
Zenta Község Önkormányzata és Sportszövetsége ünnepélyes fogadást rendezett azon sportolók számára, akik az elmúlt időszakban kiváló eredményeikkel öregbítették a zentai sport hírnevét. A városháza zöld termében megtartott sajtótájékoztatón Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere kiemelte, hogy köszönettel tartoznak a sportolóknak — Világos Adriana ifjúsági világbajnok, felnőtt-Európa-bajnoki ezüstérmes gerelyhajítónak, Nemes Máté világbajnok birkózónak, a korosztályos világbajnokságon 6. helyezett Gere Katalin és a felnőtt-Eb-n 4. helyen végzett Subotić Marko kajakozóknak — a sokéves munkáért, mely a kitűnő eredményekhez vezetett, és hozzátette, mindannyian nagyon büszkék rájuk, hiszen a közelmúltban elért eredményeikkel közösségünk jó hírét keltették a világban.

— Az eredmények is azt bizonyítják, közösségünkben van erő a megmaradásra, hiszen egyszerre négy, kiemelkedő eredményt elért sportolót fogadni egy községben nem kis dolog. Fiatal sportolóink példát mutatnak a még fiatalabbaknak, hogy kitartó munkával milyen szép eredmények és sikerek érhetőek el — mondta Czegledi, és további sikereket kívánt a sportolóknak.
Aleksandar Zelić, az önkormányzat sporttal megbízott tagja kiemelte, hogy nagyon kevés község büszkélkedhet ilyen kiváló sportolókkal, Zenta azonban nem is egy, hanem négy, kiemelkedő eredményt elért fiatal sportolót köszönthet a mai napon.
A sportolók közül elsőként az ifjúsági világbajnok, felnőtt-Eb-ezüstérmes gerelyhajító, Világos Adriana szólt, akinek ez volt pályafutása eddigi legeredményesebb idénye.
— Fő célom a junior-világbajnokságon tavaly szerzett aranyérem megvédése volt, ami sikerült is. A másik nagy kihívást első felnőttvilágversenyem, a müncheni Európa-bajnokság jelentette, melyen nem várt ezüstérmet nyertem. Nagyon boldog és elégedett vagyok, és köszönettel tartozom edzőmnek és mindenki másnak, aki mellettem állt ezen az úton. A fiataloknak annyit üzennék, hogy élvezzék a sportot, azt a folyamatot, amely eredményhez vezet — mondta Világos, aki a bajor fővárosban 62,01 méteres dobással szerezte meg az ezüstérmet.
A Tiszavirág Kajakklub kitűnősége, Gere Katalin az idei évben elért eredményei közül a szegedi korosztályos világbajnokságon a juniorok mezőnyében kajak egyes 1000 méteren megszerzett 6. helyét emelte ki.
— Egész nyáron erre a versenyre összpontosítottunk, és ez a 6. hely az edzőmmel, Fehér Csabával való csapatmunka eredménye — mondta Gere.
Subotić Marko a férfi-kajaknégyessel 1000 méteren a 4. helyen ért célba a müncheni felnőtt-Európa-bajnokságon, mindössze 63 századdal lemaradva a dobogóról.
— Ez pályafutásom eddigi legnagyobb sikere. Már szinte a számban éreztem az érem ízét, úgyhogy még nagyobb motivációval edzek tovább, és remélem, jövőre meglesz az érem is. A fiataloknak üzenném, hogy a kitartó és alázatos munka előbb-utóbb meghozza gyümölcsét — mondta Subotić.
A fogadás a városháza előtti pavilonnál folytatódott, ahol a sportolókhoz csatlakozott Nemes Máté is, aki a kötöttfogású birkózók 67 kg-os súlycsoportjában indiai, török, lengyel, azerbajdzsáni és grúz versenyzőt legyőzve szerezte meg a világbajnoki címet.
— A következő évben a kvalifikációs világbajnokság lesz a fő célom. Bízom benne, hogy megszerzem az olimpiai normát, és a párizsi olimpián is sikeres leszek — mondta Nemes.
Bicók Róbert, a Zentai Sportszövetség elnöke a szépszámú, sportolókból, edzőkből, sportkedvelőkből, barátokból, családtagokból álló közönséghez szólva elmondta, nagyon ritka, hogy ilyen kisvárosból ennyi kiváló sportoló kerüljön ki, ami pedig külön büszkeséggel tölti el, hogy hét sportágban is világbajnoki szintű sportolói vannak a városnak.
Czegledi Rudolf polgármester kiemelte, hogy Zenta Önkormányzata lehetőségeihez mérten a jövőben is támogatja a sportot és a sportolókat, és reményét fejezte ki, hogy hasonló eredmények születnek az elkövetkező időszakban is.
Az ünnepség hivatalos része után a rajongók fényképezkedtek, beszélgettek a bajnokokkal, akik örömmel vették tudomásul, milyen sokan szeretik és tisztelik őket.
Fényképezte: Tóth Tibor