home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Fohász a déli végeken
M. I.
2013.09.25.
LXVIII. évf. 39. szám
Fohász a déli végeken

Mottó: „Nézd, ez az Isten hajléka az emberek között” (Jel 21,3)

Versec nemrégiben búcsúra és hálaadó szentmisére várta a zarándokokat. Amíg a Szent Kereszt felmagasztalásának hagyományos megünneplésére a Bánság legrégebbi búcsújáró helyén, a hegyi kápolnánál gyülekeztek a hívek, addig a késő délutáni ünnepi szentmisén a másfélszáz éves plébániatemplomukért adtak hálát az Érdsomlyó tövében fekvő kisváros katolikusai és vendégeik. Összeállításunk Kovács Szöszillnek, a Nagybecskereki Egyházmegye sajtóreferensének a helyszíni jegyzete alapján készült.
A sokszínű Bánság legtarkább része nemzeti hovatartozás tekintetében a déli esperesi kerület, így a Szent Kereszt-kápolnánál a program is több nyelven zajlik. A hagyományt követve a délelőtti lelki program ezúttal is horvát nyelvű szentmisével kezdődött, majd egy órával később magyar nyelvű misére hívogatott a harang. A közbeeső időszakban a magyar, illetve a horvát ajkú hívek csoportja járhatta végig a stációt.
A verseci búcsú — ugyancsak a hagyományokkal összhangban — a völgyben épült patinás, katedrális méretű Szent Gellért-templomban folytatódott cseh nyelvű szentmisével, magyar és horvát nyelvű szentségimádással és a rózsafüzér-imádsággal. A nap fénypontja az esti ünnepi szentmise volt, amelyet az egyházmegye főpásztora, dr. Német László SVD mutatott be msgr. Martin Roos temesvári és dr. Pénzes János szabadkai megyés püspökökkel, valamint a megjelent lelkipásztorokkal egyetemben. Az ünnepséget — amelyen a zsúfolásig telt templomban a város és a község, valamint a közélet képviselői is részt vettek — megtisztelte jelenlétével a román pravoszláv egyház vezetője, valamint Magyarország belgrádi nagykövete, Nikowitz Oszkár úr is feleségével együtt. Az ünnepi hálaadó szentmise háromnyelvű — magyar, horvát, német — volt, hangsúlyozva az ősök és a kései utódok kapcsolatát, egyúttal tisztelgett mindazok emléke előtt, akik valamilyen kapcsolatban álltak a Szent Gellért tiszteletére felszentelt templommal. Érdekes momentum, hogy az ünnepség főszervezője ft. Erős Mihály helyi esperesplébános, illetve maroknyi lelkes segítői a jeles jubileumi ünnepség idején mindvégig háttérben maradtak — gondos házigazdaként az esemény zökkenőmentességét szavatoló apró részletekre is gondosan ügyelve.
A jubileumra hagyta el a nyomdát a Verseci Római Katolikus Egyházközség gondozásában a város katolikus nagytemplomának a háromnyelvű monográfiája is, amely Ivan Kalnak fotóival van gazdagon illusztrálva.
A kötet gerincét képező szöveg msgr. Andreas Maier verseci plébánosnak a munkája, aki negyedszáz évvel korábban, a templom felszentelésének 125. évfordulójára jelentetett meg ilyen jellegű kiadványt. A jubileumi eseményhez kapcsolódnak a verseci templomi orgonák baráti köre által támogatott akciók is. A Szent Gellért-templom kereken százesztendős Wegenstein C. L. orgonájának restaurálását szorgalmazó társulás közbenjárására jött létre az a tematikus tárlat is, amelyet a Városi Könyvtárban tekinthettek meg az érdeklődők.
Mint megtudtuk, a Nagybecskereki Egyházmegye déli esperességében a Rózsafüzér Királynője tiszteletére felavatott kalendáriumi napon újabb két kiemelkedő eseményre kerül sor. Október 6-án a nagyszeredi (Veliko Središte) felújított templomban, a rákövetkező napon pedig Zichyfalván (Plandište) lesz püspöki szentmise. Ez utóbbi település katolikusai templomuk építésének kétszáz éves jubileumát ünneplik meg.

Fotó: Martinek Imre és Kiss Nenád

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..