Gion Nándor olvasási verseny középiskolások számára
2020.09.17.
LXXV. évf. 38. szám
Gion Nándor olvasási verseny  középiskolások számára

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete a középiskolás korosztálynak meghirdeti a Gion Nándor olvasási versenyt.

A verseny célja: a diákok olvasásra való ösztönzése, és a tanulók szövegértő olvasásának fejlesztése. A verseny menete: A verseny résztvevői 3 fős csapatokat alakítanak.  Az eddigiektől eltérően (a járványhelyzet miatt tolódott a verseny szervezése) csökkentett olvasmánylistáról válogathatnak a csapatok. A csapat tagjai megbeszélik, hogy ki melyik könyvet olvassa el az adott listán szereplő könyvek közül. Egy-egy tanulónak legkevesebb egy művet el kell olvasnia, de minél többet olvas el, annál eredményesebb lehet a csapat. A döntőben a csapat 5 irodalmi műből sorsolással húz ki magának 2-2 tesztet, ill. a feladatlapot. Gyakorlatilag négy felmérőt tölt ki, így a választási lehetőséget meghagyva 1 könyv lemarad a végső listájáról. 2 könyvről tesztet kapnak és 2 olvasmányból feladatlapot. A csapatok egyforma kérdéseket tartalmazó feladatlapon dolgoznak, és a versenyzők egy-egy csapaton belül közösen oldják meg a feladatokat, lehetőséget kapva a csapaton belüli megbeszélésre.

A verseny lebonyolításához szükséges a magyartanárok (könyvtárosok) közreműködése.
A könyvek beszerzése kapcsán az alább feltüntetett e-mailen érdeklődjenek.

A verseny 2020. november 13-án lesz Újvidéken a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületében.
A legjobbak jogot nyernek az Irodalmi és Művészeti Élménytáborunkban való részvételre 2021-ben, melyet a nyári szünidőben, július második felében szervezünk meg Újvidéken, az Apáczai Diákotthonban.

Az olvasandó művek listája

Elsősök és másodikosok csoportja

1.       Elena Ferrante: Briliáns barátnőm
2.       Jelen! - Kortárs ifjúsági novellák
3.       Kalapos Éva: Massza
4.       Gion Nándor: Sortűz egy fekete bivalyért
5.       Rick Riordan: Persy Jackson és az olimposziak

Harmadikosok és negyedikesek

1.       Rakovszky Zsuzsa: Történések – epikus versek
2.       Hász Róbert: Ígéretföld - Forum
3.       Gabriel Garcia Marquez: Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája
4.       Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni 1935-1946 – az 1935/1936-os évek
5.       N.H. Kleinbaum: Holt Költők Társasága


Jelentkezési határidő: 2020. november 06.
A verseny időpontja 2020. november 13.  – Újvidék – Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete Fiúkollégium
Jelentkezni lehet a következő címen:
VMPE, 21000 Újvidék, Ćirpanov utca 54.
e-mail: a k.smitedit@gmail.com és a nsvmpe@gmail.com

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Értesítés rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..