Gergő focizik, kerékpározik, úszik

Gergő focizik, kerékpározik, úszik

Fodor Gergőt nem egészen háromévesen láttam először azon a rendezvényen, amelyet az ő és a családja megsegítésére szerveztek Zentán.

A szöszke fiúcskából időközben hét és fél éves legényke lett, aki akkor sem értette, és most sem érti, miért érdekes ő az újságíróknak. És ez így is van jól, mert ebből arra lehet következtetni, hogy teljes életet él, boldog a gyermekkora, és nem terheli a múltbeli tragédia.

2013-ban bejárta a hír a vajdasági sajtót, hogy egy zentai kisfiú súlyos balesetet szenvedett, letépte a bal kézfejét az elektromos húsdaráló. A mentősök gyorsan a helyszínre érkeztek, az orvosok minden tőlük telhetőt megtettek, a műtétet kiválóan elvégezték, az idegvégződések épek maradtak, és semmi akadálya sem volt annak, hogy a kis Gergőt a továbbiakban egy speciális műkéz segítse a mindennapi tevékenységek végzésében. Illetve fellépett egy gond, a pénz, a Fodor család ugyanis saját erőből nem tudta megvásárolni a rendkívül drága segédeszközt. Mivel az itthoni betegbiztosító csak a fiúcska tizenkét éves korától járult volna hozzá a költségek megtérítéséhez — akkor is csak a domináns kéz esetében —, az emberek jóindulatára számítva pénzgyűjtési akcióba kezdtek.  


Horváth Zsolt felvétele

Fodor Gergő részére a Vöröskereszt zentai szervezete nyitott folyószámlát, a megmozdulásba pedig sok vállalat, civil szervezet és magánszemély bekapcsolódott. Több jótékonysági rendezvényt tartottak — közöttük azt is, amelyet a Magyar Szó és a Hét Nap néhány újságírója szervezett, gyűjtöttek a templomban, segített az önkormányzat… Lapunkban 2014 elején adtuk hírül, hogy megvan Gergő kézprotézise.

Azóta öt év telt el, és mint megtudtuk, a Fodor családdal hatalmasat fordult a világ. Már huzamosabb ideje Svédországban, Malmőben élnek. A nyári szabadságukat itthon, Zentán töltötték, akkor készült ez a beszélgetés. A történet felelevenítését az anyuka, Fodor Izabella kezdte, gondolatait az apuka, Fodor Ákos egészítette ki, miközben Gergő — aki az újságírók érkezésére hagyta ott az udvarban felállított medencét —, a kanapén izgett-mozgott, ugrált.

— Amikor Gergő megkapta a myoelektromos kezet, akkor a férjem már nem volt idehaza, és hamarosan mi is mentünk utána, így az ősszel lesz öt éve, hogy Svédországban élünk. Három bőrönddel utaztunk el, mindent a nulláról kezdtünk, de sikerült talpra állnunk. A gyermekorvos azonnal adott beutalót a malmői kórházba, és ott a rehabilitációs osztályon öt-hat személyből álló szakértői csapat várt bennünket. Ingyenes tolmácsról is gondoskodtak számunkra, ami nagyon sokat számított, hiszen még nem beszéltük a nyelvet. Felmérték a helyzetet, Gergő bekerült a korosztályának megfelelő csoportba, ahol rendszeresen, havonta egy délelőtt foglalkoznak a gyerekekkel. Szinte mindenre megtanították őket, az evőeszköz használatára, a könnyebb dolgok cipelésére, például tálcát vinni, amire az iskolában szüksége van, ruhát felvenni, nadrágon a gombot bekapcsolni, cipzárt felhúzni, cipőfűzőt bekötni — mesélte Izabella, majd azzal folytatta, hogy az új életüket viszonylag könnyen megszokták. — Emese lányunk iskolai előkészítőbe került, majd a következő évben első osztályos lett, Gergő négyévesen indult óvodába. Gyorsan belerázódtak az új körülményekbe, a nyelvet előbb csak értették, és több időbe telt, amíg elkezdtek beszélni. Eleinte csak hallgattak, figyeltek, de aztán belejöttek a kommunikációba is. Ügyesek, okosak, mindketten a legjobb matematikusok a saját osztályukban, hibátlan felmérőket írnak. Amikor Emese iskolás lett, még nem ismerte eléggé a nyelvet, ezért szótárral tanultunk, de most már egyikük esetében sincs szükség az otthoni segítségre. Elmondhatom, hogy mi is jól beszéljük a nyelvet, mindketten svéd cégben dolgozunk, az én vállalatomban én vagyok az egyetlen külföldi. Takarítással kezdtem, jelenleg könyveléssel foglalkozom.

