- A szerző fotója

Krisztusi korba került a Tanyaszínház, az idei Vajdaság-járó körútján ugyanis a 33. előadását mutatja be. Kavillón már megkezdődött a munka, ami egyelőre a szálláshely takarításából, csinosításából áll. A fúrás-faragáson, gazszedésen, téglarakosgatáson kívül komolyabb feladat is várt a lelkes segítőkre: a télen összeomlott a portán lévő egyik vert falú, félig lebontott ház, és kidöntötte az ősszel elkészült utcai kerítés egy részét is.
- Egészen úgy érzem magam, mintha Déva várában lennének, hiszen amit egyik nap felépítettünk, az a másik napra ledőlt - mondta Magyar Attila, a Tanyaszínház vezetője, majd folytatta az állapotok ecsetelését.
- Az infrastrukturális fejlesztésre éveken keresztül nem kaptunk semmilyen támogatást, ami az udvarban látható, azt mi teremtettük meg öt év alatt. A telket és a két kis házikót 2005-ben vásároltuk, időközben nagyjából elkészült a társulat alkotóháza, a földszinti részen található az ebédlő, a padlástérben alszanak a fiatalok, valamint itt van az általunk nyihogónak nevezett fedett kerthelyiség. Amit a turnék alatt összekalapoztunk, azt nem dorbézoltuk el, hanem ráköltöttük a saját lakhelyünkre. Azt hiszem, ebből a szempontból is egyedülállóak vagyunk. Mivel a Tanyaszínház is azért létezik, mert mindig voltak és vannak optimista, előretekintő fiatal művészek, bízom benne, hogy előbb-utóbb megvalósul ezen a 3200 négyzetméteren a megálmodott tanyakomplexum. Olyan programokat szeretnénk egész évben szervezni, amelyekben megfér egymás mellett a szalmabála és a tehénistálló, vagyis a falusi környezet és a magasztos művészet. Pár év múlva az autópályánál ki lehet rakni egy többnyelvű táblát, mely majd a Tanyaszínház felé kalauzolja az érdeklődőket. Nem én állítom, hanem a színháztörténészek, hogy a Tanyaszínház igazi gyöngyszem, nemcsak a vajdasági, hanem az egyetemes magyarság körében is. A kijelentést arra alapozzák, hogy ez a legrégebb óta létező vándorszínház a magyar színjátszás történetében. És továbbra is él.
* Mióta tervezed a Tanyaszínház fészekrakását?
- 2002-ben, a 25. évfordulóra mertem először kimondani, hogy a Tanyaszínháznak saját fészek kell, mert megérdemli. Azóta elmúlt nyolc év, de még mindig a fészekrakásnál tartunk. Tudom, hogy a jó munkához idő kell, de magam sem gondoltam, hogy ennyi. Mindenesetre a megfelelő úton haladunk. Amíg nem rendelkezem itt a már említett hasznos 3200 négyzetméterrel, addig csak álom marad az egész éves programra vonatkozó elképzelésem. Az építkezési engedély, a tervrajzok, a komplexum látványterve elkészült már, sőt, felelős politikusoktól, például a Tartományi Nagyberuházási Alap igazgatóhelyettesétől végre biztató ígéretet is kaptam. Ha minden jól megy, egy év múlva már nem ez a kép fogadja az idelátogatót. Én már eddig is láttam a saját lelki szemeimmel azt, amit szeretnék, de amikor mindezt lerajzolva, modellezve elém tették, elállt a lélegzetem. Minden gyönyörű lesz: a vendégház, a 400 négyzetméteres nézőtérdomb, amelyhez hangosító- és világosítótorony is tartozna. Elöl egy harangláb áll majd, amivel Soltis Lajosnak és azoknak a tanyaszínházasoknak állítunk emléket, akik már nincsenek közöttünk. Mert ki kell mondani, hogy a Tanyaszínház égi társulata is egyre bővül. Egy régi, nyitott gangos parasztházikót is vissza akarunk varázsolni, belül a tisztaszobával és a mi örökségünkkel. Ott szeretnénk elhelyezni és megőrizni a fotókat, plakátokat, régi tanyaszínházas kellékeket, ereklyéket. Össze akarjuk szedni mindazt, ami a színházunkból megmaradt, még akkor is, ha ez a pillanat művészete, vagyis, amit ma este lejátszunk, az holnap már történelem. Hiszen a színház oázis az egyszerű emberek számára a mindennapok mocskában, a pénzhajhászós világban. Mi ugyan kiáltoztunk, de eddig nem igazán találtunk segítséget. Ez azonban nem azt jelenti, hogy nem szeretnek minket, hanem azt, hogy itt tartunk, ilyen nehéz a helyzet. Ezt a problémát közösen kell megoldanunk, a vajdasági magyar embernek és a színháznak együttes erővel és emelt fővel. A külföldiek mondták Budapesten, hogy szeretik a magyar embereket, de miért jár mindenki lehajtott fejjel? Érdekes, hogy mi nem ismerjük eléggé önmagunkat, kívülről viszont búskomornak látnak minket. Az is egy jó jel, hogy két hétig esett az eső, ma meg, amikor összegyűltünk itt Kavillón, kisütött a nap.
* Miután van egy komoly ígéret, hallhatnánk valamit a sokat emlegetett egész éves programról is?
- Én azt vallom, hogy a határ a csillagos ég, vagyis az egész éves program közé tartozik majd tavasztól őszig mindenféle rendezvény. Például a Tanyaovi, ahol egészen kis gyerekekkel játszanánk színházasdit, a nagyobbaknak viszont táborokat szerveznénk. Nyáron ide összpontosulhatna a vajdaságban zajló amatőr színjátszás, közös produkciók valósulhatnának meg, de a néptáncosok, népzenészek megmozdulásai is otthonra lelhetnének. Disznótorok, szilveszterezés, farsangi bálok, majálisozás, bográcsozás, ki mit szeretne. A legmerészebb tervem talán mégis az, hogy itt rendezzünk meg egy nemzetközi szabadtéri színházi találkozót. Esetleg már 2012-ben, amikor 35 éves lesz a Tanyaszínház.
* Mi a helyzet az idei turnéval?
- Az még nem tisztázódott, hogy miből csináljuk az idei előadást, mennyi támogatásunk lesz, de ez számomra már megszokott dolog. Előre sohasem tudtunk semmit, sőt, olyan is volt, hogy utólag sem. Ilyen világot élünk, a színház mindig sok sebből vérzett, most is ez van, hiába léptünk át egy másik évezredbe. Viszont elméletileg minden készen van, sőt, ilyen összefogottan és szervezetten még soha nem álltunk június elején: 26 előadást tervezünk, párat már anyagilag is realizáltunk. Remélem, augusztus 15-én, a turné végén nem azt kell mondanom a kis csapatnak, hogy köszönöm szépen, de most mindenki menjen haza, hanem némi zsebpénzt is kapnak. A társulat június 21-én költözik ki Kavillóra, egy hónap múlva pedig már játssza is az első előadását Szenttamáson, a bemutató pedig július 24-én lesz. A falu rossza című népszínművet, amelyet igazi vajdasági ízekkel fűszerezünk, Táborosi Margaréta rendezi, a zeneszerző Bakos Árpád, a koreográfus Kiss Zselykó néptáncoktató.