, történelmi csapatjátékot játszottak Kulturális útvesztő címmel, majd Pejin Attila történész-muzeológussal a zsidó Zentát ismerhették meg az érdeklődők egy helytörténeti séta keretében. A csoport visszaérkezése után beszélgettem az intézmény vezetőjével, és rögtön azzal kezdtük, hogy a helyi szefárd zsidóság egyetlen fennmaradt, 1928-ban emelt (a vészkorszak utáni időkben tornacsarnokként funkcionált, s ezáltal a lebontástól megmenekült) épületén, azaz a nemrégiben felújított kis zsinagógán, illetve a neológ közösség már nem létező, 1957-ben lebontott úgynevezett nagy zsinagógájának a hűlt helyén kívül mire érdemes még ráirányítani a figyelmet.


Ezernyi látnivalót kínál a Zentai Városi Múzeum

— A kis zsinagóga felújítása azért fontos nekünk, mert közel van a városközponthoz, igaz, a Tópart városrészben lévő zsidó temetőről jobbára csak azok tudnak, akik ott nőttek fel, hacsak valaki nem botlik bele az interneten. A Múzeumok Éjszakáján is az első években volt a legnagyobb siker — szinte nem is kellett komolyabb erőfeszítést tenni, meghirdettük a programokat, és jött egy csomó ember, aki addig nem is tudta, hogy van Zentán múzeum — mert mi, belvároslakók, itt dolgozók mindig elfelejtjük, hogy helyzetünkből fakadóan előbb-utóbb belebotlunk, viszont a külvárosi részben élők, akik piaci napokon jönnek be vásárolni, s leginkább földműveléssel foglalkoznak, nem feltétlenül tudnak az intézmény létezéséről, sőt.

Elmeséltem neki, hogy mielőtt betértem volna a múzeumba, a városháza előtti téren egy csoport kamasz fiúba botlottam, s amikor megkérdeztem tőlük, hogy hallották-e, milyen programsorozat zajlik a városban, csak rázták a fejüket, majd miután elárultam nekik, felidézték, hogy nagyon régen, kisgyermekként jártak legutóbb a múzeumban (azt tudták, hol található az épület, s a kiállított fegyverek villantak be emlékként), s úgy vélekedtek, ciki lenne a barátok szemében, ha ilyen helyekre járnának, és otthon sem hallották soha, hogy a szülők kiállításra, színházba vagy egyéb kulturális rendezvényre készülnének.


Beszédes Bence az édesapjával, a zentai múzeum híres mamutjával a háttérben

— Én örömmel tapasztaltam, hogy a helytörténeti sétához két kamasz is csatlakozott, bár nem tudom, honnan csapódtak hozzánk, de nagyon szeretném, ha őket is meg tudnánk szólítani, hiszen generációs szakadékok vannak a közönségben az elvándorlás miatt. Kellenének a fiatalok a szervezők közé is, akik a tinédzsereket a saját médiájuk által érnék el, mely nem merül ki a Facebookban, hiszen itt van a Twitter, a TikTok és még mennyi minden — fogalmazott Pejin Attila, majd arról is beszélgettünk, mennyi szakmai feladatot kell ellátnia egy múzeumnak a kiállításokon túl, meg hogy a kisvárosi múzeumok mennyire nehezebb helyzetben vannak, mint akár országunk nagy(obb) városainak intézményei, a világ hatalmas és elismert gyűjteménytárai.

Sirková Anikó egykori zentai polgármesterrel, jelenlegi nyugdíjassal is a kiállítóteremben találkoztam, a helytörténeti sétát dicsérte és élményeit mesélte beszélgetésünkkor.

— A zentai zsidóság története különösen érdekel, több ilyen tematikájú városvezetésen, találkozón is részt vettem. Kihasználva az alkalmat, a legendás zentai fotóriporter és fotóművész, Stevan Kragujević kiállítását is megnézem, gyönyörű, ikonikus képei vannak, mint amilyen például híres alkotása, A kubikus.


