Karácsony közeledtével, amikor ünnepi fénybe borul egy-egy város, utca, annak varázsa azonnal magával ragad. Az adventi készülődés elengedhetetlen részei a vásárok, ahol a fabódék között sétálgatva a karácsonyi dallamok hallatán egészen átszellemülhet az ember.
A hétvégén Magyarkanizsán sem volt hiány ünnepi hangulatban és programokban. December 6-án és 7-én az immár tíz éve megrendezendő adventi vásáron kicsik és nagyok egyaránt találhattak maguknak megfelelő elfoglaltságot.
A két napig tartó eseményen kézművestermékek színes kínálatából lehetett válogatni, koncertekkel, szín- és táncelőadásokkal, valamint számos, gyermekeknek szóló programmal kedveskedtek a szervezők. Pénteken a gyerekek karácsonyi mécsest készíthettek, bábmesét hallgathattak, a XIV. Magyarkanizsai Mikulás-futáson pedig edzőtermi bérletet lehetett nyerni, majd a Trojka trió szórakoztatta a közönséget. A nap végén a Szent Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület bemutatóját láthatta a közönség.
— A Magyarkanizsa község területén szervezendő decemberi programok a havonta megjelenő eseménynaptárunkban több mint 50 oldalt elfoglaltak, ami azért nagyszerű, mert egyébként 30-35 oldalba szoktunk beleférni. Kétségtelen, hogy az intézményeink és egyesületeink decemberben különösen odafigyelnek arra, hogy az ünnepet megelőző időszakhoz illő eseményekkel készüljenek, és közösségi programokat, rendezvényeket szervezzenek. Nagyon aktívak a településeink is, Magyarkanizsa községben tizenhárom van, és szinte mindegyiken megvalósul valamilyen közösségi ünnepváró, illetve adventi program. Az önkormányzat több mint tíz éve szervezi az adventi vásárt, és ez idő alatt nagyon sok változáson ment át ez a rendezvény. Volt olyan, hogy egy hónapig vagy egy hétig tartott, és különféle helyszínekkel próbálkoztunk. Amikor néhány évvel ezelőtt ez a városrész új térköveket kapott, és teljes felújításon esett át, rájöttünk, hogy tökéletes helyszíne lehet a szabadtéri összejöveteleknek. Köszönjük szépen az itt lakók türelmét és a hozzánk való jóságát, hiszen ők nem lázadoznak az ellen, hogy évente két napig itt zajlik az adventi vásár. A rendezvény gerince a kézművesek kirakodója, hiszen úgy gondoljuk, az adventi időszak elején még nem mindenki gondoskodott arról, hogy milyen ajándékkal lepi meg szeretteit. Akiknek fontos, hogy minőségi kézművesterméket ajándékozzanak, azoknak ez remek alkalom, hiszen tíz faházban vagy húsz vásárosunk és kézművesünk foglal helyet, és valóban színvonalas, értékes dolgokkal készülnek minden évben. A vásár emellett kiegészül sokféle programmal, például zenei koncertekkel, melyek a hideg időre való tekintettel félórásak. Vannak, melyek inkább karácsonyi dallamokat tartalmaznak, de például Réka és Imi koncertje népdalihletésű. A Trojka trió nagyon kellemes pop- és rockslágereket játszott, és visszatérő vendégünk, a Jazz & Roll minikoncertje is hallható lesz. A hagyományoknak is mindig adózunk, a betlehemezés nem szokott kimaradni ebből a rendezvényből, a Tisza néptáncegyüttesnek köszönhetően így fel tudjuk eleveníteni a régi szokásokat is. Fűtött sátorban gondoskodunk arról, hogy a gyermeket nevelő családok minőségi szabadidőt tölthessenek el. Rendszeresen van ezen a rendezvényen bábelőadásunk, mely valami hihetetlen módon vonzza a közönséget, a gyermekeket szülőkkel, nagyszülőkkel