home 2024. október 15., Teréz napja
Online előfizetés
Gyermekkori szexualitás
Pap Ágota pszichológus
2016.02.01.
LXXI. évf. 4. szám
Gyermekkori szexualitás

Amikor a gyermek megszületik, nem ismeri a jó és a rossz fogalmát. Nincsenek gátlásai, és fel sem merül benne, hogy a nemiséggel kapcsolatos vágyai helytelenek vagy erkölcstelenek, így aztán bűntudatot sem érez. Nem ismeri a tabukat és a tiltásokat, épp ellenkezőleg: a szexualitást az öröm és a tudás forrásaként éli meg, illetve eszközként a világ megértésére, a szórakozásra, valamint a saját vagy mások testének felfedezésére.

A kicsiken számos fizikai inger — szoptatás, fürdetés, pelenkacsere, babusgatás — hatására megmutatkoznak a nemi izgalom jelei. Valójában a baba a szülei és a közte fennálló intim kapcsolat révén ismerkedik meg a különböző érzésekkel, mint amilyen például a vonzalom.

Két-három éves kor között kialakul a gyerek nemi identitása — ilyenkor kezdi elsajátítani a nemi szerepek jellegzetességeit. Olthatatlan a kíváncsisága a nemi szervek, illetve az azokkal elérhető örömök iránt. Ennek a folyamatnak a részét alkotja saját nemi szervének felfedezése és megismerése, akár már kétéves kortól vagy annál is korábban.

Ugyanígy a gyerek önkielégítést is igen gyakran folytathat. A kíváncsiság, az örömérzet és az ellazulási vágy együttesen ösztönzi erre.

Az önfelfedezés a későbbi egészséges szexualitás alapja. Ha túl nagy jelentőséget tulajdonítunk neki, elnyomjuk vagy tiltjuk, traumát okozhatunk a gyermek lelkében, ez pedig a későbbiek során a felnőttkor általános frusztrációiban, illetve a nemi és az érzelmi kapcsolatokat érintő problémákban kerülhet felszínre. A gyakran maszturbáló gyerekek tudattalan késztetése a családon belüli viszályokra, válásra, halálestre, kistestvér születésére, óvodakezdésre, esetleg költözésre vezethető vissza.

Ha az önkielégítés rendszeressé válik, az érzelmi hiányérzetet jelezhet, melyet a gyermek ily módon próbál kompenzálni. Gond akkor van, ha ez már pótcselekvésként működik, például ha a fiatal attól fél, hogy felelni fog az órán, és egyfajta önjutalmazással vezeti le a feszültséget. Ebben az esetben az agy a szexet az idegesség, nem pedig a vágy levezetési formájaként értelmezi. Ugyanez a helyzet az óvodáskorú gyerekek önkielégítésével kapcsolatban is. Néha a gyerek azért végez szülei előtt önkielégítést, hogy felhívja magára a figyelmet, jelezve: foglalkozzon már végre vele is valaki!

Vekerdy például kiemeli, hogy mind a gyerekkori, mind a felnőttkori maszturbáció akkor egészséges, ha csupán a testi örömökre összpontosít, és nem válik feszültséglevezető rutingyakorlattá. 

Mit tegyen a szülő, ha véletlenül rajtakapja gyermekét? Bizonyos szakemberek úgy gondolják, ilyenkor úgy kell tenni, mintha észre sem vettük volna. Mert ha leszidjuk, megbüntetjük a gyereket, akkor bűntudatot keltünk benne, és joggal gondolja, hogy szégyenletes dolgot tett, bűnt követett el. Ez hatalmas frusztrációt kelt benne, mely befolyásolhatja a felnőttkori szexuális életét is. Az ilyen ember tele lesz elfojtással és gátlással, éppen úgy, ahogyan az a szülő is tele van félelmekkel, aggodalommal, aki ezt nem tudja elfogadni.

Ha mások előtt végez önkielégítést, akkor el kell neki magyarázni, hogy ez nem mások szeme elé való, inkább a hálószobába, és akkor, amikor egyedül van. Ilyenkor érdemes nagyobb figyelmet szentelni a gyermeknek, többet beszélgetni és játszani vele, és éreztetni, hogy mennyire szeretjük. Minél idősebb, nyilván annál könnyebb is erről beszélni, hiszen néha maga a gyermek tesz fel kérdéseket a cselekvése kapcsán. Azokban a családokban, amelyekben mindkét nem képviselve van, akár saját élményeikről is beszélhetnek, ha ez természetesnek tekinthető. A csonka családok esetében pedig fontos a közös és azonos reagálás ezekben a helyzetekben. Ha viszont ez nem segít, akkor bátran forduljunk szakemberhez.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..