home 2024. december 22., Zénó napja
Online előfizetés
Gyorsforgalmi út Zombortól Nagykikindáig
2023.02.08.
LXXVIII. évf. 6. szám
Gyorsforgalmi út Zombortól Nagykikindáig

–Idén elkezdődik a gyorsforgalmi út építése a Magyarországgal közös béregi (Bački Breg) határátkelőtől a romániai Nakovo határátkelőig, azaz Zombortól Nagykikindáig, 175 kilométer hosszan.  A munkálatok a következő két-három évben tartanak. Goran Vesić építési, közlekedési és infrastrukturális miniszterrel, az összes illetékessel, valamint az út nyomvonalán található önkormányzatok – Zombor, Kúla, Verbász, Szenttamás, Óbecse, Törökbecse – képviselőivel meghatároztuk ennek a nagy és fontos vállalkozásnak a céljait és feladatait, amelyek különösen Vajdaság északi része, de egész Szerbia szempontjából is jelentősek – mondta Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke a projekt végrehajtásának nyomon követésével foglalkozó munkacsoport ülése után.

Mirović szerint a munkálatok a Béregtől Zomborig tartó szakaszon kezdődnek meg. Az elhangzottakhoz hozzátette, Aleksandar Vučić köztársasági elnök kezdeményezésére Szerbia kormánya elvégezte a szükséges teendőket, hogy az út építése az év első felében elindulhasson.

Goran Vesić építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter arra mutatott rá, hogy ez az út lesz a hajtóerő Vajdaság fejlődésében, mert megváltoztatja a tartomány északi részén élők életét, új befektetéseket, új munkahelyeket, a turizmus fejlesztését hozza magával, valamint a leggyorsabb összeköttetést Románia egy része és Magyarország között. Vesić hangsúlyozta, Vajdaság a következő években nagy infrastrukturális beruházásokra számíthat.

A miniszter egyben reményét fejezte ki, hogy még ez év folyamán aláírják a Belgrád–Nagybecskerek–Újvidék gyorsforgalmi út építésére vonatkozó szerződést is – olvasható a médiának eljuttatott közleményben.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..