Az Alpok, a Duna és az Adria mentén fekvő országok közös televíziós műsorának nyári kínálatát a színek kavalkádja jellemzi: kánikulában, s a borongós időben egyaránt üdítő!
Az Alpok-Duna-Adria magazinműsort minden ország azonos tartalommal, a saját nyelvén készíti el. A félórás adásokat a résztvevők kéthetenként sugározzák, ezúttal a frissítő nyári témákon a sor.
Jóllehet, Magyarország kis ország, a minőségi harangöntés tekintetében mégis nagyhatalomnak számít. Gombos Miklós aranykoszorús harangöntő mester elődei a 19. század közepén Budapesten alapították meg az első üzemüket. A leszármazottak pedig, dacolva a rendszerek és politikai határok változásával, mindmáig fenntartották a híres-neves műhelyt. Kik ezek a „haranglelkű” emberek, honnan van a küldetéstudatuk, amely az immár hatodik generációban is megtartja tradícióit?
A harang is hangszer ugyan, de most térjünk át kivételesen „vasból a fakarikára”— a fából készült instrumentumokra. Nap, mint nap olyan hangszerek szólalnak meg világszerte a színházakban és a koncerttermekben, amelyeket Itália északkeleti részén, az osztrák határ közelében lévő Tarvisio környéki ősrégi erdőségek különleges fáiból készítettek. Az itt honos vörösfenyő igen értékes és kiváló alapanyagul szolgál főként a húros hangszerek készítőinek. Ezért hívják az egyik környékbeli túraútvonalat „Muzsikáló Erdőnek”.
Szlovéniának csak 46 kilométernyi tengerpartja van, mégis sokan írták be nevüket a tengerészet történetébe. Egyesek a hajóiparban mások a vitorlássportban alkottak nagyot. S hogy hol nevelkednek a jövő bajnokai? A Szlovén TV stábja ellátogatott a legfiatalabb vitorlázók edzésére, akik a legalapvetőbb és legelterjedtebb osztályban, az optimist osztályban tanulják a vitorlázás alapjait.
Szerkesztő: Sári Zsuzsa