* Mi a legfőbb oka az emberek elégedetlenségének?

— Legutóbb 1994-ben láthattunk a kubai utcákon ilyen méretű tiltakozást, amikor a legfőbb gazdasági és politikai támasz, a Szovjetunió összeomlása után a karibi országban elviselhetetlen méreteket öltött a nélkülözés. Ennek Fidel Castro a rendvédelmi szervek bevetésével vetett véget, és azóta nem tapasztalhattak hasonlót. Akkor Castro engedélyezte, hogy 35 000 kubai elhagyja a hazáját, a többség az Egyesült Államokba távozott, elsősorban a rendszerrel elégedetlenek, a politikai ellenfelek és a bűnözők is. Most azonban más a helyzet. Mindenekelőtt a fiatalabb nemzedék tagjai vettek részt a tiltakozásokon, akik már nem hiszik el, hogy ez a létező legcsodálatosabb élet, valamint számukra nem megoldás az sem, hogy külföldre menjenek. Ők a hazájukban szeretnének élni, de olyan körülmények között, amelyeket méltónak éreznek. És ezt a jelenlegi helyzetben nem tartják elképzelhetőnek. A gazdasági válság és az egészségügyi vészhelyzet mellett megjelentek politikai szólamok is, olyan követelések, amelyek a demokratizálódáshoz kapcsolódnak, mindez tüntetések, zavargások közepette. Erre nem volt felkészülve a hatalom, ezért hevesen, erőszakkal reagált. Az elmúlt másfél évben több latin-amerikai országban (Chile, Kolumbia, Peru, Venezuela, Haiti) utcára vonultak a rendszer működésével elégedetlen tüntetők, ez is adhatott egy impulzust a kubaiak számára.

Dr. Lénárt András

* Szakértők szerint a jelenlegi társadalmi düh már évtizedek óta érlelődött, csak az volt a kérdés, hogy az elégedetlenség mértéke mikor lépi át az emberek tűréshatárát. Csakis a negatív gazdasági folyamatok és a világjárvány áll a háttérben, vagy ennél jóval összetettebb a jelenlegi kubai helyzet?

— 2021 tavaszán új helyzet állt elő. Már a Castro család egyik tagja sem vesz részt az ország vezetésében. Elveszett az a „varázserő”, amely 1959 óta egyben tartja a forradalmi Kubát. Ehhez persze hozzájárulnak egyéb tényezők is. Bármilyen politikai és gazdasági reformokba kezdett bele a vezetőség az elmúlt évtizedben, az nem volt elegendő ahhoz, hogy valódi pozitív változások következzenek be. A halmozódó feszültségek és ellentétek most kerültek robbanáshoz közeli állapotba. Ehhez szükség volt arra, hogy a kubaiak új generációjának egy része már ne fogadja el fenntartások nélkül a helyzetet, valamint az elmúlt években növekedett az országban az internet-hozzáférés, így világosabb képük lett a külvilágról, és jóval könnyebben tudtak szerveződni. A COVID miatt előállt és egyre súlyosbodó egészségügyi krízis, az ennek következményeként az ország fő bevételi forrását adó turizmus összeomlása, az állandósult gyógyszer- és élelmiszerhiány, az ismét egyre gyakoribbá váló áramkimaradások, valamint az amerikaiak által fenntartott szankciók mellé mindezek újabb elemeket adtak hozzá. A mostani tiltakozások közvetlen előzménye a 2020 végén elindult Haza és Élet elnevezésű tiltakozás volt, melyet fiatalok, elsősorban a kubai művészvilág képviselői indítottak el. Az elnevezés nem véletlen. A kubai forradalom jelmondata ma is a Haza vagy halál, de a fiatalok szerint a haza mellé az életet kell társítani és követelni.

* Huszonhat év után szűnt meg a latin-amerikai országban a kettős valutarendszer, ami jelentős mértékű inflációt is okozhat. Mindez hosszú távon csak mélyítheti a válságot?

— Ha mélyreható gazdasági reformok kísérték volna a valutarendszert érintő változásokat, akkor történhettek volna pozitív módosulások. Ez azonban nem valósult meg. A megmaradt egyetlen kubai pesóért jelenleg az alapélelmiszereket is csak nehezen lehet beszerezni többórás sorban állás után, vagy már úgy sem.

