Új, egyedülálló gasztroműsor indult a Pannon Televízió képernyőjén: az 1 + 8 epizódos sorozat bevezető, bemutatkozó része most szombaton került adásba, a további nyolc epizód pedig a következő nyolc szombaton lesz látható. A műsorban a hússütés szerelmesei mérik össze tudásukat.
A Grillbetyárok a Pannon Televízió legújabb produkciója, melynek nulladik epizódját október 18-án vetítették le, ebben a nézők megismerkedhettek a versenyzőkkel. Az elkövetkező hetekben együtt izgulhatunk kedvenceinkért, minden szombaton 20.45-től. Nem kell csüggednie annak sem, aki lemarad egy-egy adásról, hiszen a premier után minden epizód visszanézhető lesz a Pannon Televízió online felületein, valamint a Grillbetyárok Facebook-oldalán. A műsor kulisszatitkairól az ötletgazda, Komlós Andor, továbbá Bálint Csaba, a produkció felelős szerkesztője és Loboda Árpád, a műsorvezető beszélt lapunknak.
![]()
Bálint Csaba és Loboda Árpád (fotó: Hodolik Boglárka)
* Mesélnétek a műsor keletkezéséről, annak jelentőségéről?
B. Cs.: — A Pannon Televízió eddigi legnagyobb produkciójáról van szó. Olyan energiát fektettünk bele, mind technikai, mind emberi erőforrás szempontjából, amilyenre korábban még nem volt példa. A Grillbetyárokat a nyáron forgattuk, öt-hat kamerával, tizenhárom-tizennégy fős stábbal. Ez még mindig kevés, ha a nagy kereskedelmi tévék hasonló projektumaival hasonlítjuk össze, de magunkhoz képest hatalmas munkát végeztünk. A nulladik adás valójában egy bevezető volt: bemutatta a versenyzőket, a bírákat, a helyszínt és a műsorvezetőt. Maga a műsor szombatonként, december 13-áig jelentkezik. Mivel külföldről is nagy érdeklődés övezte, megoldottuk a Pannon Televízió online közvetítését is. A Grillbetyárok a közösségi médiában is újdonságot hozott, a Pannon TV eddig nem volt ilyen aktívan jelen műsorszinten a Facebookon. Külön oldalt hoztunk létre, melyet folyamatosan frissítettünk tartalmakkal, és értékes nyereményeket is lehetett nyerni.
L. Á.: — A műsorhoz hasonlót korábban sem a Pannon Televíziónál, sem a vajdasági, magyar nyelvű televíziózásban nem készítettek. Ez egy gasztronómiai vetélkedő, melynek középpontjában — ahogy a neve is jelzi — a nyílt tűzön füstös alapanyagokból készült ételek álltak. A versenyzőknek gyakran extra feladatokat adtunk, szándékosan nehezítve a dolgukat, hogy ne legyen túl egyszerű. A csavar az volt, hogy ők is csak későn tudták meg, mit kell készíteniük. A nézők hetente láthatják az epizódokat, mi azonban gyorsabb ütemben rögzítettük a műsort, majd hónapokon át dolgoztuk fel a rengeteg nyersanyagot. Ez egy kiesős műsor, az első rész kivételével minden adásban kiesik valaki. Tudatosan stresszhelyzetbe hoztuk a versenyzőket — ez vagy felszínre hozta a versenyszellemet, vagy éppen megtörte őket, ami drámai pillanatokat eredményezett. Ez a feszültség a műsorban is érezhető volt, sürgettem őket, figyelmeztettem az időre, ki hogyan áll. Akadt olyan versenynap, amikor a legapróbb részletek döntöttek, de valahogyan mindig meg kellett találni, kié volt a leggyengébb fogás — bár rossz étel, azt hiszem, egy sem született.
