home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Gazdag, színes program a Gyöngyösbokrétán és a Durindón
Zséli Ágnes
2021.09.28.
LXXVI. évf. 38. szám
Gazdag, színes program a Gyöngyösbokrétán és a Durindón

A hétvégén minden a népi hagyományápolásról szól majd Törökbecsén, hiszen október 2-án és 3-án, szombaton és vasárnap tizenkilenc év után ismét a bánáti település ad otthont a vajdasági magyar népzenei együttesek, néptánccsoportok és szólisták legnagyobb délvidéki seregszemléjének, az LVII. Gyöngyösbokrétának, valamint a XLIV. Durindónak. Az eseményre a helyi Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület tagjai mellett a Tisza menti kisváros apraja-nagyja lelkesen készülődik.

A résztvevőket és a vendégeket már október 1-jétől színes programmal várják a szervezők, melyből ez alkalommal sem marad ki a szombati és a vasárnapi kézműves-kirakodóvásár.

Pénteken a többi közt fényképkiállítás is lesz, mely Bodor Anikó és Kiss Lajos munkásságát mutatja be, majd ezt követi André Károly helytörténész Törökbecse köztéri keresztjei című könyvének bemutatója. Az úgynevezett nulladik nap az Összetartozunk című műsorral zárul, melyet a házigazdák a mezőtúri vendégekkel közösen készítenek.

Október 2-án, szombaton délben a helyi Miloje Čiplić Általános Iskola udvarából indul a Gyöngyösbokréta fellépőinek felvonulása, menettánca. A huszonegy településről érkező csoportok tagjai az ünnepi köszöntők után a Tisza mellett lévő nyári színpadon mutatkozhatnak majd be. Rossz idő esetén a szemlének a Községi Művelődési Ház ad otthont. Este háromnegyed 7-től Lavró Ferenc Vajdaság kincsének őrzői című filmjét vetítik, mely dr. Burány Béla, Bodor Anikó és a Szöllősy Vágó házaspár tiszteletére készült. A program folytatásában a Zagyva Banda koncertje következik.

A XLIV. Durindó vasárnap délben kezdődik, amikor a résztvevők áldásért az Assisi Szent Klára-templomba vonulnak át, majd pedig az ezt követő órákban a közönség 110 műsorszámot nézhet meg, melyet párhuzamosan a Községi Művelődési Ház színház- és tanácstermében szerveznek meg.

A Hagyományok Háza Hálózat — Vajdaság mindkét nap 14 és 16 óra között kézműves-foglalkozásokkal, hangszerbemutatóval várja a gyermekeket a kultúrotthonban.

A fesztiválra összesen mintegy 2000 résztvevő érkezik.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..