* Az Egyesült Államok és Kuba mindenkori viszonya az egyik legfontosabb fokmérő, illetve tényező a szóban forgó térségen belül. Jelenleg milyen a két ország közötti viszonyrendszer, és Washington hogyan tekint a havannai eseményekre, főként annak tükrében, hogy Miguel Díaz-Canel kubai elnök az Egyesült Államok által bevezetett gazdasági szankciókat okolta a demonstrációkért?

— A ’60-as évek eleje óta amerikai embargó áll fenn Kubával szemben, a vonatkozó törvényeket pedig az amerikai elnökök folyamatosan szigorították. Ezt a politikát a világ nagy része elítéli. Alapélelmiszerek, gyógyszerek és pénzküldemények áthatolhattak ezen a gazdasági-politikai blokádon, de a kapcsolat folyamatosan feszült és ellenséges volt. Barack Obama elnök idején a két ország között elindult a közeledés, Donald Trump viszont ezt nem egyszerűen a visszájára fordította, de súlyosbította is. Számos intézkedés mellett megtiltotta, hogy az USA-ban élő kubaiak pénzt küldhessenek haza a rokonaiknak, márpedig ez sok esetben szó szerint élet-halál kérdése a kubai családok számára. Számítani lehetett rá, hogy Joe Biden változtat ezen, és visszatér az Obama-irányvonalhoz, de nem így történt, eddig nem foglalkozott érdemben Kubával. Persze elítélte a kubai kormány tüntetők elleni, erőszakos fellépését, továbbá támogatásáról biztosította a tiltakozókat, szankciókat vetett ki a kubai fegyveres erőket irányító miniszter külföldi érdekeltségeire, és további intézkedéseket is ígért. De Biden ezzel inkább csak rontani fog a helyzeten, mert ismét megmerevedik az USA—Kuba-szembenállás. Az amerikai embargó feloldása, vagy legalább a pénzküldemények újbóli engedélyezése, segítene valamennyit a kubai társadalom helyzetén, de ez egyelőre nincs napirenden. A Demokrata Párt balszárnya követeli a Kuba-politika lazítását, míg más demokraták és a republikánusok ragaszkodnak a keménykezű politikához, továbbá a kubai emigránsok lobbitevékenysége is lényeges, akik szintén a szankciók fenntartása mellett állnak ki, a szavazatuknak pedig a választásokon is nagy súlya van.

Fotó: MTI

* Elképzelhető, hogy hamarosan eljöhet a kubai ellenzék ideje? Végleg belefáradtak az emberek a hatvan éve tartó egyeduralmi rendszerbe, vagy egyáltalán nem ilyen egyértelmű a kép? A nyugati világ valójában sohasem értette a kubai életformát, ott mindig is egészen máshogy gondolkodtak az emberek, hogyan lehetne ezt a gondolkodásmódot jellemezni?

— Ahogyan említettem, nagyon feszült a helyzet, de még nincs valódi robbanás, és nem biztos, hogy a közeljövőben eljön a változás. Díaz-Canel elnök felhívására a kubai forradalom védelmében fellépő tömegek szintén nagy létszámban jelentek meg az utcán, és még nem tartunk ott, hogy a kubai társadalom döntő hányada a vezetői ellen forduljon. Az ellentétes véleményeket hatvankét éve elnyomják, mindent a forradalom határoz meg, ez a mindennapok része, a rendet a fegyveres erők szavatolják. A tüntetők közül több százan letartóztatásban várnak a tárgyalásukra, gyorsított eljárásban ítélik őket 10-12 hónapos börtönbüntetésre, ismét korlátozzák az internet-hozzáférést. A romokban heverő gazdaság miatt a helyzet most a korábbiaknál is súlyosabb, és nem látni a kiutat. Ellentétben a ’90-es évekkel, az összeomlás szélén álló Venezuela most nem tud segíteni, Kína növekvő támogatása egy ideig még fenntarthatná a rendszert, de annak volumene nem elegendő. A nép szembeszállhat a hatalommal, de az vérontásba torkollna, mert a kubai kormány nem adja jelét annak, hogy nyitott volna valódi változásokra, csak kisebb engedményeket tesz. A békés és konszenzus alapján történő rendszerváltás lehetősége nem látszik, de közeleg az összeomlás.