Gól nélkül Szegeden

Gól nélkül Szegeden

Merkantil Bank Liga 23. forduló — Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Gyirmót FC Győr 0:0

Szeged, Szent Gellért Fórum, 2000 néző. Vezette: Nazsa Tamás.

Szeged-Csanád GA: Takács – Jovanović, Moga, Deák, Mohl, Zvara, Hudák M. (Dobronoky), Kóródi (Bitó), Kuti, Germán, Gajdos (Grumić). 

Gyirmót: Rusák – Nagy, Tóth, Széles, Szabó L. (Majer), Vass, Hudák, Zeke, Villám, Herjeczki (Heffler), Májer (Németh B). 

Az őszi, gyirmóti összecsapáshoz hasonlóan ezúttal sem bírt egymással a két csapat, és a jó iramú, küzdelmes találkozó a legnépszerűtlenebb eredménnyel, gólnélküli döntetlennel ért véget. A szegedi közönség a megszokottnál kisebb létszámban látogatott ki a Szent Gellért Fórumba, azonban a mérkőzés még így is az NB II. 23. fordulójának leglátogatottabb összecsapása volt.


Bálint Zsolt felvételei

A hazaiak két újonccal a kezdőben, Kutival és Hudákkal, indították a labdát 90 perces útjára, majd a második félidőben további két új szerzemény, a jelentős NB I-es tapasztalattal rendelkező Grumić és az akadémiából kikerült Dobronoky állt be a hazai csapatba. Az első lehetőség a 17. percben a Szeged előtt adódott, amikor 17 méterről Gajdos végezhetett el szabadrúgást, de a tornyosi származású Rusák Edvárd bravúrral szögletre hárított. A 26. percben újra Rusákot dolgoztatták meg a hazaiak, akinek Kóródi lövését kellett hatástalanítania. Az első vendéglövést a 29. percben jegyezhettük fel, amikor Nagy Patrik vette célba a szegedi kaput. Félórai játék után újra szegedi helyzet következett, de Zvara beadását követően Kóródi fejese a kapu mellett hagyta el a játékteret.

A 36. percben Takács bravúrral őrizte meg kapuját a góltól, miután Tóth lövésébe Májer ért bele, de a szegedi hálóőr résen volt. Két perc múlva újra a Gyirmót került helyzetbe, de Moga a gólvonalról mentett. A 42. percben Széles kézzel ütött bele a labdába, Nazsa játékvezető pedig felmutatta neki a második sárga lapot. A második félidőben emberelőnyben játszott a Szeged, az első negyedórában mégis a vendégek irányították a játékot, igaz, komolyabb lehetőséget nem dolgoztak ki a sárga mezesek. A 61. percben Joao Janeiro, a szegediek vezetőedzője kettős cserére szánta magát, és két támadót, Grumićot és Dobronokyt küldte a pályára. Három perccel később egy baloldali beadásra Kuti érkezett a hosszúsaroknál, de hosszan vette át a labdát, és a kiváló ütemben kifutó Rusák hárítani tudott. A szegedi támadások sehogy sem akartak góllá érni, hiszen a 79. percben előbb Grumić tíz méterről fejelt mellé, majd öt perccel a lefújás előtt a csapatkapitány Germán egy kifejelt labdát lőtt fölé.

Az NB II-es mezőnyt az 52 pontos MTK vezeti, a 46 pontos Budafok és a 39 pontos Siófok előtt, a Szeged-Csanád GA 26 ponttal a 13. helyen áll. A szegediekre a következő két fordulóban vendégszereplés vár: Joao Janeiro csapata előbb Siófokra, majd Győrbe utazik.


Még több kép!▼

Képgaléria

Cikkünk további képei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg A Pálya Széléről rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink