Március 13-án mutatta be a Nyári Mozi Színházi Közösség a legújabb előadását, ez a Terra Vojvodina. A vajdasági föld. Kinek mit jelenthet a föld, melyet nap mint nap lát, melyen nap mint nap tapos? A feketeföldet vagy a sárgát? A sarat vagy a port? A porhanyósat vagy a keményet? Esetleg az itt élő embereket? Azt, amit e föld megterem? Valakit megihlet, és lefesti, mások maguk mögött hagyják. Az előadást Döbrei Dénes rendezte.
„Mégiscsak érdemes járkálni e földön, mert lépten-nyomon olyasmit látni, amire képzeletünk aligha gondol” (Kosztolányi Dezső).
Barangolunk a tájban. Mezítláb sétálunk az előadókkal a hideg földön, melyből csipketerítő nő ki, s változik menyasszonyi fátyollá. Ördögszekér-lámpaernyők alatt zajlik a tánc, változnak az évszakok. Minden évszakhoz más érzet, más ritmus kapcsolódik. És minden mindennel összeér. Látható és láthatatlan kötelek feszülnek fölénk, és nőnek ki belőlünk. Azaz belőlük. Az előadás, mondhatni, csúcspontja, amikor egy vajdasági buliban találjuk magunkat, a pálinka körbejár, egyre gyorsul a fogyasztás, majd pedig rázendítenek, s „eléneklik” Vajdaság falvait és városait. A legkisebbeket és a legnagyobbakat is. Egymás után, hosszú perceken keresztül, egyre inkább felpörögve, mint egy ördögszekér, ha a szél lendít rajta egy nagyot. Aztán csend és pihegés. Évszakot váltunk, vándormadarak bocsátanak vízre egy kis hajót, hogy az előző elázás után egy nagy őszi zápor közepén álljanak. Őszi, hiszen a ballonkabát s a kalap már felkerült, illetve az agyagarcú bácsi is újra rágyújt pipájára. A füst és a sár keveredik, miközben az asszonyok az asztalnál hurkát és kolbászt töltenek. A belekbe föld kerül. Az a bizonyos vajdasági, zsíros föld. Felvételről meséket, emberi történeteket hallunk. Cigonya, a festő mesél színekről és emberekről, majd az utolsó női buszvezető regél egy sinbuszról. Mely meg is jelenik miniatűr formájában, s a göröngyökön megpihenve élvezi, ahogy körülötte gyufaerdők gyújtanak világosságot. Hát valahogy így lehetne elmesélni az előadást, melyet a Nyári Mozi Színházi Közösség csapata készített. Egy költői képekből varrt produkció született.
A darabban Nagy Karina, Nyári Ákos, Pámer Csilla és Varga Heni játszik. A zenét Ábrahám Máté és Szerda Árpád szerezték, akik élőben kísérik végig az előadást. Fény: Boris Butorac (PVC), díszlet: Salamon Luna, fénykép: Igor Halašević, dramaturg: Oláh Tamás.
Támogatók: a Klara és Rosa Egyesület (a Kortárs Kulturális és Művészeti Központ mint a társadalmi változás motorja programon belül), a Nemzeti Koalíció a Decentralizációért, a Jelena Šantić Alapítvány, a Grupa 484, az Európai Unió s az Emberi Erőforrások Minisztériuma
Fényképezte: Szerda Zsófi
