home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Gergely Ágnes Tiszatáj-díjas
2020.04.01.
LXXV. évf. 14. szám
Gergely Ágnes Tiszatáj-díjas

A Tiszatáj Alapítvány kuratóriumának döntése alapján a 2019-es év Tiszatáj-díját Gergely Ágnes költő kapta.

Gergely Ágnes 1989-ben közölte a Péter-Pál után című versét a Tiszatájban, vagyis 31 éve rendszeres szerzője a lapnak. Több olyan darabot is közölt a folyóiratban, amelyre a szakma is felfigyelt. XX. századi szerzőként a holokauszt, a vasfüggöny, a rendszerváltás ellentmondásainak túlélője, emlékezője.

Többször írt a magyar társadalom morális kátyúiról, mégsem tagadja meg a magyarságot. Ugyanakkor Gergely művészete ellentmond annak, hogy pusztán társadalmi-politikai, illetve történelmi referenciák szerint olvassuk. Különféle kultúrák, műveltségromok merülnek föl a verseiben az emberi civilizáció kollektív emlékezetéből. Gergely művei jó példái annak, hogy a világirodalom a magyarban, a magyar a világirodalomban teljesedhet ki.

„Vasesztergályos, tanár, újságíró, szerkesztő; költő, író, műfordító, esszéista és egyetemi oktató: fordulatos pálya, gazdag életút a Gergely Ágnesé.”, írja róla a monográfusa, Halmai Tamás. Költőként az Újhold folyóirat nyugatos esztétizmusához kötődött, azzal, hogy Gergely számára a művészet nem pusztán menedék, nem is egészen lázadás, hanem az etika, illetve a létezés problémáinak feszegetése. Prózaíróként hasonló kérdések foglalkoztatják, mint a költészetben.

Az idegenség, a magány, a szenvedés, a szerelem motívumai jelennek meg a regényeiben, illetve a nagy sikerű emlékirataiban is. Gergely műfordítóként is kötődik a világirodalomhoz, valójában először műfordítóként ismerték el. Kezdetben angolszász költőket tolmácsolt magyarra, később afrikaiakkal gazdagította a magyar műfordítás történetét. Ugyanakkor bármerre is elkalandozott, bármilyen költői divatok is tűntek fel és süllyedtek el az évtizedek során, Gergely alkotói világa autonóm sziget maradt.

 

Tisztelt Olvasóink, Szerzőink!
Tekintettel a járványügyi veszélyhelyzetre, a Tiszatáj szerkesztősége úgy döntött, hogy áprilistól a Tiszatáj folyóiratot kizárólag digitálisan (tiszatajonline.hu) teszi elérhetővé az érdeklődők számára. Bízunk benne, hogy a válság elmúltával, amennyiben a folyóirat-támogatások is beindulnak, olvasóink újra nyomtatott formájában is kezükbe vehetik a lapot.
Addig is vigyázzunk egymásra!
A Szerkesztőség
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..