home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Foglalkozás a leendő kisdiákokkal
Kónya-Kovács Otília
2013.04.10.
LXVIII. évf. 15. szám
Foglalkozás a leendő kisdiákokkal

Nagybecskereken az egyetlen olyan óvoda, amelyben magyar tannyelvű csoport is működik, a Kolibri iskoláskor előtti intézmény. Szeptemberben innen csupán két magyar ajkú gyerek indul első osztályba.

Annak érdekében, hogy mégis legyen magyar tagozat a nagybecskereki Sonja Marinković Általános Iskolában a leendő kisdiákok tanítónője, Gera Anna kolléganőjével, Tóth Krisztinával felkereste a jövendőbeli elsősök szüleit. Akciójuknak hála, szerencsére változott a helyzet, hiszen 7-8, de lehet, hogy még több magyar kisdiákkal indulhat az első osztály a következő tanévben.
Gera Anna tanítónő 27 éve dolgozik az oktatásügyben, s elmondása szerint soha nem volt ennyire nehéz a helyzet, mint most. Régebben is házaltak, csakhogy azelőtt az emberek hozzáállása más volt, a szülők is sokkal nyitottabbak voltak. Ezúttal mintegy 30 családot látogattak meg, néhol ajtót sem nyitottak nekik, máshol nem engedték be őket a lakásba, az utcán hallgatták végig a mondandójukat. A legmegdöbbentőbb, hogy éppen a színmagyar családoknál érezték azt, hogy falba ütköznek. A beszélgetések során arra is rájöttek, hogy a szülők nagy hányada még arról sem informálódott, hogy az MNT által működtetett diákbusz-program keretében a Kolibri óvoda magyar ajkú növendékeinek és a Sonja Marinković Általános Iskola magyar tagozatra járó alsós diákjainak biztosítják az ingyenes utaztatást. A szülők azt is megtudták az iskoláról, hogy van napközije, hogy csak délelőtti váltásban járnak iskolába a gyerekek stb. A házalás sikeresnek mondható, mivel azonban az iratkozás április elsejétől szeptember elsejéig tart, addig tűkön ülhetnek az illetékesek, —  hogy megnyílik-e a magyar osztály, addig nem derül ki,.
Az iskolában a közelmúltban szülői értekezletet is tartottak, melyen hat szülő és gyerek jelent meg, továbbá két negyedikes diák szülei, hogy elmondják a tapasztalataikat. Az összejövetelen megbeszélték, hogy minden szerdán szerveznek foglalkozást a potenciális kisdiákok részére annak érdekében, hogy minél jobban megismerjék egymást és a tanítónőt. Katona Debreczeni Gizella, az iskola igazgatónője elmondta: a szerdai foglalkozásokra a még nem iskolaköteles óvodásokat is szívesen várják, hogy megkedvelve a környezetet, jövőre vagy két év múlva örömmel induljanak majd az első osztályba.
Mint ismeretes, a nagybecskereki Sonja Marinković Általános Iskolát 2011-ben kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a Magyar Nemzeti Tanács, hisz Nagybecskerek város területén csak itt tanulhatnak magyar nyelven a diákok. Az intézmény továbbra is folytatja a szeptemberben első osztályba indulók toborozását, az alkalmi plakátokat — melyek az anyanyelvű oktatás fontosságára hívják fel a figyelmet — pedig eljuttatják minden olyan helyre, ahol a magyarság megfordul.
 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..