Kisoroszon Gombócfesztivált szervezett a Torontál Magyar Oktatási, Művelődési és Ifjúsági Központ. Az időjárás ideális volt a rendezvényhez, hiszen a napsütéses délután a csapatoknak és a látogatóknak is kedvezett.
Talpai Sándor fő szervező a következőket nyilatkozta a fesztivállal kapcsolatban:
— 2013-ban kezdődött a Gombócfesztivál. Az eddigi években tíz-tizenöt csapat vett részt a rendezvényen. A jelentkezők számára 1 kg lisztről, 0,5 kg cukorról és krumpliról gondoskodtunk. A falusi turizmusnak nagyon fontos eleme a gasztronómia. Véleményem szerint nem elég csak itt, Kisoroszon ilyen jellegű fesztivált rendezni, hanem a környező településeken is szükség lenne hasonló eseményekre. Így tudnánk segíteni egymást szálláshelyek kiadásával, a nevezetességek meglátogatásával vagy házi termékek, kézművesalkotások kínálatával, értékesítésével. Ezáltal fejlesztenénk anyagilag, gazdaságilag is ezt a régiót.
A délután folyamán a háromtagú zsűri nemcsak a legfinomabb gombócokat választotta ki, hanem az asztalok díszítését, terítését is pontozta. Ebben a kategóriában a nagykikindai Viola kézimunkacsoport lett az első helyezett, a tóbai Nőszervezet a második, a harmadik pedig a kisoroszi önkéntes tűzoltók női csapata. A legtöbb asztalt virág, házi sós és édes sütemény, régi konyhai tárgyak (bögrék, tányérok, tálcák, vázák) ékesítették. A legfinomabb gombócokat a kisoroszi kórus tagjai készítették, a második helyezést a templom karbantartói érték el, a harmadik pedig a helyi női tűzoltó csapat lett.
Tóth Ramóna zsűritag a következőket fűzte a döntéshez:
— Minden csapat főzött hagyományos szilvás gombócot, de sok volt az újítás is, a résztvevők elengedték a fantáziájukat. Ilyenek voltak például a mogyorókrémmel, fahéjas almapürével, pizzás töltelékkel töltött vagy mákba, illetve kókuszreszelékbe hempergetett gombócok.
A nyertesek ajándékait Kormányos Erzsébet fazekas készítette. A gyönyörűen megmunkált tálkákba jövőre a csapatok akár a gombócokat is beletehetik. Jót fog mutatni az asztalokon.
Sokan szívesen meséltek arról, milyen gombócokat főztek, jótanácsokat is adtak, és még konyhai fortélyokat is megosztottak.
A tóbai Nőszervezet tagjai közül Halász Piroska elmondta, hagyományos gombócokat főztek, melyeket szilvával, illetve meggyel töltöttek meg. Kb. 50 gombóc főtt a kis bográcsukban. Tóth Anna hozzátette, hogy ő otthon készített már túrósat is, melynek a tésztája sós, de édes is lehet, ha valaki inkább úgy szereti.
A helyi Torontál kézimunkacsoport három tagja alkotott egy csapatot. Ők a szilvás gombócot prézliben (pirított kenyérmorzsában), a csokival és meggyel töltöttet darált mogyoróban hempergették meg. De túrós gombócot is csináltak, melybe az alapanyagokon kívül túrót és grízt is tettek. Ezt is kenyérmorzsában forgatták meg, majd tejföllel öntötték le.
Nagykikindáról öten jöttek, akik a Viola kézimunkacsoport tagjaiként az Egység Művelődési Egyesületben tevékenykednek. Varga Rozália elárulta, a hagyományos szilvás gombóc mellett egy új ízűvel is próbálkoztak, volt ugyanis, melyet Nutellával töltöttek meg.
— Otthon száraz kenyeret daráltunk le, melyet megpirítottunk egy kicsit, hogy puha maradjon, s ebbe hempergettük a már megfőtt gombócokat. Én gyúrtam a tésztát. A krumpli mennyiségétől függ, hogy mennyi lisztet teszünk bele. Én csak egy tojást szoktam a tésztába gyúrni, mert a tojás keményít. Otthon sajnos már egyre ritkábban készítek gombócot, mert egyedül vagyok. Amíg itthon voltak a gyerekek, előfordult, hogy negyven-ötvenet is csináltam ebédre. De csak szilvával töltöttem, mert már a lekvárosat sem ették meg.
A kisoroszi tűzoltó egyesület női csapata nemcsak tűzoltó versenyekre jár, hanem a falu gasztronómiai rendezvényén is jelen van. A nők a kezdetektől részt vettek a Gombócfesztiválon, és már több eredménnyel is büszkélkedhetnek. Most is harmadik helyezettek lettek, s az asztaluk is elnyerte a zsűritagok tetszését. Négyen voltak jelen, és négyféle gombócot készítettek. Elmondták, otthon csak akkor főznek gombócot, ha szilvaidény van, a család férfi tagjai ugyanis mindennap húst ennének hússal.
A csernyei nőszervezetből Ördög Irén vállalta, hogy válaszol a kérdéseimre.
— Hárman érkeztünk, és háromfajta gombócot készítettünk: édes túrósat mazsolával ízesítve, szilvásat fahéjjal megszórva és meggyeset. Igazi házi, szárított kenyérmorzsában hempergettük meg. A tésztába egy tojást teszek, és egy diónyi zsír is kerül bele, amikor gyúrom. Az is nagyon fontos, hogy a krumplit, amikor megfőztük, összetörjük, és hagyjuk kihűlni, mert így kevesebb lisztet vesz fel. A vízbe, melyben főzöm, egy kis zsírt teszek. Az öregek mindig azt mondták, akkor főtt meg a gombóc, ha feljött a víz tetejére. A lébe, melyben a krumpli főtt, én otthon mindig nudlit szaggatok a tésztából, s akkor mindjárt leves is lesz az ebédhez.
A helyi kultúregyesületet a kórus énekesei képviselték, kilencen. Szemerédi Piroska elmondta, asztalukra szilvás, meggyes, almás és túrós gombóc került, melyet cukros kenyérmorzsában vagy darált dióban hempergettek. Mintegy negyvenet főztek.
A helyi Szent Péter és Pál-templomot karbantartó, takarító asszonyok is eljöttek a rendezvényre. Virág Piroska lelkendezve számolt be a történésekről.
— Heten vagyunk a csapatban, s ötfajta gombócot készítettünk. Szilvásat, meggyeset, meggyes-mákosat, mogyorókrémeset s egy sósat is, pizzásat. Ez utóbbit ketchuppal öntöttük le, a többit vagy kenyérmorzsában, vagy pörkölt, darált mogyoróban, vagy mákban forgattuk meg. Kb. ötven darab gombócot főztünk, s el is fogyott majdnem mind. Először vettünk részt a rendezvényen, és jövőre, ha megérjük, megint eljövünk.
Amíg az udvaron szorgoskodtak a csapatok, addig a gyerekekkel Berta Piroska helybeli tanítónő foglalkozott. A munka után jöhetett a megérdemelt pihenés és két-két gombóc, melyet jóízűen el is fogyasztottak a csemeték. Természetesen repetázni is lehetett.
A szervezők a jó hangulatot fokozó zenéről sem feledkeztek meg. A magyarcsernyei Vidács Attila hegedűn, a tóbai Kiss Zoltán szintetizátoron játszott, és a jelenlévők többször is táncra perdültek. Olyan szép és kerek volt ez a délután, mint a hagyományos szilvás gombóc.
Fényképezte: Borbély Tivadar