K. A.: — Többször hangsúlyoztuk, hogy a műsor vajdasági szinten egyedülálló, de hozzátenném, hogy Európában sem készült még hasonló produkció, amire joggal lehetünk büszkék. Az ötlet tavaly decemberben született, amikor megnéztem a Netflixen a Barbecue Showdown című sorozatot. Mivel magam is egy BBQ-csapatot vezetek, közel áll hozzám ez a világ. Felmerült bennem, milyen jó lenne egy hasonló műsorban részt venni — ezért döntöttem úgy, hogy mi magunk készítünk egyet. Először a feleségemmel beszéltem róla, és mivel nem tartotta őrültségnek, továbbgondoltam az ötletet, majd kész tervekkel érkeztem a Pannon Televízióhoz.
B. Cs.: — Andor szerepe kulcsfontosságú volt. Ő adta a verseny szakmai alapját, ő dolgozta ki a feladatokat és szervezte meg a teljes szakmai hátteret. Oroszlánrészt vállalt abban is, hogy a műsornak számos támogatója legyen, és gondoskodjanak a különféle alapanyagokról. Ezek több ezer eurós kiadások lettek volna, ha Andor nem szerez megfelelő számú vajdasági és külföldi vállalkozót. A BBQ-s közösség az ő munkájának köszönhetően fogott össze.
![]()
Komlós Andor (fotó: Miskolci Krisztina)
* Ki fogja értékelni az elkészült ételeket?
K. A.: — Két állandó zsűritag mellett minden feladathoz egy vendéget is hívtunk, aki egy-egy sütési mód szakértője volt.
B. Cs.: — A műsornak szakmailag megalapozott háttere van. Az egyik állandó bíró Bogdán Róbert, Magyarország egyik legtapasztaltabb BBQ-zsűritagja, ami önmagában is nagy elismerés. Makai János szegedi gasztroblogger is ott lesz, aki az egészdisznó-sütés és pittechnika legismertebb alakja. Nagy Iván saját fűszerkészítő boltjával vált elismert szaktekintéllyé, míg Tarjányi András Európa-bajnok steaksütőként erősíti a csapatot. A környék ismert, gasztronómiában jártas szereplői szintén feltűnnek a műsorban: Ments András, Varbai Attila, Paskó Csaba és Szél János.
![]()
Fotó: Grillbetyárok Facebook-oldala
* A BBQ Nyugaton terjedt el, vidékünkre inkább a grillezés jellemző. Célja a műsornak eme sütési technikák népszerűsítése Vajdaságban?
L. Á.: — Nálunk, Szerbiában ha azt mondjuk, grill vagy BBQ, legtöbben a csevapra, pljeskavicára vagy kolbászra gondolnak, pedig ez csupán töredéke annak, amit a globális grillkultúra képvisel. Nem kell különleges ételekre gondolni, de az, ami Magyarországon már elterjedt — például a steak sütése vagy a lassú tűzön, hosszú ideig készült húsok kultusza —, nálunk csak most kezd megjelenni a gasztronómia iránt nyitott emberek látókörében. Természetesen egy jó pljeskavicát sem szabad lebecsülni, megállja a helyét, de a BBQ-világ ennél jóval több. Szép küldetésnek tartom, hogy megismertessük a vajdasági nézőkkel, hányféle módon lehet ezeket az ételeket elkészíteni.
K. A.: — A BBQ egyre népszerűbb, bár sokan azért nem próbálják ki, mert időigényesnek tartják, illetve drágának a szükséges kellékeket. A műsorban azonban olyan eszközöket is bemutatunk, amelyek házilag is elkészíthetők, vagy kedvező áron megvásárolhatók. A BBQ népszerűsége folyamatosan nő, és bízom benne, hogy a műsor még inkább lendületet ad ennek a folyamatnak.
![]()
Fotó: Grillbetyárok Facebook-oldala
* Versenyhelyzetről van szó, mely érthetően stresszelte a résztvevőket. Hogyan sikerült kezelni az embereket és a helyzetet, illetve áthidalni az esetleges konfliktusokat?
L. Á.: — Volt egy kis jóindulatú beszólogatás, illetve stresszhelyzetben akadt egy-egy káromkodás is, de mindenki a munkájára koncentrált. Nem volt olyan pillanat, amikor úgy éreztük volna, hogy elszabadulnának az indulatok. Mindenki igyekezett a lehető legjobban teljesíteni.
