home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Guetta, a DJ és producer
Zvekán Péter
2019.07.09.
LXXIV. évf. 27. szám
Guetta, a DJ és producer

David Guettáról általában le szokták írni, hogy egy francia származású, többszörösen díjnyertes EDM DJ/producer.

Ez igaz, azt viszont sokan nem tudják, hogy dalait ő maga szerzi, ami hatalmas előny és kiváltság a mai zeneiparban. Minderről jómagam is csak nemrég hallottam, amikor megtekintettem Larry King egyik beszélgetését Guettával, aki elmondta, hogy a következőképp vált világhírűvé: Eleinte rezidens DJ volt, majd egyre több helyen lépett fel az országban. Ezt követte a határon túlra való terjeszkedés, majd a legfontosabb momentum, a saját dalok szerzése.
 


 

Ha Guetta ugyanazt az utat járta volna be, mint a többi hasonló DJ/producer/szerző, akkor ma bizonyára nem ő lenne az egyik legnagyobb mogul ebben a szakmában. Guetta bevállalta, hogy az általa írt dalokhoz felkér egy-egy énekest. Eleinte sokat dolgozott Chris Willisszel, ma pedig már alig találni olyan menő előadót, akivel ne kollaborált volna. A lényeg, hogy a dalok úgy jelentek meg, hogy első helyen a saját neve volt kiírva, majd pedig az énekesé. Így a jobbnál jobb slágereknél egyre többször találkoztunk a David Guetta névvel, és így a francia srác lassan világhírűvé vált. Ez azonban nem minden. Guetta nemcsak saját részre ír dalokat, hanem más nagyon menő énekeseknek is. Például Ariana Grande gigaslágerét, a One Last Time-ot is Guetta szerezte.
 


 

Az is érdekes, hogy amióta megindult a szekere, egy pillanatra sem megy szünetre. Állandóan valami újjal áll elő, ráadásul olyan sebességgel, hogy gyakran három dala is egyszerre szerepel a toplistákon. Jelenleg még fut a Flames és a Say My Name, de máris itt a legújabb, melyet Raye-jel közösen készített el. Raye egyébként egy angol énekes-dalszerző, akinek hangja azért lehet ismerős, mert olyan számokban csendült fel, mint a By Your Side vagy a You Don’t Know Me. Az új David Guetta-dal pedig a Stay (Don’t Go Away) címet kapta, és máris nagy slágerré vált. Csak egy bibi van vele, és ez valószínűleg nem szándékos volt, de ettől még ott van: Raye dallamlejtései egy az egyben az albán származású Dua Lipára húznak. Olyannyira, hogy a YouTube-on megtekinthető klip alatt a kommentek többnyire erről szólnak. Ettől függetlenül persze ismét egy igazi Guetta-slágert kaptunk.
 


 

S hogy a francia srác élete nem unalmas, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az elkövetkező hónapokban Amerikán kívül Európában is több helyszínen találkozhatunk vele, arról nem is beszélve, hogy a buliparadicsomként is ismert Ibizán folyamatosan játszik. Egy ideje ugyanis Guetta ismét elvállalta, hogy két helyen rezidens DJ lesz. Ezt viszont keményen meg kell fizetni, amire jelen pillanatban csak Ibiza és Las Vegas képes. Addig is, amíg eljuttok az egyik élő fellépésére, tekintsétek és hallgassátok meg a legújabb dalát, a Stay (Don’t Go Away)-t.


Nyitókép: Ozedm.com

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..