home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Fonográf, így kerek
Dr. Csermák Zoltán
2021.11.19.
LXXVI. évf. 46. szám
Fonográf, így kerek

Tizedik alkalommal rendezik a felvidéki zenei folklór-seregszemlét

November 18-21. között tartják Komáromban a tizedik Fonográf Fesztivált a Hagyományok Háza Hálózat-Szlovákia támogatásával. A kerek évforduló alkalmat ad számadásra is, Lakatos Róbert brácsaművész, főszervező emlékezik a jeles évtizedre.

„Aktív zenészként nyitott szemmel mozogtam ebben a világban, s fogalmaztam meg céljainkat a kezdet kezdetén. Szerettem volna, hogy az ebben a régióban élők is találkozhassanak a magyar népzene évezredes hagyományán alapuló minőségi kultúrával. 

Fokozatosan építkeztünk, mindig több fellépővel, s népesebb közönséggel számoltunk, s ennek biztosítékaként a költségvetésünket az igényekhez terveztük. Olyan előadók léphettek fel nálunk, akik anyanyelvi szinten foglalkoznak a magyar népzenével.

Évről évre alakítottuk ki azt a közösségi teret, ahol mindenki hozzájuthat az őt érdeklő legmagasabb színvonalú kulturális eseményhez. Hangsúlyozom a tudatosságot, amivel fejlesztettük a már törzsközönséget jelentő bázist. Minden évben több nézővel számoltunk, s a fellépők kiválasztásánál nemcsak a nagyobb nevekkel operáltunk. Például a Tükrös- vagy a Dűvő zenekar egyaránt nagy múltra tekint vissza, viszont a médiából kevésbé ismertek. Koncertjeik megszervezése tehát nagyobb energiát emésztett fel – a bizalomra alapoztunk, amit meg is kaptunk –, így munkánk nyertese a közönség lehetett. A márkaépítés jól sikerült, két éve már ’kinőtte’ Komárom és a régió határait. Kassa, Fülek és Somorja is értékes programoknak adhatott otthont, s más városokat is bevontunk volna a sorba.

Tavaly már optimistán láttuk az idei évet, s csalódnunk kellett, hiszen a javulás helyett még nehezebb szituációval kellett számolnunk. A járvány okozta nehéz helyzetben is fontos célunk a tradíció továbbéltetése. Tíz esztendő kemény munkája fekszik a szervezésben, s az idei programkínálat is jelentős energiát igényelt. Biztos vagyok abban, hogy a minket választó ’bátrabbak’ nem csalódnak, most is azokban az élményekben lesz részük, amik az elmúlt időszakot jellemezték. A közönség többek között a színpadon találkozhat Csík Jánossal, a Kalákával, a Dűvővel, Écsi Gyöngyivel, Balogh Kálmán zenekarával, Kacsó Hanga Borbálával, Berecz Andrással és a Tükrös zenekarral is.”

Információ: ITT 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..