Arról szólnak a hírek, hogy egyre többen térnek vissza Szerbiába azok közül, akik eddig külföldön dolgoztak. Ez egy olyan jelenség, amelyet több tényező is befolyásol. Azt is fontos hangsúlyozni, hogy minden eset egyedi, hálátlan dolog általánosítani. Egyszersmind azonban felismerhető néhány olyan tényező, amely sok esetben biztosan hozzájárul az ilyen döntések meghozatalához.
A hazai álláslehetőségek számának növekedése, a hazai bérek enyhe, de mégis tapasztalható növekedése, valamint külföldön a megélhetési költségek emelkedése biztosan számít, de a családi, rokoni, baráti kapcsolatok, a honvágy és számos más, pénzben nem vagy csak nehezen kifejezhető faktor is közrejátszik. Azt hihetnénk, a koronavírus-járvány is befolyásolta a folyamatokat, és ez valóban így is van. Sokan voltak, akiknek a lezárások, korlátozások miatt szűnt meg a munkahelyük, és jobb időkre várva hazajöttek, majd itthon „ragadtak”.
A polgárok leginkább Németországból, Ausztriából és Svájcból térnek haza, de Ausztrália, Kanada és az Egyesült Államok esetében is tapasztalható hasonló jelenség. Egy, a visszatérők érdekvédelmét céljául kitűző civil szervezet nem reprezentatív felmérése szerint azonban nem a koronavírus vagy más hasonló jelenség a visszatérés oka a legtöbb esetben, hanem az, hogy itthon is javulnak a feltételek. Szintén az ő adataik szerint a visszatérők között szép számban vannak magasan képzettek. Rámutattak arra is, hogy 2019-ben lépett életbe az új szabályozás, mely szerint a korábbi 5000 eurós limit helyett 20 000 euró értékben vámmentesen hozhatnak be az országba javakat, míg azoknak, akik tíz évnél több időt töltöttek külföldön, a saját tárgyaik, bútoraik esetében nincs is megszabva felső értékhatár, vámmentesen hazahozhatják őket.
Örvendetes, hogy sokan jönnek haza, miközben még mindig vannak, akik most mennek el. Talán valóban van valóságalapjuk azoknak a híreknek, amelyek szerint most már többen jönnek, mint ahányan mennek. Valójában nincs is ebben semmi szörnyű, ha nem nagyítjuk fel bizonyos nézőpontból a jelenségeket. Mert mindig voltak elmenők, visszatérők. Valójában az is hasznos, ha néhányan elmennek, majd tapasztalataikkal és egy kis tőkével visszatérnek, ilyen formában is gyarapítva a közösséget. Megmaradásunkhoz, itt maradásunkhoz hozzájárulnak a visszatérők, de a demográfiai mutatószámokban is fordulatnak kell bekövetkeznie, mert ellenkező esetben hosszú távon mégis elfogyhatunk.
Ami a gyerekszám végzetes csökkenését illeti, ilyesmi talán már történt bizonyos közösségekben, de nincsenek róla feljegyzéseink. Lehet, hogy azért, mert kihaltak azok, akik elszenvedték. A történelmet pedig mindig a győztesek írják, azok, akik megmaradnak. Mert lehet ugyan vitatkozni a témakörben, és bármi vezessen is a gyermektelenséghez, az ilyen társadalomról a biológia mond végül mindig visszavonhatatlan ítéletet. Nem elszigetelt jelenségről van szó, hiszen Európa népei szinte kivétel nélkül a kihalás felé menetelnek. Az elnéptelenedés pedig csak kétféle módon állítható meg: a biológiai reprodukciós képesség visszaszerzésével, azazhogy páronként legalább két gyerek vagy annál több szülessen, vagy pedig népességcserével, az új népesség beengedésével.
A történelem során a népességcsere folyamatosan megvalósult. A népességfogyásra, a gyermektelenségre sok magyarázat adható. Életvitelhez, életfelfogásról, ideológiai megközelítésről is beszélhetünk. A különféle világnézetek nem tehetőek minden esetben és mindenért felelőssé. Felismerhető azonban, hogy mely ideológiák milyen magatartásokat támogatnak, miben segítenek, mennyire járulnak hozzá a népesség megmaradásához.
A kérdéskör valójában végtelenül összetett. Lehet sokat filozofálni, szabadságjogokat emlegetni, stb., ha azonban kevesebb gyerek születik, mint ahányan meghalnak, illetve többen mennek el, mint ahányan visszatérnek, akkor az elfogyás elkerülhetetlen.
