Gergely Ágnes 1989-ben közölte a Péter-Pál után című versét a Tiszatájban, vagyis 31 éve rendszeres szerzője a lapnak. Több olyan darabot is közölt a folyóiratban, amelyre a szakma is felfigyelt. XX. századi szerzőként a holokauszt, a vasfüggöny, a rendszerváltás ellentmondásainak túlélője, emlékezője.

Többször írt a magyar társadalom morális kátyúiról, mégsem tagadja meg a magyarságot. Ugyanakkor Gergely művészete ellentmond annak, hogy pusztán társadalmi-politikai, illetve történelmi referenciák szerint olvassuk. Különféle kultúrák, műveltségromok merülnek föl a verseiben az emberi civilizáció kollektív emlékezetéből. Gergely művei jó példái annak, hogy a világirodalom a magyarban, a magyar a világirodalomban teljesedhet ki.

„Vasesztergályos, tanár, újságíró, szerkesztő; költő, író, műfordító, esszéista és egyetemi oktató: fordulatos pálya, gazdag életút a Gergely Ágnesé.”, írja róla a monográfusa, Halmai Tamás. Költőként az Újhold folyóirat nyugatos esztétizmusához kötődött, azzal, hogy Gergely számára a művészet nem pusztán menedék, nem is egészen lázadás, hanem az etika, illetve a létezés problémáinak feszegetése. Prózaíróként hasonló kérdések foglalkoztatják, mint a költészetben.

Az idegenség, a magány, a szenvedés, a szerelem motívumai jelennek meg a regényeiben, illetve a nagy sikerű emlékirataiban is. Gergely műfordítóként is kötődik a világirodalomhoz, valójában először műfordítóként ismerték el. Kezdetben angolszász költőket tolmácsolt magyarra, később afrikaiakkal gazdagította a magyar műfordítás történetét. Ugyanakkor bármerre is elkalandozott, bármilyen költői divatok is tűntek fel és süllyedtek el az évtizedek során, Gergely alkotói világa autonóm sziget maradt.