együtt. Mindig tele van a sátor velük, minden évben van meseolvasás is. Rájöttünk, hogy a mesét a gyerekek nemcsak otthon szeretik hallani, hanem közösségi esemény keretében is. Ezenkívül van két fűtött helyiségünk, mely rendelkezésünkre áll, az egyikben a mézfogyasztás kultúráját mutattuk be. A Nektár Méhészegyesület immár második éve mindkét napon itt van velünk a vásárban. Mézet árul, illetve mézből készült termékek kóstolóját szervezi. Valamint itt van a Turisztikai Információs Központunk, ahol a gyermekek kézműves-foglalkozása valósul meg. A Télapó szánja is rendszeres kísérő- és kiegészítő programunk, bárki térítésmentesen tehet egy kört a Télapóval, nem szánon, hanem lovas kocsin. Ezenkívül ami még térítésmentes a gyerekek számára, az az arcfestés. Finom falatok kóstolójáról mi is gondoskodunk, nem csak a vendéglátóink, hiszen vannak itt szolgáltatók, akik hoztak mindenféle enni- és innivalót, mely egy vásárhoz kell, illetve mi, szervezők is minden évben a vásár két napján kétféle édességgel szoktunk körbesétálni. Az első évben egy kicsit furcsán fogadta a látogatóközönség, hogy ezért nem kell fizetni, és szabadon lehet venni a tálcáról. A Kanizsai Karácsonyi Kukucskáló Kvíz pedig egy rendkívül érdekes és izgalmas játék a gyerekeknek. Amikor néhány évvel ezelőtt a kolléganőnk kitalálta, akkor némi fenntartással fogadtuk, de hatalmas sikere volt. Általános iskolásokat várunk a kvízre, akik egy feladatlapot kapnak, melyet úgy tudnak megoldani, ha körbesétálnak a város központjában. Amikor a megjelölt lokációra érnek, ott várja őket a feladat, válaszolni kell rá, és kitölteni a lapot. Amikor ezzel megvannak, visszahozzák a feladatlapot, és elhelyezik a dobozban. Az a cél, hogy mindenki jól válaszoljon, és a rendezvény végén ajándékot sorsolunk ki a két-három fős csapatok között. Elérheti az 1000-et a látogatóközönség száma, még akkor is, ha eső van. A Mikulás-futás még esőben is megvalósult, valami hihetetlen módon, mert valóban nagyon esett, de nagyon sok Mikulásunk futott — számolt be Vranić Váradi Lívia, az önkormányzat munkatársa.
A gyerekek mesét hallgatnak
A szombati napon a legkisebbek mézeskalácsot díszítettek a Turisztikai Információs Központban, a sátorban pedig Mácsai Mónika és Vadász Kornélia mesélt nekik. A zenéről Réka és Imi, valamint a Jazz & Roll gondoskodott. A Cnesa színjátszó szakosztálya beszéd- és légzőgyakorlatokkal, társas készségfejlesztő feladatokkal, valamint improvizációs játékokkal készült az érdeklődőknek, zárásként a Tisza Néptáncegyesület táncosai és zenészei előadták a Menjünk mi is Betlehembe című betlehemes játékot.
Lehóczki Alizt, a vásár egyik árusát kérdeztem termékeiről és arról, milyen élmény részt venni a rendezvényen.
— Kézművesékszereket hoztam. Egyediek, rozsdamentes acélból és süthető gyurmából készülnek. Körülbelül tíz éve foglalkozom ezzel, vásárokba három éve járok intenzíven, itt, Magyarkanizsán a karácsonyi vásáron először vagyok. Kellemes, otthonos a hangulat, nagyon tetszik.
— Tegnap nem voltunk az eső miatt, de amikor van vásár, kijövünk, körbe szoktunk sétálni. A hangulat, úgy látom, leírhatatlan, a gyerekek jól szórakoznak, és ahogy nézem, a forralt bortól a felnőttek is — mondta nevetve Nacsa Ibolya. — Szerintem megéri kijönni.
A Télapó szánja
Betlehem
Vásári tömeg
Réka és Imi koncert közben