home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Folytatták az egyeztetéseket
(--)
2016.01.27.
Folytatták az egyeztetéseket

A Magyar Mozgalom még nem hozta meg döntését a választásokon való részvételről

Szerdán a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (Csonka Áron, Elvegyi Ákos, Horváth Ódry Márta) és a Magyar Mozgalom (dr. Korhecz Tamás, dr. Varga László, dr. Dévavári Zoltán) képviselői folytatták azt a megbeszélés-sorozatot, amely a közelgő választásokon való esetleges közös és együttest fellépést, részvételt célozza meg.
A MM tagjai tájékoztatták a VMDK képviselőit arról, hogy a Magyar Mozgalom még nem hozta meg döntését a választásokon való részvételről.
A tárgyaló felek egyetértéssel nyugtázták, hogy az előző megbeszélésen megfogalmazott nemzeti minimummal kapcsolatban minden érdekelt fél egyetért, e tekintetben további konzultációkra, megbeszélésekre nincs szükség.
A VMDK és Magyar Mozgalom továbbra is nyitott mindazoknak a beszélgetéseknek a folytatására, amelyeket egyik vagy másik szervezet az elmúlt hetekben kezdeményezett, illetve lefolytatott.
A mai tárgyalásokon egyértelművé vált az is, hogy a két fél között a tekintetben sincs különbség, hogy az önkormányzati választások esetében fontosnak tartják más polgári csoportokkal, illetve civil szervezetekkel való együttműködést is.
A tartományi választások kapcsán elvi egyetértés mutatkozott abban, hogy önálló, magyar lista indítására van szükség, míg a köztársasági választások tekintetében további konzultációk szükségesek.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..