Bizony, már régen elmúlt a templombúcsú a szülőfalumban, Kisoroszon. De a szeretettel körülölelt napot azóta sem feledem, sőt, napról napra egyre jobban sóhajtozom: miért ne lehetne újra megélni azt a huszonnégy órát, amikor Kisorosz zsibongott, nevetett, magyar szó dallamát lengedezte a szél, amikor oly sokan hazajöttek...
Mondhatnám azt is, hogy a világ négy sarkából érkeztek, az Óperenciás-tengernél is távolabbi országokból, mert a szülőfalu búcsújára haza kell vándorolni. A szentmisén Papdi István egykori bognármester imádkozott, aki hosszú évtizedek óta Ausztráliában él. Csak az ő szívének titka, mit jelent hallani a kisoroszi harangszót. Egyvalami biztos és megkérdőjelezhetetlen: édesanyáink és édesszüléink templomának padjában elmondott fohász kegyes az Úrnak, és ilyenkor az Úr áldása betölti a falu magyarságának a szívét.
Nagy öröm volt számomra elbeszélgetni az 1975 óta Düsseldorfban élő Kalapis Hurtz Irmával, aki bakfis fejjel hagyta el a szülőfaluját, de a szíve hazahúzta. Felkereste a rokonokat, barátokat, de a temetőt sem hagyta ki, szeretett nagyszülei és nagybátyja sírját. Ilyenkor haza kell jönni, mondta mosolyogva, addig ölelni a kisoroszi barátokat, testvéreket, amíg rövid életünk engedi, hiszen egyre csak megyünk el. Hozzátette azt is, hogy tömérdek sok dologban keresi Düsseldorfban a Kisoroszra emlékeztetőket. Míg létezett a veteményes kertje, annak fő ékessége a kisoroszi magból kelt kapor volt. Lakásvásárláskor azért szemelte ki jövendő otthonát, mert a ház előtt nyílott az akác, és éppen olyan illata volt, mint Berta nagytata akácfáinak Kisoroszon. Ez kegyes ajándék az élettől, hiszen a városban olyan kevés az akácfa.
Családunkat meglátogatta a Kisoroszról elszármazott, Zágrábban élő Börcsök Imre nyugalmazott mérnökember a feleségével, a Zombor környéki Márta asszonnyal. A férfi már a nyolcvanas éveiben jár, de vitálisan közlekedik rég nem látott falujában. Éppen végigjárták a rokonságot, még a temetőbe készültek, hogy csendesen leróják kegyeletüket szeretteik sírjánál. Kifelé menet megdicsérték a virágokat és az ápoltságot a kisoroszi temetőben. Szeretem a kisoroszi embert, mert a múltját tiszteli, és így építi a jövőjét - mondta. Talán a sors akarta úgy, hogy a temető mellett legyen a tájház, amely minden részletre kiterjedő alapossággal ,,cirógatja” és ,,terebélyesíti” Kisorosz magyarságának hagyományát lelkes vezetőjének, Talpai Sándornak köszönhetően. Börcsök Imre a kisoroszi gyökerek mélyreható szerteágazásáról is beszél, amely úgy tud a szülőföld hagyományába és kultúrájába kapaszkodni, hogy Kisorosz szülöttje mindvégig a vérében érzi ragaszkodását és helytállását a magyarságért.
Azon a napon két pacsirta dalolt az udvarunkban. Apám már tíz éve nem hallott ilyen pacsirtaszót, pedig naponta járja a határt. Azon a napon a Nagy utca (hivatalos nevén Fejős Klára), melyet Özvegyek utcájának is hívnak, megtelt idegen rendszámtáblájú kocsikkal, mert minden családnál volt vendég. Pedig máskor az Özvegyek utcája hallgatag, sok az üres ház. Ebből az utcából annyian elmentek...
Egyszer, amikor nem fáradnak el az angyalok a nyári fullasztó hőségben, mindenkit hazaröpítenek Kisoroszra. Szinte éneklik majd: angyalszárnyon érkeztem megdicsőült falumba, ahol felmagasztalás az életem. Igen, felmagasztalás, mert a szülőfalumban dicsőül egy rövidke időre a halandó lélek, és hitet ad a szép holnapoknak.