A két nem mindennapi hölgyet és műveiket Erős Bunyik Lili festőművész, képzőművész méltatta.

— Kiállítóink azok, akik a művészetet a maga legszelídebb, legőszintébb oldaláról közelítik meg. Nem a harsány látvány, nem a technikai bravúrok vonzzák őket, hanem az érzés, az emberi lélek mélységei, a csendes pillanatok szépsége. Ezek a művek akvarell-, olaj-, tus- és kínaitus-technikákkal készültek, finom, mégis határozott gesztusokkal, ahol minden ecsetvonás mögött évek alatt felgyülemlett gondolat, érzés és megfigyelés húzódik meg. Ezek nem csupán képek, ezek vallomások. Őszinte és tiszta önkifejezések egy olyan életút részeként, ahol a festészet már nemcsak hobbi, hanem létforma. Lelkük színpadává vált a vászon, ahol minden egyes folt, minden árnyalat egy történetet mesél el — csendben, de annál erőteljesebben. Alkotóink hosszú életutat jártak be, mielőtt ecsetet vettek a kezükbe. Sok-sok éven át másfelé irányult figyelmük, más volt a hivatásuk, másokért éltek — és most, életüknek ebben az új szakaszában, végre maguk felé fordulhattak. Az alkotás számukra nemcsak örömforrás, hanem belső szükséglet. A festészet lett számukra az önkifejezés, az emlékezés, a megélés és a szabadság eszköze. Talán éppen ezért olyan különlegesek ezek a művek: mert minden ecsetvonás mögött ott van az élet, úgy, ahogyan csak az tudja megfesteni, aki már sokat látott, sokat érzett, és még mindig kíváncsi. A képek mögött nincsenek marketingstratégiák, nincsenek galériák diktálta elvárások, csak a lélek. Őszinteség, játék, líraiság és sokszor gyógyulás. Mert a festészet gyógyít: elcsendesít, megnyit, visszavezet önmagunkhoz.

Annak ellenére, hogy Sranc Editnek már korábban is volt kiállítása, öröme és lelkesedése egyáltalán nem csökken.

— A kiállításnak valójában nincs egy pontos témája, hanem több tematika köré épül. Többfajta technika is jellemzi, az akril és az akvarell mellett a pasztell is megtalálható. Festészettel a gyermekeim és az unokáim nevelése után kezdtem foglalkozni, hiszen ekkor szabadidőre is leltem. Igaz, hivatásom is ehhez kapcsolódott, hiszen építésztechnikusként dolgoztam egy életen át, egész életemben rajzoltam — igaz, körzővel és vonalzóval. Visszatekintve nem is igazán szerettem ezt a foglalkozást, csak a rajz miatt szakosodtam erre, inkább szabadkézzel szerettem volna alkotni. Amikor pedig felszabadultam, elengedtem magam, elkezdtem ezzel foglalkozni, s minden lehetőséget, mely adódott, megragadtam, ezáltal számos technikát el is sajátítottam. Az inspirációt több helyről kapom. Nagyon izgalmas ilyen kiállítást tartani, hiszen ez előtte fizikai munkát is követel, ehhez pedig csatlakozik az izgulás. Amikor pedig az egész elkészül, és látom, mennyi embernek elnyerte a tetszését, akkor a szívem tele van boldogsággal.

Börcsök Anna Óbecsén született és nőtt fel. Kiállított munkája az akvarell varázsaiba igyekezett bevezetni az érdeklődőket. Elmondása szerint ez a kedvenc technikája.

— Valójában már gyerekkorom óra rajzolok. Kell hogy legyen valami, ami egyszerűen végigvezeti az ember életét. Vagy rajzoltam, vagy valakinek rajzoltam különféle technikákkal, eszközökkel. Természetesen később másképp fordul az embernek az élete. Megváltoztat az egyetemi élet, hiszen az én esetemben semmi köze nem volt a festészethez. Foglalkozásom szerint közgazdász vagyok, amikor elmentem nyugdíjba, a sok papír és irodai munka után becsatlakoztam ide, a PeArtba. Tematikám a természet, például a víz, mező, virág, fák, erdő, de emberalakokat nem festek. Mindenkinek megörülök, amikor látom, hogy eljött. A jövőben továbbra is szeretnék ezzel foglalkozni, pontosabban a mozaikkal. Így akkor egy kicsit ebbe is, abba is belekóstolok. Mindent ki kell próbálni, ami a művészethez tartozik, ez tartja bennünk a lelket.

A kiállítás megnyitóján közreműködött a Vajdasági Magyar Népművészeti és Közművelődési Központ Pici Citerások nevű csoportja is.

A szerző felvételei