home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Forgatókönyvnek indult regény
Bíró Tímea
2023.05.26.
LXXVIII. évf. 21. szám
Forgatókönyvnek indult regény

A 2007-ben született Rizsányi Melániát már kiskorától kezdve érdekelte az irodalom és az írás. A szabadkai lány a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium elsőéves tanulója színház- és audiovizuális művészeti szakon. Az egyik nagy álma igen gyorsan valóra vált, januárban ugyanis megjelent első könyve A holdfény háromszöge címmel

Melánia rajong J. R. R. Tolkien világáért, példaképként tekint a szerzőre. Nagyon szeret elmerülni a fantáziavilágban, ezért amikor találkozott a magyarországi Holnap Magazin regénypályázatával, úgy döntött, hogy belekezd a fantasyregény megírásába.

— Valójában egy forgatókönyv jegyzeteit kezdtem el írni, mert szeretnék egy filmet készíteni ebből a történetből, és amikor szembejött velem a regénypályázat, akkor úgy döntöttem, elmélyültebben foglalkozom a jegyzetekkel. Noha nem nyertem meg a pályázatot, a kiadó támogatta a kötet megjelentetését. Először édesanyámnak mutattam meg a kéziratot, aki őszintén el szokta mondani a véleményét, a negatív kritika elől sem zárkózik el. Néhány barátom is elolvasta a munkámat, és ezután mertem elküldeni a pályázatra. A regény két ikerpárról szól, melyek különféle kalandokba keverednek. Igyekeztem sok feszültséggel és csattanóval gazdagítani a történetet, hogy izgalmasabb legyen. A regényben minden fikció, semmi valóságalapja nincs. Szerettem írni, mert úgy éreztem magam, mintha azon a helyszínen lennék, ahol a történet játszódik — árulta el Melánia, aki egy hosszabb fantáziafilmet is szeretne készíteni a műből. — Nagyon szeretem a színház- és audiovizuális művészeti szakot, érdekel a kamerahasználat, a szerkesztés és minden, ami ehhez kapcsolódik. Elképzelhető, hogy Magyarországon fogom ezt a hivatást elsajátítani, de jelenleg jó helyen vagyok. A regény folytatását írom, szeretném a nyári szünet alatt befejezni. Regényírás közben ír zenét hallgatok, mert segít elmerülni a képzelet világában.


Melánia és az első könyve

A szerző megosztotta velünk a könyve utolsó mondatát: Az ikrek itt nézték utoljára a naplementét, és most a napfelkeltét figyelték. Két egyszerű időszak, múló és bekövetkezendő mássággal.

A fantasy angol szó jelentése: képzelet. Már az elnevezése is arra utal, hogy a fantasyregények menekülést hozhatnak a szürke hétköznapok elől, és törekednek is arra, hogy teljes mértékben elrugaszkodjanak a valóságtól. Természetfeletti képességek, mesebeli lények, a jó és a rossz harca elevenedik meg a történetekben. A műfaj alapjait a XIX—XX. század fordulója táján rakták le, elsőként az angolszász nyelvterületen. A XX. század második felében vált ismertebbé. Az egyik legnépszerűbb képviselője, J. R. R. Tolkien évtizedekkel azelőtt alkotta meg A Gyűrűk Ura háttérvilágát, földrajzát, mitológiáját, hogy a regényt megírta volna. Tolkien 1954-ben megjelent műve a fantasy újjászületését eredményezte. A Gyűrűk Ura epikus fantasy, ami azt jelenti, hogy a történet alapja egy nagy, magasztos közös célért vagy elvért való küzdelem. A másik jelentős altípusa a heroikus, vagyis a hősies fantasy, melynek középpontjában egy ember (hős) áll.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..