Mára oda jutottunk, hogy leegyszerűsítővé, közhelyessé vált, és lassan már nem alkalmas a világgazdaságban, a világpolitikában és a technológia területén végbemenő folyamatok kifejezésére.

A globalizáció ugyanis sokrétűvé vált. Ma már egészen mást jelenthet a kultúrában, a politikában, és megint eltérő jelentése lehet a gazdaságban. Az adatok és információk világában tapasztalható folyamatok jellemzésére sem minden esetben ez a legalkalmasabb szó.

Most éppen a globalizáció egyfajta diverzifikációja történik a szemünk előtt. Az élet bizonyos területein kiütköztek a negatív hatásai, és elhalóban van. Más területeken megállíthatatlanul mélyül. Egy költői képpel élve: „Repül a nehéz kő: ki tudja, hol áll meg? Ki tudja, hol áll meg s kit hogyan talál meg?” Arany Jánostól származik az idézet, melynek szimbolikája ma is sok szempontból aktuális.

Az áru- és nyersanyagpiacokon — a protekcionizmus egyfajta reneszánszának ellenére — valójában rémisztő sebességre kapcsolt a globalizáció. Lényegében egy olyan visszájára forduló folyamat lett, hogy miközben a technológiai fejlődés sokáig gerjesztette a globalizációt, most lassítja, visszaveti. Az automatizáció és a robotizáció példátlanul gyors térhódítása ugyanis az emberi munkaerő fontosságát is gyorsan leépíti. A globális termelésben így egyre kevésbé lesz majd jelentősége az olcsó munkaerőnek. Az autóipar — a globalizáció egyik meghatározó szereplője és fő előrelendítője — lassan, de biztosan leáll a termelés kiszervezésével. A valódi emberi munka ugyanis olyan kis részhányadra redukálódik, hogy már nem érdekes, hol áll olcsóbban rendelkezésre.

Azt is figyelembe kell venni, hogy a most fennálló globális gazdasági világrend csak a fogyasztói társadalom táptalaján tud megmaradni. A piacgazdaság és a fogyasztói társadalom egyfajta alternatívájaként meghirdetett gazdasági modellek nem bizonyultak hosszú távon is működőképesnek. Bár ezzel a megállapítással is csínján kell bánni, például a kínai történelmet tanulmányozva. Viszont a migrációt ennek tükrében vizsgálva megállapíthatjuk, most éppen az történik, hogy akik saját hazájukban még nem élhetnek környezetkárosító életmódot, azok megpróbálnak olyan országokba kivándorolni, ahol ez számukra is elérhető.

A természet károsításának a csökkentése az emberiség előtt álló legfontosabb feladatok egyike. Tudni kell róla, hogy ez a harc nem egyszerűsíthető le olyan üzenetekre, hogy ne használj műanyag zacskót!, ne fogyassz olyan termékeket, amelyek pálmaolajat tartalmaznak!, ne szemetelj!, stb. A kereskedelmi forgalomban kapható végtermékeket a legtöbb esetben egy összetett ellátási lánc előzi meg, melyről a fogyasztónak semmilyen vagy jó esetben is csak minimális információja van. A sokszor álhíreken alapuló környezetvédelmi üzenetek pedig azt okozhatják, hogy a klímaszorongást, a klímaváltozástól való rettegést előbb-utóbb önálló mentális betegséggé fogják nyilvánítani. A klímaváltozás elleni harcnak is kialakult egy marketingje, mely azonban az emberekre csupán eszközként tekint. Már-már olyan hatást érhet el, hogy az egyén úgy érezheti, saját felelőssége és kötelessége, hogy a média által feltárt környezetvédelmi hiedelmeknek mindenáron érvényt szerezzen, a diktált normáknak pedig megfeleljen.

A természet és a gazdaság összetett rendszerének általános és féligazságokra való lebutításával jól mobilizáló és könnyen fogyasztható üzeneteket kapunk, melyek befolyásolják gondolkodásunkat. Ez viszont önmagában sajnos nem megfelelő válasz a legégetőbb környezetvédelmi kihívásainkra.