home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
FolKulture – Kultúrában utazunk
2022.07.13.
LXXVII. évf. 28. szám
FolKulture – Kultúrában utazunk

A szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ július 12-én tartott sajtótájékoztatót lassan egy éve tartó Kultúrában utazunk címet viselő határon átnyúló IPA Interreg projektről. A Kecskemét és a Róna táncegyüttes egy rövid táncos bemutatóval fogadta a sajtó képviselőit hiszen egy öt napos tánctábort tudhattak maguk mögött, melynek fő tematikája Kodály és Bartók munkássága volt. A Két táncegyüttes együttműködése több éves múltra tekint vissza. A Kultúrában utazunk projtetet a Hírös Agóra Kulturlis Központ és Népkör Magyar Művelődési Központ 2019-ben álmodta meg, de megvalósítását 2021-ben tudta megkezdeni.

Bodrogi Béla, a Népkör MMK főtitkára a projekt pénzügyi hátteréről elmondta, hogy a projektumnak köszönhetően az intézmény új motoros vetítővászonnal, projektorral, laptoppal és 220 székkel gazdagodott.    

A Kecseméti Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ valamint a Népkör Magyar Művelődési Központ számos közös programot tudhat maga mögött, mely a FolKulture projekt keretében valósultak meg.  Ezek között voltak koncertek, workshopok, játszóházak, családi napok és más szakmai előadások.

A nagyközönség a Kecskemét és a Róna táncegyüttes közös műsorát augusztus 27-én tekintheti meg Szabadkán.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..