Időutazás Nagy Abonyi Ágnessel a néprajzi kiállításon

A gyönyörű fotókiállítás megtekintése után a már említett híres mamut közelében találkoztam a négytagú Beszédes családdal, melynek tagjai a késő esti nyitvatartást kihasználva élvezték a sok látnivalót — a hatéves Bence számára ugyanis nagyon érdekesek a mamutcsontok.

— Nagyon tetszettek a különböző kövek és a fegyverek is — mesélte Beszédes Bence, s hozzátette, édesanyja említette neki, hogy volt már korábban is múzeumban, arra azonban nem emlékszik, hiszen még kicsi volt. — Nagyon szeretem a múzeumokat, fent az emeleten is rengeteg érdekes dolog van, láthattam például, hogy régen mivel horgásztak az emberek.

Imádom a régi dolgokat, így csatlakoztam Nagy Abonyi Ágnes néprajzkutató-muzeológus Mintakincsünk, mintakészítő mesterek régi tárgyai című tárlatvezetéséhez, és érdekfeszítő történeteket hallottam kenderkötőkről, kékfestőkről, viseletekről — mindenkinek szívből ajánlom a múzeum állandó néprajzi kiállításának a megtekintését. Rengeteg mindent megtudhatunk a nem is oly régi korokról, és nosztalgiázós múltidézőnek is kiváló: gyermekkorom indigója és nyomtatott, szarvasos-tájképes falvédője is itt került elő emlékezetem mélyéből — máris kíváncsian várom a december végére meghirdetett falvédő-kiállítást. 


Irodalmi kerekasztal a Múzeumok Éjszakáján Zentán (Horváth Zsolt felvétele)

Az esti órákban több kínálat közül lehetett válogatni: meg lehetett tekinteni Stevan Sremac emlékházát, a Zentai Csata Emlékkilátót a városháza tornyában, illetve Ki vagy, hol vagy, vajdasági olvasó? címmel irodalmi kerekasztal-beszélgetést tartottak, melyen Beszédes István költő, drámaíró, műfordító, szerkesztő és művelődésszervező, valamint Orcsik Roland író, költő, szerkesztő, műfordító, irodalomtörténész mellett lapunk újságírója, Bíró Tímea költő is közreműködött, akivel múzeum és irodalom találkozásáról beszélgettünk.

— Én egy nagyon vizuális típus vagyok, és nagyon sok esetben a képiség tud inspirálni. Gyakran előfordul, hogy ha meglátok egy fekete-fehér fotót, akkor eszembe jut egy gondolat, egy költői kép, és akkor abból születik egy vers. Ezért is szeretek nagyon múzeumba járni. Nagy öröm számomra, hogy A pusztítás reggelei című első kötetem megérte a második kiadást is, de azt gondolom, ha az embernek megjelenik egy kötete, azzal nem áll meg a világ, folyamatos alkotásra, írásra lenne szükség, ezért nagyon szeretném, ha — első gyermekes, sok téren tapasztalatlan anyuka lévén — nem is a mindennapjaim részéve válna az írás, de legalább bizonyos időszakonként tudnék írni. Nagyon nehezen élem meg az alkotói válságot vagy azt, ha a fejben ott vannak a gondolatok, viszont nem tudom a gyakorlatban megszülni őket. Jelenleg ezt kell kilogisztikáznom, hogy tudjak lehetőséget teremteni az írásnak. Sokan azt hitték, hogy gyermekversekkel fogok előállni — s nem, hanem éppen ez a szülői lét hozott számomra egy nagy gazdagságot, merthogy én szerencsés vagyok, de innen-onnan gyűjtök információkat, hogy mennyire nehéz egyedül nevelni gyereket, s engem most ez bolygat a legjobban, mert azt gondolom, hogy a társadalom és az állam sem támogatja azokat az édesanyákat vagy édesapákat, akik egyedül birkóznak meg ezzel a mindennapi feladattal, és szerintem ez megérne egy könyvtémát, azt tervezem, erről szól majd a következő kötetem.


Pejin Attila Stevan Kragujević fotókiállításának terében, múzeumlátogatók között

Fényképezte: Fehér Márta

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Riport rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..