A magyar kormány gazdaságfejlesztési támogatását kezelő Prosperitati Alapítvány működésében újabb ciklus kezdődött meg, melyben az idegenforgalmi beruházások is fókuszba kerülnek.
A május végén kiírt VII. pályázati körrel kapcsolatban lakossági fórumokat szervez az alapítvány, Magyarkanizsa és Törökbecse után péntek este Palicson tájékoztatták az érdeklődőket a Vigadó konferenciatermében.
Az előző hároméves fejlesztési ciklusban csaknem 250 millió eurónyi beruházás valósult meg. 10 500 sikeres pályázatot könyvelhetett el a Prosperitati Alapítvány az előző 6 pályázati körben, számos mezőgazdasági és gazdasági fejlesztés valósult meg, továbbá 600 család vásárolhatott magának falusi házat, és mintegy 500 hektár termőföld került helyi magyar gazdák kezébe. Emellett 23 nagy-, valamint 166 közepes léptékű mezőgazdasági és ipari fejlesztés is megvalósult. A gazdaságfejlesztési támogatás nem áll meg, a második fejlesztési ciklusban ugyanis az eddigi forrás majdnem kétszerese áll majd azoknak a vajdasági pályázóknak a rendelkezésére, akiknek van magyarországi állampolgárságuk is.
• Falusi házak vásárlását célzó vissza nem térítendő támogatás
• Mezőgazdasági földek vásárlása
• Zárt rendszerű növénytermesztéshez szükséges felszerelés
• Tenyészállatok vásárlása
• Többéves ültetvények telepítése, korszerűsítése
• Nagyobb hozzáadott értékű termékek létrehozására irányuló eszközbeszerzés és beruházás megvalósítása
• Egyéni vállalkozók, valamint mikro- és kisvállalkozások kapacitásbővítési és innovációs eszközbeszerzése
• Minőségügyi szabványok bevezetése és működtetése
• Kezdő turisztikai vállalkozások fejlesztése
• Egyéni vállalkozók, bejegyzett szállásadók, civil szervezetek, valamint mikro- és kisvállalkozások turisztikai fejlesztései
Július 1-je és 31-e között tízféle pályázatra jelentkezhetnek az érdeklődők, ebben a ciklusban viszont már kiemelt szerepet kapnak az idegenforgalmi fejlesztések. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke ezzel kapcsolatban kiemelte:
— Már régebb óta arra készülünk, hogy ebben az egész négyéves fejlesztési időszakban a turizmust egy kiemelt gazdasági tevékenységként kezeljük. Ezt tükrözi ennek a csomagnak az összetétele is, ugyanis két olyan pályázati kiírás van, amelyik a turizmusban működőknek vagy az ott tevékenykedni kívánóknak próbál megkapaszkodási és előrehaladási lehetőséget megteremteni. Az egyik az egy turisztikai startup kiírás, a másik pályázati kiírás pedig a már meglévő és működő vállalkozások számára kínál fejlesztési lehetőséget.
Az idegenforgalmi pályázatokon kívül több olyan is ki lett írva, amely már ismert az előző három évből, így ismét elérhető a falusi házak vásárlását célzó vissza nem térítendő támogatás is. Pásztor hozzátette:
— A házvásárlás egy újabb lendületet fog kapni, mert azt látjuk, hogy folyamatosan van rá igény. Remélem, hogy ez most is így lesz. Az előző ciklusok eredményeképpen 600 családnak sikerült fedelet biztosítani a feje fölé ennek a lehetőségnek az igénybevételével, emellett pedig törzsállomány-vásárlásra, többéves ültetvények létrehozására, szabványosításra, eszközbeszerzésre is nyílnak pályázási lehetőségek.
Újdonságokat is tartalmaz ez a pályázási csomag, nemcsak a pályázatok tartalmát és tevékenységét figyelembe véve, hanem az általános feltételek tekintetében is van két fontos új elem — mondta el a VMSZ elnöke.
— Az egyik az az, hogy nagyon sok pályázatnál sikerült elérni azt, hogy a maximálisan megítélhető támogatás összege az nagyobb, mint eddig volt. Fel lett emelve 1,2 millió dinárról 1,5 millió dinárra. Azt gondolom, hogy ez a 300 000 dinár plusz is sokat jelent egy-egy vállalkozásnak a létrehozásában vagy megvalósításában. A másik fontos elem az az, hogy vannak olyan pályázatok, ahol külön előnyhöz szeretnénk juttatni azokat, akik három vagy háromnál több gyereket nevelnek. Ezekben az esetekben levettük az önrésznek a mértékét 25 százalékról 10 százalékra.
Pásztor szerint az embereket érdekli ez a pályázati kiírás, és felkészülten jönnek ezekre a találkozókra.
— Kérdéseket fogalmaznak meg, és problémákról is beszélnek, amelyek azért fontosak, mert így útközben tudjuk módosítani a pályázási kiírásokat, nem alapjaiban, de apró finomításokat tudunk csinálni, azt bizonyítva, hogy soha nem úgy működtettük az egész rendszert, hogy íróasztalnál kigondoltuk, hogy mi a jó az embereknek, hanem volt egy alapelképzelés, és azt finomítottuk velük együtt. Ezek a lakossági fórumok révén visszajelzéseket kap a Prosperitati Alapítvány, ennek pedig fontos szerepe van. Épp ezeknek az eredményeképpen pár napja az alapítvány nyilvánosságra hozta azokat az apró módosításokat, amelyek többek között ezeknek a beszélgetéseknek az eredményeképpen kerültek bele az elsődleges kiírásba.
A Prosperitati Alapítvány értesíti a közvéleményt, hogy a 2019. május 23-án VII. körben meghirdetett pályázati kiírások pályázati szabályzata módosításokon esett át.
• A minőségi szabványok bevezetésének támogatására kiírt pályázaton a módosítás után a közepes vállalkozások is pályázhatnak.
• A földvásárlási pályázat vonatkozásában meghatározták a legmagasabb elismert adásvételi árakat hektáronként, kataszteri minőségi besorolás szerint, illetve a vagyon-visszaszármaztatásból eredő földterületek megvásárlása kapcsán is módosultak a szabályok.
• Emellett az állattenyésztés támogatására kiírt pályázat feltételeit is pontosították.
• A változtatásokat tartalmazó pályázati szabályzatok megtalálhatóak az alapítvány honlapján is, a www.prosperitati.rs/palyazatok címen.