home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Fókuszban a családok
Tóth Tibor
2022.05.11.
LXXVII. évf. 19. szám
Fókuszban a családok

Vasárnap benépesült a kispiaci homokbányató környéke, Kispiac Helyi Közössége és az Ékszer Nőegylet ugyanis vidám családi napot szervezett, melyen kicsi és nagy egyaránt megtalálta a számára legszórakoztatóbb foglalatosságot. Az időjárás is a szervezők kedvében járt, hiszen ragyogóan sütött a nap, így minden feltétel megvolt egy vidám együttléthez.

A rendezvény keretében szombat este a helyi közösség házasságkötő termében megnyílt A Szakkör kispiaci gyöngyfűző, csipkeverő, nemezelő- és hímzőcsoportjainak kiállítása. A Szakkör kézművesprogramjait a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet szervezi, a vajdasági folyamatot a magyarkanizsai Felnőttképzők Regionális Hálózata koordinálja. A hímzésben részt vevő Kis Kovács Zsuzsanna elmondta, az említett négy foglalkozást összesen 20-an sajátították el, az ősszel pedig A Szakkör papírfonással, bútorfestéssel és tojásfestéssel bővül. Kispiacon a koordinátori szerepet Kávai Bózsó Ildikó töltötte be.


A Szakkör kispiaci kiállítása

Vasárnap a homokbányató körül már a reggeli órákban nagy volt a nyüzsgés. A kakaspaprikás-főző versenyre benevezett 30 felvidéki, magyarországi és környékbeli csapat a bográcsok alá gyújtott, főtt az étel, sült a lángos, Zemkó Tamás jóvoltából pedig fülbemászó dallamok szólaltak meg, ami előbb éneklésre ösztönözte, majd néhány óra elteltével táncra perdítette a jelenlévők egy részét. Kispiac egyik testvértelepülését, a Dunaszerdahely melletti Nagymadot négyen képviselték.


Készül a kispiaci lángos

— Kispiaccal legalább egy évtizede ápolunk testvértelepülési kapcsolatokat. Minden meghívásnak igyekszünk eleget tenni, hiszen a kispiaciak nagy szeretettel látnak bennünket vendégül. Nemcsak egymás ünnepségeire járunk, hanem nemzetközi konferenciákon is részt veszünk Délvidéken és Felvidéken egyaránt. A két település lakosai között is több baráti kapcsolat alakult ki — mondta László Gábor, a felvidéki Nagymad község polgármestere.

Az esemény egyik szervezője az Ékszer Nőegylet, melynek elnöke, Csongradac Emese leszögezte, hogy a szervezés többheti munkát igényelt, de megérte, hiszen a rendezvényre szép számú érdeklődő érkezett, annak ellenére, hogy a községben más eseményt is tartottak ezen a napon. Igyekeztek változatos ügyességi játékokat összeállítani a gyerekek és a felnőttek számára, így a gyerekek gumicsizma-dobálásban, csutkavárépítésben, gólyalábon való lépegetésben, szalmabála-görgetésben, zsákban ugrálásban mérték össze ügyességüket, a felnőttek pedig talicskatolásban (odafelé a feleséget tolta a férj a talicskában, visszafelé helyet cseréltek a házastársak), kötélhúzásban, sörivásban versengtek egymással.


Az ügyességi játékok nagy sikert arattak

Szarapka Ede, Kispiac Helyi Közössége Tanácsának elnöke jó házigazda módjára figyelt arra, hogy minden gördülékenyen haladjon, és emellett örömmel nyilatkozott a sajtó képviselőinek. Kiemelte, hogy a falu- és családi napba a gyerekeket is bevonták, hiszen a legértékesebb kincs a gyermek. Korábban a művelődési ház körül, majd a búcsútéren rendezték meg az eseményt, a homokbányató melletti terület immár negyedik alkalommal ad otthont a jeles eseménynek, mely a családokról, a kispiaci emberekről, a munka utáni kikapcsolódásról és a szórakozásról szól.

— Nemcsak az étel elkészítésének módját díjazzuk, hanem a csapatok aktivitását is. Ha egy család a főzés mellett az ügyességi játékokban is részt vesz, az pluszpontokat hoz. A mórahalmi szakközépiskola is főz nálunk, ez az intézmény a szakmai támaszunk, az étkek elbírálásában is szerephez jut. Örömünkre szolgál, hogy a környékbeli vendégeken kívül itt vannak testvértelepüléseink képviselői is a felvidéki Nagymadról és a magyarországi Nagymágocsról, a nap folyamán pedig testvértelepülési szerződést írunk alá a Baranya megyében fekvő Mágoccsal — mondta Szarapka Ede, majd kitért a település idei évre vonatkozó terveire is. — Állandóan tele vagyunk tervekkel. Prioritást élvez a Kispiacot Ludassal összekötő út szélesítése, mellyel kapcsolatban a tervek elkészültek, a megvalósítás pedig magasabb köröktől függ. Tervben van a művelődési ház tetőszerkezetének teljes cseréje is, mely beruházás értéke csaknem 23 millió dinár. Civil szervezeteink révén minden létező szinten pályázunk. Egy ilyen pályázat eredményeként a vásártérnél még egy régi iskolalakást vásároltunk, ahol vendégszobákat alakítanánk ki, a működő játszóházunkat pedig bővítenénk. A Szalatornya és Nosza határán lévő út még nem kapott aszfaltréteget. Terveink szerint a Buki hídtól a Ludasi útig terjedő szakaszra aszfaltburkolat kerülne, majd a későbbiekben ez az út egészen Oromig haladna tovább. A közmunkapályázaton három személy foglalkoztatására nyertünk eszközöket, és kilátásban van az illetékes tartományi titkárság pályázatán még két közmunkás alkalmazása. Ezek az emberek négy-öt hónapig rendkívül hasznos és érdemi munkát végeznek a falu területén.

A nagymadi csapat

A gyerekek az ügyességi versenyek mellett lovaskocsikáztak, és kipróbálták a légvárat is, a felnőttek pedig a kakaspaprikás elfogyasztása után ügyességi játékokban igyekeztek minél jobb helyezést elérni. A legízletesebb étkek készítőit és a legaktívabb csapatokat értékes ajándékokkal díjazták a szervezők. A falu- és családi nap kiváló hangulatban a kora esti órákban ért véget.


Munkában a zsűri

Fényképezte: Tóth Tibor

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..