Mint kiderült, az országban letelepedők államilag támogatott nyelviskolában tanulhatnak, ahol a nyelvtudástól függően különböző szintű képzéseket szerveznek számukra. Fodor Izabella és Ákos a gimnáziumi fokozat első szintjét fejezték be, Ákos a továbbiakban az angol nyelv elsajátítását tervezi.

— Amikor a protézist vettük, akkor sokan támogattak bennünket, és Svédországban is volt segítségünk — vette át a szót az édesapa. — Én 2013 végén mentem ki, biztos munkahely várt, és egy bérelt szoba, vagyis volt honnan elkezdeni. Hogy mennyire volt nehéz megszokni az időjárást? Ott télen nincs annyira hideg, nyáron pedig nincs annyira meleg, mint nálunk. Szeptembertől áprilisig egyfolytában csöpörög az eső. Malmőnél vagyunk, mely tengerparti város, ezért állandóan fúj a szél, nincs egyetlen szélcsendes nap sem. Viszont éppen ennek köszönhetően Malmőnek rendkívül tiszta a levegője, pedig nagyváros. Az autók esetében is komolyan veszik a környezetszennyezési mutatót, ami a rájuk kivetett adóban mutatkozik meg. Érdekességként mondom el, hogy az ország területén továbbra is díjmentesen „tankolhatóak” az elektromos járművek, és rengeteg ilyen töltőállomás van.

Ákos arról is beszélt, hogy a svédek mennyire környezettudatosak: az utcák tiszták, a folyókban egy pillepalackot sem lát az ember, a háztartási hulladékot a legtöbb helyen nyolcfelé válogatják — aki nem teszi meg, az jelentős összeget fizethet a szemét elszállításáért —, az építkezéseken is külön gyűjtik a fa-, a fém- és a betonhulladékot, vissza lehet váltani a flakonokat, a sörös- és az üdítősdobozokat, a bevásárlóközpontoknál leadhatóak a csomagolóanyagok, a fehér és a színes üvegek, a szárazelemek, az üzemképtelen kisebb háztartási gépek stb.

Abban a társadalomban a gyermekek nevelésére is kiemelt figyelmet fordítanak, sportolni, kirándulni viszik őket, az oktatási intézményekben a hangszeroktatás ingyenes, sőt, a hangszerről is az iskola gondoskodik. A külföldi diákoknak heti egy anyanyelvórát tartanak, Emese és az öccse is járnak magyarórára. Tizennyolc éves korig bármilyen egészségügyi ellátás díjmentes, a családi pótlék mindenkinek jár a gyermekek után.

Gergő focizik, és nagyon szeret kerékpározni, úszni viszont itthon tanult meg.

— Sokáig szkeptikusak voltunk azzal kapcsolatban, hogy Gergő tud-e majd úszni, habár ez része a svéd tananyagnak, az iskola szervezésében minden gyereknek el kell sajátítania. Gergő zentai úszóoktatója mondta, hogy ez lényegében a gyermek agyában dől el, vagyis ha akarja, akkor nem fog gondot okozni számára a hiányossága. Mivel a mi fiunk igencsak csökönyös, keményfejű gyerek, elég gyorsan sikerült neki. A történethez hozzátartozik, hogy amikor Svédországban kijelentette, ő már tud úszni, nem nagyon hittek neki, ezért Gergő rendkívül egyszerűen bizonyította az igazát: beugrott a medencébe.

Arra a kérdésre, hogy a kisfiú hogyan dolgozta fel a balesetet, az édesanyja válaszolt.

— Szerintem nem is igazán emlékszik rá, hiszen nem kérdezősködik, nem beszél róla. A kortársai is különösebb gond nélkül befogadták, habár kezdetben érdeklődtek, és Gergőnek el kellett mesélnie, mi történt vele. De ez csak ennyi volt, aztán levették a témát napirendről, tovább nem faggatták. Egyébként is azt tapasztaljuk, hogy a svéd társadalom nagyon toleráns, az emberek semmiféle másságból, a szokásostól eltérőből nem csinálnak ügyet.

Fodorék elmondták, Zentán megvan a családi ház, nem is tervezik az eladását, a szülők itthon élnek, számukra is jó, hogy van hova hazajönni, de úgy érzik, ők már gyökeret eresztettek Svédországban.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Riport rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Gergő focizik, kerékpározik, úszik
Riport
Gergő focizik, kerékpározik, úszik
Riport
Facebook

Támogatóink