home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Folytatódik a Pető-módszer alkalmazása Zentán
Tóth Lívia
2017.11.29.
LXXII. évf. 48. szám
Folytatódik a Pető-módszer alkalmazása Zentán

Intenzív kurzus Zentán a központi idegrendszeri sérülésekkel küzdő gyermekek és fiatalok számára

A Semmelweis Egyetem Pető András Kara és a Magyar Nemzeti Tanács a magyar kormány, illetve a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatásával, valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közreműködésével — ebben az évben második alkalommal — újabb háromhetes, intenzív kurzusba kezdett Zentán a központi idegrendszeri sérülésekkel küzdő gyermekek és fiatalok számára.


A szerző felvételei

A november 27-én indított fejlesztő képzésről Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke és Perpauer Attila, a Magyar Nemzeti Tanács Oktatási Bizottságának elnöke tartott sajtótájékoztatót.

— Az MNT oktatásfejlesztési stratégiájának egyik sarkalatos pontja a fejlesztőpedagógia, mely esetében azt szeretnénk elérni, hogy bekerüljön a vajdasági oktatási térbe. 2015-ben vettük fel a kapcsolatot a Pető András Főiskola munkatársaival, és az intézet szakemberei már 2015 decemberében felméréseket végeztek, majd 2016-ban elindították az első háromhetes, intenzív kurzusukat Vajdaságban. A világhírű Pető-módszer kiemelt magyar nemzeti érték, a konduktív pedagógiának köszönhetően pedig növekszik a mozgássérültek esélyegyenlősége. A program fő célja, hogy a sérültek — akiknek legalább az egyharmada bizonyítottan jobban fejleszthető ezzel a módszerrel — önállóvá váljanak, és integrálódjanak a társadalomba — hallottuk Jerasz Anikótól.

A szervezők ez alkalommal is egész Vajdaság területéről várták az érdeklődőket. A foglalkozásokat babás, mamás, iskolás és fiatalfelnőtt-csoportban tartják a konduktorok, ám ezenkívül egyéni fejlesztéseket is végeznek.

— Vannak visszajáró jelentkezők is, akik fontosnak tartják, hogy részt vegyenek ezeken a találkozókon. A szakemberek egyébként agyvérzés, stroke utáni felnőttekkel is foglalkoznak. Fontosnak tartjuk kiemelni a mamás csoportot, ahol a kiskorú gyermekek mellett a szülők is jelen vannak, és azokat a mozgássorokat gyakorolják be a három hét alatt, amelyeket később fel tudnak használni a mindennapi életben — hangsúlyozta Perpauer Attila, majd hozzáfűzte, hogy a háromhetes, intenzív képzés ingyenes a részvevők számára.

A kurzuson november 25-étől szűréseket is végeznek, melyek során a jelentkezőkről megállapítják, fejleszthetőek-e a konduktív pedagógiai módszerrel, vagy más lehetőségeket ajánlanak nekik. Az érintettek a 063/78-87-417-es mobiltelefonszámon kaphatnak bővebb információt.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..