Nemrégiben hatvanöt éves osztálytalálkozóra gyűlt össze az egykori kanizsai vegyes algimnázium 1948/49-es tanévben kis érettségit tett 3. a és 3. b osztályának tizenöt véndiákja. A hatvanéves találkozón elfogadott döntés értelmében ismét találkoztak, hogy elbeszélgessenek a régmúlt diákévekről, a közös emlékekről és a jelenlegi életükről.
A hajdani nyolcvankét tanulóból sajnos sokan örökre eltávoztak tanáraikkal és osztályfőnökükkel, Bata Klárával, valamint Vajda Józseffel együtt, akikről tisztelettel megemlékeztek. Néhány diáktársuk pedig objektív okokból nem jöhetett el. A szervezést ezúttal is Bán Ilona és Losoncz Rezső nyugalmazott tanár vállalta, aki többek között elmondta: emlékei szerint a háború utáni tanító- és tanárhiány miatt többször cserélődtek a pedagógusok — főleg az alsósoknál —, az új diáktársak pedig jellemzően a felsőbb osztályokba kerültek. A generáció nem volt homogén, mert a tanyavilágból és a településekről érkeztek azok a kisdiákok, akik ott végezték el az alsó osztályt, és tanulmányaikat csak Kanizsán folytathatták. Így történhetett meg, hogy olykor akár háromévnyi korkülönbség is volt a tanulók között. Ennek ellenére mégis összekovácsolódtak, összetartottak — hangsúlyozták a szervezők.
Az immár nagyszülőknek — visszaemlékezve a felejthetetlen diákévekre — hihetetlennek tűnik, hogy 40-es létszámú osztályközösségben tanultak és nevelkedtek — szemben napjaink 18-20-as, legfeljebb 25-ös létszámával, mégis eredményesen, jó magaviselettel fejezték be az iskolát. A magyar és a szerb nyelven kívül az oroszt is elsajátították — a háború után ez kötelező volt. A kellemes beszélgetés folyamán szóba került a továbbtanulás is, és kiderült: a hajdani osztálytársak közül kevesen folytatták tanulmányaikat, ami érthető, hiszen a háború után nehéz gazdasági helyzet volt az országban és a családokban egyaránt. Néhányan külföldre mentek dolgozni, vagy később a gyerekeik után. Meg kell említenünk — a teljesség igénye nélkül — azoknak a nevét is, akiknek a nehézségek ellenére sikerült tovább tanulniuk, főiskolát, egyetemet fejeztek be, és tanítók, tanárok, mérnökök stb. lettek. Ők: Harmat Borbála, Engi Júlia, Bosznai János, Nyilas Antal, Újhelyi Ferenc, Vörös Imre, Losoncz Rezső, Bozsó Emma, Rekecki Rózsa.
A baráti és vidám hangulatban elfogyasztott ebéd után felidézték az utóbbi öt év családi eseményeit, illetve a nyugdíjas évek szépségét, nehézségeit is.
Végül megegyeztek abban, hogy — még ha csak rövid időre is, ám — a jövőben évente találkoznak.