''Mire való az iskola? A sárgarigók se járnak iskolába, a gyíkok se járnak, mégis egészen jól megélnek. Az édesapám se jár iskolába, mégis olyan madarat tud cifrázni a subára, hogy majd megszólal. Aztán Messzi Gyurka mesélt énnekem mindenféle híres királyfiakról, de azt egyikről sem mondta, hogy iskolába járt volna. Azok mind jeles vitézek voltak, úgy vagdosták le a sárkányok fejét, mint én a vadmákokét, de azt sose hallottam, hogy olvastak volna, vagy írtak volna. Hiszen olvasni olvas az ember, mikor megolvassa, hogy hányat szól a kakukk, vagy hogy hány tojás van a vércsefészekben, de ezért ugyan nem érdemes iskolába járni. Írni is ír az ember a szűcskrétával a láda tetejére vagy sárgafölddel a ház falára mindenféle szép lovakat, huszárokat, akasztott embereket, de annak mindnyájának van értelme. Hanem mindenféle krikszkrakszokat firkálni, amik semmihez se hasonlítanak a világon -- ugyan mire való ilyen bolondságokat csinálni?”
Így tűnődött Gergő azon a kegyetlen télen, amikor a nagy hófúvások betemették a malomházat Móra Ferenc Kincskereső kisködmön című ifjúsági regényében. A kedves történet folytatásában édesanyja sajátos módszerrel tanítja írni-olvasni: a befagyott ablakra gyűszűs ujjával karcolja a betűket.
''Lesz-e valaha a világon gyémántból faragott íróvessző, amely drágább lehetne a munkában megbarnult, jeges vizekben megvörösödött, éles szelektől reszelősre fújt vézna ujjnál, mely sütés, főzés, mosás, mosogatás után fáradhatatlanul kopogott a jégvirágos üvegen? És lesz-e valaha a világon szépírómester, aki utánozni tudná azokat az ide-oda csúszkáló, hol hanyatt vágódó, hol orra bukó furcsa ákombákomokat, melyek korcsolyázó tündérek szeszélyes lábanyomához hasonlítanak?”
Az ember ilyenkor óhatatlanul eltűnődik a saját iskolás évein, nekem is eszembe jutott a tanító nénim, kedvenc középiskolai tanárom... Talán még azt a buta, vagy inkább idillien bájos dalocskát is eldúdoltam volna a nehéz iskolatáskáról és Petiről, ha be nem villan az az időszak, amikor a lányomat bíztam a tanító bácsi gondjaira. Bizony, szülőnek és gyereknek lenni egyaránt nehéz volt a kilencvenes években. Megtapasztaltuk a munkabeszüntetést, a szénhiány miatti szünetet, láttuk a bombázás heteiben kiürült, elárvult tantermeket. Becsengettek -- szólnak a hírek továbbra is minden szeptember elsején, hozzáfűzve vagy azt, amit az idén, nevezetesen, hogy sztrájk nélkül kezdődhet a tanév, vagy az ellenkezőjét.
Augusztus közepétől a sajtóban is megszaporodnak az iskolakapu nyitásával kapcsolatos írások. Amíg az anyaországban főleg arról cikkeznek, milyen nehéz dolga van a szülőnek, hiszen neki kell kiválasztania a legmegfelelőbb iskolát, pedagógust, tanítási módszert, esetleg tanácsokat adnak, hol szerezhetik be a legolcsóbban a szükséges tanszereket, addig mi arról olvashatunk, melyik településen szűnhet meg a magyar tagozat, hol vonnak össze, csoportosítanak át osztályokat, mert csak öt, vagy annál is kevesebb elsős szülei döntöttek az anyanyelvű iskoláztatás mellett. Figyelemmel kísérhettük azokat a szövegeket is, amelyek azzal foglalkoztak, tud-e a magyarcsernyei általános iskola újonnan kinevezett igazgatónője magyarul, vagy lesz-e nezsényi iskolában magyar tanító néni. Szabadkán iskolabusz indítását tervezik azoknak a magyar diákoknak, akik a lakóhelyükhöz legközelebb eső oktatási intézményben csak szerb osztályba iratkozhatnának. A szülőket egyelőre az foglalkoztatja leginkább, mennyibe is kerül az ingyenes oktatás, elbírja-e a családi költségvetés. Ha kisdiák van a családban, akkor a rájuk váró feladatokon töprengenek, sikerül-e megbirkózniuk a tananyaggal, vagy fizetett különórákra lesz szükség, a középiskolás esetében még számtalanszor átgondolják, jól választott-e a gyerek, mi lesz vele, hol kaphat majd munkát, sikerül-e itthon megalapoznia a jövőjét vagy külföldön?
Még ma is látom magam előtt a kék csomagolópapírba kötött füzeteimet és könyveimet. Nagyanyám, aki féltő gonddal segédkezett nekem ebben a fontos műveletben, lassan egy évtizede alussza örök álmát a csókai temetőben. Nagyapám mellett, aki már azt sem érhette meg, hogy első, sikeres egyetemi vizsgáimról beszámoljak neki. És kék csomagolópapír sem kapható már az üzletekben.