Folyamatban van a népszavazás a helyi járulékról
Tóth Lívia
2016.12.06.
LXXI. évf. 48. szám
Folyamatban van a népszavazás a helyi járulékról

Oromhegyesen a hét elején kezdődött meg a helyi járulék bevezetéséről szóló népszavazás. A tervek szerint a helyi hozzájárulásból öt év alatt 16,4 millió dinár folyna be.

Az összeg 80 százalékát az utcák aszfaltozására, 10 százalékát a dűlőutak és a járdák karbantartására, 1 százalékát az önkéntes tűzoltó-egyesület, 2-2 százalékát a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület és a Zitzer Sportegyesület finanszírozására fordítanák, a fennmaradt 5 százalékot pedig az elkövetkező öt év folyamán születő kisbabák szülei kapnák.

Az elképzelések szerint a munkaviszonyban levőktől a nettó bérük, a szerződéses munkát végzőktől a jövedelmük 2 százalékát, azoktól a nyugdíjasoktól pedig, akik írásban kifejezik óhajukat, hogy részt vennének ebben a programban, a juttatásuk 1 százalékát vonnák le járulék címén. A földműveseknek a földek hektárja után 30 kg búza árát kellene fizetniük.

Az oromhegyesi polgárok egészen december 16-áig adhatják le szavazatukat a helyi közösség irodájában 7 és 14 óra között. A voksoláshoz hozzák magukkal az értesítést, valamint egy dokumentumot, mely tartalmazza az egyedi azonosítószámukat (a JMBG-t).

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Községeink Életéből rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..