A vajdasági magyarság rendkívül összetartó és céltudatos közösség, mely büszke a magyarságára, emellett megvan a kellő életereje és akarata a megmaradáshoz, a további fejlődéshez — értékelte a látottak alapján Hollik István, a Fidesz—KDNP kommunikációs igazgatója Topolyán, miután a Prosperitati Alapítvány szervezésében Pásztor Istvánnal, a VMSZ elnökével átadtak több nagyléptékű gyárfejlesztést a városban.
A zentai Royal Hotel átadása és a Zentagunarasi Művelődési Ház megtekintése után érkezett a delegáció a közép-bácskai városba. A topolyai körút kezdetén megtekintették a próbaüzemben működő helyi szennyvíztisztítót, majd a Perutnina Ptuj húsipari vállalat új szennyvíztisztítóját is.
Szatmári Adrián, Topolya polgármestere elmondta, hogy a projektum összértéke 626 millió dinár, ebből 526 millió dinárt a tartományi nagyberuházási igazgatóság finanszírozott, további 100 milliót pedig a topolyai költségvetésből fedeztek. Ezzel párhuzamosan kiépült a 2 kilométer hosszú fő gyűjtőcsatorna, 53 millió dinár értékben. Az önkormányzat ezt a Tartományi Nagyberuházási Igazgatósággal közösen valósította meg. Jelenleg folyamatban van a csatornahálózat bővítésére vonatkozó tervdokumentáció kidolgozása. A projektum összértéke 17 millió dinár, és ebből 7,7 milliót a tartományi környezetvédelmi titkárság finanszíroz.
Megindult a Perutnina Ptuj vágóhíd szennyvíztisztító próbaüzeme is, ami egy újabb nagy előrelépés a környezetvédelem tekintetében. Szatmári elmondta, így jelentős mértékben tudják csökkenteni a környezetszennyezést, ezek már konkrét lépések, és ezt várják el minden egyes szennyezőtől Topolya községben.
A Prosperitati Alapítvány hivatalos topolyai programja a Capriolo kerékpárgyárban kezdődött, majd az Usluga temetkezésikellék-gyártónál folytatódott, átadtak egy-egy kiemelt jelentőségű nagyléptékű gazdasági fejlesztést, majd a küldöttség ezután megtekintette a Midmas Kft. közepes léptékű gazdasági fejlesztését.
A Capriolo kétszáz család megélhetéséről gondoskodik
A kerékpárgyár huszonhat éves múltra tekint vissza. Tavaly több mint 115 000 kerékpárt értékesítettek — emelte ki Brindza Lajos, a cég tulajdonosa. Mint mondta, eddig összesen több mint 1,5 millió olyan kerékpár gurul Európa-szerte, amelyet Topolyán szereltek össze.
A pályázat által speciális szerelősor lett felállítva elektromos kerékpárok számára, valamint minőség-ellenőrző gépeket szereztek be, így eleget tehetnek a külföldi vásárlók elvárásainak. A 46 millió dináros befektetés 40 százaléka a Prosperitati Alapítvány támogatása, 35 százaléka banki hitel, a fennmaradt 25 százalék pedig önrészből valósult meg.
A Capriolo cég sikere nem csupán Topolya és a vajdasági magyarság, hanem az egész magyarság sikere — jelentette ki Hollik István. Hozzátette, örül, hogy a magyar gazdaság olyan állapotban van, hogy a határon túli vállalkozásokat is fejlessze.
Pásztor István az átadón elmondta, a Capriolo folyamatosan fejlődik, és mindig megtalálta a forrást azokhoz az elképzelésekhez, amelyek előbbre vitték a céget. Ez már a harmadik sikeres pályázata a Prosperitati Alapítványnál, ennek köszönhetően technológiai előrelépést valósít meg, továbbá a minőséggel meg tudja erősíteni jelenlétét az európai piacon.
Egy híján száz dolgozót foglalkoztat az Usluga Kft.
