Győztünk!

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

Győztünk!

A majális előtti napon Zentán a kissé mindig elhanyagolt Népkert bejáratánál négy hatalmas beton virágtartóba büdöskét ültettek. Vagy bársonyvirágot. Ki hogyan ismeri. Felénk inkább az előbbi nevén szokás emlegetni. Hívják így vagy úgy, nagyon dekoratív és az időjárásnak ellenálló növényről van szó,...

A majális előtti napon Zentán a kissé mindig elhanyagolt Népkert bejáratánál négy hatalmas beton virágtartóba büdöskét ültettek. Vagy bársonyvirágot. Ki hogyan ismeri. Felénk inkább az előbbi nevén szokás emlegetni. Hívják így vagy úgy, nagyon dekoratív és az időjárásnak ellenálló növényről van szó, amelyet sokan szívesen ültetnek és látnak a saját kertjükben is. Különösen, ha teljesen ingyen lehet hozzájutni. Két nap múlva ugyanis, amikor ismét arra jártunk, megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a tartók fele már üres. A laza földből nem volt nehéz tövestül kihúzgálni a sárga virágokat.
Az új akadálypálya átadásakor is fontosnak tartották megjegyezni, remélhetőleg sokáig lesznek épek és használhatóak a fából készült tornaszerek. Mert az utóbbi időben ebben a békésnek tartott Tisza-parti városban is többször voltunk kénytelenek a rongálók felháborító tetteivel szembesülni. Felgyújtott játszótéri csúszda, kettéroppantott padok, derékban eltört facsemeték maradtak utánuk. Mindez legalább annyira érthetetlen és értelmetlen, mint az, hogy egy-két hét alatt kétszer is betörtek a régi diákotthon épületébe, vagyis azokba a helyiségekbe, amelyeket az értelmi fogyatékos gyermekekkel és fiatalokkal foglalkozó Kéz a Kézben Alapítvány használ. Az éjszakai besurranók először némi kekszet zsákmányoltak, másodszor pedig, a hírek szerint, két liter üdítővel és egy húr nélküli gitárral távoztak.
Tudom, a felsoroltak szinte mindegyike inkább erkölcsi, mint anyagi kárnak minősíthető, egy vezércikkben talán nem is kellene pár virágpalántával és néhány liter szörppel foglalkozni. A feje tetejére állított és csak lassan visszabillenő világunkban ezek mindössze apróságok? Nem biztos. De rendben van, beszéljünk másról.
Május 9-e. Hosszasan töprengtem, mit kezdjek ezzel a dátummal. Mert két olyan esemény is fűződik hozzá, amelyekkel esetleg kezdeni lehetne valamit. 1945-ben Európában ezen a napon ért véget a második világháború, ezért a győzelem napjaként tartották számon. Vagy tartják számon még ma is? Bevallom, fogalmam sincs. Nálunk egyébként sem az volt az utolsó háború. Jöttek aztán újabbak, amelyekben szintén győztünk. Vagy legalábbis így gondolják sokan. Még akkor is, ha az életünkön ennek éppen az ellenkezője látszik. 1950. május 9-én Robert Schuman előterjesztette Európa újjászervezésére vonatkozó javaslatát, amely elengedhetetlen feltétele volt a békés kapcsolatok fenntartásának. Ezt a Schuman-nyilatkozat néven ismert beszédet tekintjük a mai Európai Unió megszületéséhez vezető első lépésnek. Hét évvel később, 1957 márciusában hat európai állam vezetői római találkozójukon aláírták az Európai Közösséget létrehozó szerződést. Ennek az idén ötven éve. Vagyis május 9-én Európa-napot ünnepelhetünk. Pontosabban, ünnepelhetnénk mi is, ha nem győztünk volna olyan háborúkban, amelyekben részt sem vettünk.
1990-ben éppen ezen a napon jelent meg a Napló hetilap első száma. Címoldalán Léphaft Pál karikatúrájával. Győztünk! A rajzon a kéz először a diadalt jelképező V betűt mutatja, majd azt a jellegzetes mozdulatot ábrázolja, amikor csak a középső ujj mered a magasba, hogy végül csipisz formázódjon belőle. És hét évvel később, vagyis pontosan tíz évvel ezelőtt, szintén május 9-én jelent meg a Napló utolsó száma. Ami egyben azt is jelenti, hogy egy évtizede nincs közöttünk kedves barátunk, Keszég Károly, a hetilap utolsó főszerkesztője. Akivel az élet kényszerűen és kegyetlenül betartatta azt, amit az utolsó vezércikkében ígért: ,,Nem írok többet egy sort sem. Legalábbis vajdasági magyar sajtószervbe nem. Cselekvő értelmiség nélkül minden nemzetrész a világon elvész. Minőség nélkül pedig esély sincs a megmaradásra. Ez a mi felelősségünk, s nem is kevés.” Valamint Mucsi Géza, Molnár Imre és Guelmino Sándor, a lap munkatársai, akik ugyanennek az évnek a tavaszán, még a megszűnés előtt távoztak közülünk. Örökre. Igaz, csak testi valójukban. De nem vagyunk olyan sokan, hogy ez vigasztalhatna minket.
Mi pedig továbbra is küszködünk az emlékeinkkel, az egyre múló idővel, a bezártsággal, a nincstelenséggel, a kilátástalansággal. Nem örülünk, inkább idegeskedünk azon, hogy közeledik a tanév vége, hogy a gyermekeink az érettségire, a ballagásra készülnek. Mert minden sokba kerül, és a legtöbb családban akad legalább egy munkanélküli. Akiért a kora miatt nem kapkodnak többé a munkaadók. Ráadásul munkaadóból is egyre kevesebb van. És ha sikeresen túl lesz a záróvizsgán az a jobb sorsra érdemes csemete, akkor mit kezd magával? Tovább tanul? Miből? Elhelyezkedik? Hol?
Amennyi kérdés, annyi csata. És annyiszor mondhatjuk, hogy győztünk? Hát erre azért nem vennék mérget.
Címkék: Győztünk!
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Körkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Győztünk!
Körkép
  • OROSZ Ibolya
  • 2008.02.06.
  • LXIII. évfolyam 6. szám
Facebook

Támogatóink