home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Gazdasági vásár IT-origóval
Kartali Róbert
2019.06.07.
LXXIV. évf. 23. szám
Gazdasági vásár IT-origóval

Sikeresnek ítélték meg a szervezők a szabadkai XIII. Nemzetközi és Regionális Gazdasági Vásárt, melyen a kiállítók csütörtöktől szombatig mutathatták be vállalkozásukat, és alakíthattak ki üzleti kapcsolatokat, valamint számos szakmai programon is részt vehettek.

Az idei vásár partnere Olaszország volt, a vezértéma pedig az IT-szektor és a digitalizáció hatása a gazdaság fejlődésére. A háromnapos eseményt 1800 négyzetméteren rendezték meg a szabadkai Sportcsarnokban: 33 standon csaknem 190 kiállító vett részt 8 országból. A hazai cégeken kívül az Olaszországból, Szlovéniából, Magyarországról, Horvátországból, a Boszniai Szerb Köztársaságból, Montenegróból és Csehországból érkező vállalatok is bemutatkoztak. A vásáron a magyarországi CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. 12 magyarországi partnerének nyújtott bemutatkozási lehetőséget.

A vásár megnyitóján Bogdan Laban, Szabadka polgármestere elégedettségét fejezte ki amiatt, hogy az idén éppen Olaszország a vásár partnere, a két ország ugyanis az idén jegyzi diplomáciai kapcsolatainak 140. évfordulóját, Szabadka város és az olasz nagykövetség pedig az idén ünnepli 10 éves stratégiai partnerségét.

— Az idei rendezvény központi témája az IT-szektor és a digitalizáció hatása a gazdaság fejlődésére, valamint az oktatás és a gazdaság együttműködése, mivel idejekorán felismertük az információs technológiák és a többi gazdasági ágazat kapcsolatának jelentőségét — emelte ki a polgármester. Hozzátette: Szabadka város, valamint Topolya, Kishegyes, Zenta, Ada és Magyarkanizsa községek területén 86 olyan gazdasági társaság és 156 vállalat működik, amelynek fő tevékenysége a számítógépes programozás, valamint a tanácsadói szolgáltatás az információs és kommunikációs technológiák területén. Az elmúlt néhány évben folyamatosan nőtt az ezekben az ágazatokban működő gazdasági alanyok és a foglalkoztatottak száma. Akárcsak az üzleti bevételek és a közvetlen külföldi befektetések.

Az oktatás és a gazdaság együttműködése kapcsán a polgármester kiemelte a duális oktatás fontosságát, melynek vonatkozásban Szabadka úttörőnek számít Szerbiában. A következő tanévtől már négy szabadkai középiskolában indul duális képzés, a város egyszersmind — az önkormányzat zavartalan működése érdekében — ösztönzi is a tanulókat, hogy hiányszakmákat válasszanak. Ennek érdekében 30 ösztöndíjat ítélnek oda azoknak a tanulóknak, akik duális képzésben vesznek részt.

A megnyitón a polgármester pozitívan értékelte, hogy a vásár keretében üzleti fórumok, B2B-megbeszélések, több tribün és előadás, valamint hazai és külföldi cégek bemutatkozása is megvalósul. Kiemelte, hogy a vásár az üzletemberek találkozója és kapcsolatteremtő helyszíne, egy olyan rendezvény, amelyen információt, ismereteket, tudást és tapasztalatot cserélnek, ahol üzleti kapcsolatok jönnek létre. Emlékeztetett rá, hogy a vásár jelentősége abban is kifejezésre jut, hogy népszerűsíti a régió gazdaságával kapcsolatos stratégiai céljait, mely összhangban van Szerbia gazdaságpolitikájával is.

A megnyitón Fabricio Kosimi, Olaszország belgrádi nagykövetségének gazdasági attaséja, Ivan Đoković, a vajdasági kormány alelnöke, tartományi gazdasági és idegenforgalmi titkár, valamint Miloš Jelić, a Szerb Gazdasági Kamara igazgatója is felszólalt.

Fabricio Kosimi hangsúlyozta, hogy Olaszország fontos partnere Szerbiának, számos olasz cég működik ugyanis Szerbia és Vajdaság területén, Szabadkán pedig több mint tíz. Az olasz gazdasági attasé reményét fejezte ki, hogy a két ország gazdasági kapcsolatai a jövőben tovább erősödnek.