Az Usluga Kft. Európa tíz legnagyobb temetkezésikellék-gyártója közé nőtte ki magát — hangsúlyozta Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője, aki további sikereket kívánt Zsemberi Jánosnak és Kókai Mernyák Melindának, a vállalat illetékeseinek.
A cég hatvanhárom éves múltra tekint vissza. Szerbia-szerte értékesíti termékeit, valamint szállít Romániába, Montenegróba és Hollandiába. Az új stratégiai fejlesztési tervét 2018-ban fektették le, ennek az eredménye a Prosperitati által támogatott projektum is, mely egy 53 millió dináros befektetés, ennek a 40 százaléka támogatás, 35 százaléka hitel, 25 százaléka pedig önrész. Hat gépet vásároltak, egy gravírozót, két táblásítót, egy rönkvágót és hosszanti fűrészgépeket. A beruházásnak köszönhetően kevesebb a hulladék, 30 százalékkal csökkent a felhasznált ragasztó mennyisége, nem mellesleg az új gépek biztonságosabbak a korábbiaknál, továbbá csökkent a műszakok száma. A cél az, hogy egy műszakban dolgozzon a vállalat — foglalta össze Kókai Mernyák Melinda. Mint mondta, az új gépekkel az idén várhatóan 30 százalékkal növekedik a termelés.
— Magyarországon 2010-ben 3,7 millió ember élt munkából, ekkor tűztük ki célul, hogy tíz év alatt 1 millió munkahelyet teremtünk. Ezt meg is tettük — világított rá Hollik István. Amikor az emberek munkából élnek, és nem segélyből, akkor az a közösség sikerre van ítélve, és fejlődni fog. Ez egy kipróbált módszer, mely működik, így kell segíteni a határon túli magyarságot — tette hozzá.
Pásztor István itt jelentette be, hogy hamarosan újabb pályázatokat hirdetnek, mert mint mondta, csak a fejlesztés és csak a talpon maradás tudja azt eredményezni, hogy magyarként a saját szülőföldünkön a nemzet részeként boldogulni tudjunk.
Két év alatt duplázta meg dolgozói számát a Midmas
A Midmas transzformátorgyár 2010-ben alakult, a vállalat jelenlegi székhelye 2019-ben épült meg a topolyai ipari parkban. A Prosperitati Alapítvány 20 millió dinárral támogatta a vállalatot, a fejlesztés értéke meghaladja az 59 millió dinárt. A cég ennek köszönhetően ma már negyven embert foglalkoztat, és évente 10-15 százalékkal növekszik a termelése. Samu László, a cég projektmenedzsere szerint a támogatás nélkül az innovatív technológiát és saját fejlesztéseket alkalmazó vállalat nem fejlődhetett volna ekkora ütemben, és a külföldi piacokat sem tudták volna megcélozni.
Szurkolás után motiválás
A gyárlátogatások után a delegáció megnézte a TSC új stadionját, ahol éppen a Proleter csapatával mérkőztek meg a topolyaiak, akik 2:1-es sikert értek el az újvidéki együttes ellen. Igaz, a küldöttség a meccs végét már nem várta meg, a TSC Arénát elhagyva az első félidő után a helyi CIHA terembe vezetett az útja, ahol lakossági fórumon vett részt.
— Sorsdöntő választásokra készülünk, és azt gondolom, hogy a vajdasági magyarságnak az az érdeke, hogy folytatódni tudjon Szerbia és Magyarország együttműködése — nyilatkozta Hollik István. Szerinte a magyar nemzeti érdek a továbbiakban is képviselhető lesz, ha az emberek támogatni fogják a Fidesz—KDNP pártszövetséget a magyarországi választáson, illetve a Vajdasági Magyar Szövetséget a szerbiai parlamenti választáson, valamint Vučićot az elnökválasztáson.
— Akkor lesz minden rendben, és akkor lehetünk elégedettek, hogyha az összes választáson jól szerepelünk — emelte ki a lakossági fórumon Pásztor István. A VMSZ elnöke szerint ez azért fontos, hogy töretlen maradjon a vajdasági magyar közösség képviselete, illetve érdekérvényesítő ereje.
Fényképezte: Kartali Róbert