B. Cs.: — A nagyobb kereskedelmi tévék az ilyen gasztroműsorokhoz általában célzottan választanak szereplőket, akik illenek a formátumba, hogy csinálják a fesztivált. Szerintem keresve sem találhattunk volna jobb közösséget annál, mint amely most összeállt. A versenyzők között természetesen adódtak érdekes helyzetek, de amíg a nagy műsorokban ezeket gyakran mesterségesen gerjesztik, addig nálunk erre nem volt szükség, mert anélkül is volt feszültség.
L. Á.: — Ez tette igazán hitelessé a műsort. Más produkciókban gyakran szándékosan válogatnak be provokatív szereplőket, ami visszatetsző lehet. Nálunk erre nem volt szükség: anélkül, hogy válogattunk volna, voltak nagy karakterek, és amikor két nagyszájú egymás mellé került, ott ment az adok-kapok…
* Mit lehet tudni a versenyzőkről? Érdekesen oszlik meg a nemek aránya, nemde?
B. Cs.: — Három magyarországi és öt vajdasági versenyző vesz részt a műsorban.
K. A.: — A libikóka ezúttal is inkább az egyik oldalra billent: nagy erőfeszítésbe telt, hogy a nyolc versenyző között nő is legyen. Ez alapjában a férfiak világa, nagy húsdarabokról, fizikailag is megterhelő feladatokról van szó. Mi azonban nem a bohócfaktor alapján válogattunk, hanem a tudás szerint. A jelentkezőktől részletes bemutatkozást kértünk, majd videóchaten mértük fel, mennyire kommunikatívak, lámpalázasak, és milyen sütési technikákat ismernek. Akadtak, akik bevallották, hogy még sosem ettek vagy készítettek BBQ-t, de bátran belevágtak. Végül senki sem okozott csalódást — a játékosok magas színvonalú ételeket tettek az asztalra.
* Mit gondoltok, lesz folytatás?
B. Cs.: — Először meg kell várni, hogyan csapódik le ez az évad, de a jelek biztatóak. A műsort nagy érdeklődés övezi: a Facebook-oldalunk két-három hét alatt több mint 1600 követőt gyűjtött, ami jól mutatja, hogy van rá érdeklődés. A Pannon TV és a stáb számára ez hatalmas tanulófolyamat volt, hiszen ilyen volumenű produkciót korábban még nem készítettünk. Most számos tapasztalatot szereztünk, mely segít abban, hogy legközelebb bizonyos dolgokat másképp csináljunk vagy kezeljünk. A Pannon TV munkájának mintegy 70 százalékát a híradók és a Közügyek hírháttérműsor készítése teszi ki, melyek politikai, társadalmi és kulturális kérdéseket boncolgatnak. A Grillbetyárok ezzel szemben egészen új, kreatív műfajt nyitott meg előttünk. A nyáron, a forgatások során a kollégák is látták, milyen inspiráló, amikor valami teljesen újat hozunk létre. Bár dokumentumfilmeket és szórakoztatóbb tartalmakat korábban is készítettünk, ilyen jellegű műsorunk még nem volt. A projektum hatalmas munka volt, sok lemondással járt, de mindenki örömmel vett részt benne. Nyitottság mindenkiben van a folytatásra — nem lepődnék meg, ha hamarosan megszületne a Grillbetyárok második évada.
A műsor megvalósítása igazi csapatmunka volt. A hosszú forgatási napok és a számos kihívás ellenére rendezőként Szalai Adrián, operatőrként Kovács Róbert, Raffai Csaba, Farkas Miklós, Huszár Dániel és Szarapka Szabolcs dolgozott. A vágásért Alen Igumanović és Zélity Krisztián, a grafikai megoldásokért Miskolci Rolland, a hangért Móra Tibor és Sóti Tamás, a gyártásért Faragó Anita és Beszédes Armand, a műszaki háttérért pedig Gazsó Attila és Glimber Attila felelt.
Izgatottan várjuk, ki lesz Vajdaság legnagyobb grillbetyárja.