Ivan Đoković rámutatott arra, hogy Szabadka Vajdaság gazdasági fejlődésének a mozdonya. Hangsúlyozta, hogy különösen büszke a palicsi Aquapark és Wellnessközpont kiépítésére irányuló projektumra, mely szerinte katalizátora lesz a további palicsi idegenforgalmi beruházásoknak. A tartományi kormány alelnöke beszédében megköszönte a partnerséget Olaszországnak, kiemelve az Ondaplast cég szabadkai beruházását — az olasz vállalat ugyanis a vásárt megelőző héten nyitott új gyárcsarnokot a városban. Hozzátette, hogy az olasz cégek beruházásai Vajdaságban a második helyen állnak, eddig ugyanis több mint 842 millió eurót fektettek be a tartomány területén.

Miloš Jelić kiemelte, hogy tavaly 19 ehhez hasonló gazdasági vásár megszervezését támogatta a Szerbiai Gazdasági Kamara, az idén ez a szám már 20 lesz. Mint mondta, tavaly 298 hazai vállalat vett részt nemzetközi vásárokon, és az így létrejövő új üzleti kapcsolatok révén megvalósuló áruforgalom elérte a 45 millió eurót.

A szabadkai Nemzetközi és Regionális Gazdasági Vásár társszervezője a szabadkai Regionális Gazdasági Kamara. Standján 60 vállalat képviseltette magát. Biljana Štavljanin, a szabadkai Regionális Gazdasági Kamara megbízott igazgatója lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy a Szerbiai Gazdasági Kamarával együttműködve támogatják az ilyen jellegű kiállításokat, bízva abban, hogy a bemutatkozó cégek jó együttműködési kapcsolatokat alakítanak ki egymással.

 

Fókuszban a vajdasági export promóciója
A magyarországi vállalkozások promóciójára a szerb piacon kiemelt figyelmet fordít a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. A magyar vállalkozói szféra exportorientáltsága miatt, valamint a magyar termékek és szolgáltatások iránti fokozott keresletre reflektálva a CED összesen tizenkét magyarországi partnerének nyújtott bemutatkozási lehetőséget a vásáron. Ezek a cégek a többi közt a mezőgazdasághoz és az élelmiszeriparhoz, a könnyűiparhoz, valamint a gépiparhoz kapcsolódó termékeket, szolgáltatásokat reprezentáltak, például egyedi szűrőberendezéseket, szanitertermékeket, mezőgazdasági gépeket és alkatrészeket, továbbá elektronikai berendezéseket mutattak be. Szerbia, azon belül is Vajdaság — a földrajzi közelségén túl — a dinamikusan fejlődő gazdasági és üzleti környezete miatt közkedvelt célpiaca a magyar vállalkozásoknak.
— A vásár kiváló lehetőség partnereink számára nemcsak a helyi, de a regionális piacismeretük és kapcsolatrendszerük kiszélesítésére is, hiszen a szerb mellett horvát, szlovén, montenegrói, valamint cseh és szlovák cégek is képviseltetik magukat — hangsúlyozta Csík László, a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. ügyvezetője.
A CED Szerbiában két helyi képviselettel, Szabadkán, illetve Újvidéken segíti a magyar—szerb gazdasági kapcsolatok dinamizálását. Megnyitása óta több mint 1,1 milliárd forint értékű sikeres ügylethez segítette a magyarországi cégeket, a többi közt piaci információk nyújtása, a magyar vállalkozások aktív kiajánlása, illetve exportpartnerek és konkrét üzleti lehetőségek közvetítése révén.
A XIII. Nemzetközi és Regionális Gazdasági Vásárt sikeresnek értékelték az illetékesek. Fő szervezője a Szabadkai Piacok Kommunális Közvállalat, társszervezője pedig a Regionális Gazdasági Kamara és Szabadka Önkormányzata volt. A rendezvény szombaton az elismerések átadásával ért véget. Az idei vásáron a legsikeresebb kiállítókat díjazták: első helyezett a szabadkai TDI szerviz, második a Szabadkai Üzleti Inkubátor, harmadik pedig a szabadkai ErdSoft lett. Különdíjban azokat a kiállítókat részesítették, akik első alkalommal, de kiemelt megjelenéssel vettek részt a rendezvényen. Elismerést kapott a budapesti CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft., a zombori Észak-bácskai Gazdasági Kamara és a szabadkai Lokotrans vállalat.
Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..