home 2024. október 15., Teréz napja
Online előfizetés
Firkaland, A tiltott sziget és egyéb izgalmak
Fehér Márta
2022.08.25.
LXXVII. évf. 34. szám
Firkaland, A tiltott sziget és egyéb izgalmak

Társasjátékpartit tartanak csütörtökönként Zentán a Rin-Tin-Tinben. Az augusztus 11-ei Kocsmatársashoz én is csatlakoztam, és hihetetlenül jól éreztem magam. Máskor is megyek majd, és ajánlom mindenkinek, aki szeret játszani, nevetni — a hét említett napján 17 órától éjszakába nyúlóan várnak mindenkit, társasjátékkal vagy anélkül. 

Amikor 18 óra tájban megérkeztem, az egyik asztalnál éppen Firkalandot játszott a rendezvény ötletgazdája, Bera Izabella és egy újságíró-kollégám, Horváth Zsolt, továbbá az aktuális játékvezető, Cseszkó Károly, illetve Bata Pál. A másik asztalnál a számos elismerést nyert — 2001-ben az év játéka, egy évvel később a svéd, majd 2004-ben a finn legjobb családi játék díját is bezsebelt — Carcassonne városépítő játék körül alakult ki jó hangulat. Máris lehuppantam az első társasághoz, és bár éppen a Firkaland kellős közepén tartottak, potyázhattam a kolléga mellett, és talán mondanom sem kell, hogy pillanatok alatt magával ragadott az újdonság és a játék öröme, varázsa. Pofonegyszerű, mégis remek társas: középen a játékmező, annak közepén egy-egy világ aktuális pályája, a játékosok előtt egy-egy átlátszó fólia, kezükben egy-egy törölhető filctoll, és amíg a homokóra pereg, a középen levő kép alapján, szemmértékre rajzolod a pöttyöket, köröket, egyenes és hullámos útvonalakat, attól függően, hogy a pálya feladata mit kér, miközben ügyelsz arra, hogy a mínuszpontokat hozó bombákat és egyebeket gondosan kikerüld — majd ha az idő letelt, sorban mehetnek az átlátszó fóliák a középső tetejére, és lehet örülni, bosszankodni az ügyességünk vagy éppen az ügyetlenségük miatt, ám nem sokáig, mert egy gyors pontszámolás után máris jön a másik pálya, majd az azt követő, és a soron következő, meg a többi, szépen egymás után, csak győzze az ember szemmértékkel, gyorsasággal és térbeli tájékozódással. A kezdők szerencséje után sikerült játszótársamat a mezőny végében tartani, ám sebaj, hiszen máris jöhetett a következő játék, A tiltott sziget — ám előtte egy gyors beszélgetés az ötletgazdával és a többiekkel, Pál sajnálkozva elrohant a dolgára, ígérve magát a következő alkalomra is —, s arra is rácsodálkoztam, időközben milyen sok örökgyermek felnőtt összegyűlt a második és a harmadik asztal körül.    


Ha csütörtök, akkor Kocsmatársas a zentai Rin-tin-tinben

— Kisgyermekként is vonzottak a társasjátékok, szerintem még nem jártam iskolába, amikor elkezdtem römizni a szüleimmel, és rögtön komolyan vették, vagyis nem hagytak nyerni, így megtanultam veszíteni is, meg játszani is — mesélte Bera Izabella. — Valamilyen formában mindig játszottam, emlékszem, a koleszban is villanyoltás után vagy römiztünk, vagy unóztunk, zseblámpa fénye mellett, vagy kinyitottuk az ajtót, és a folyosóról beszűrődött a fény. A Tabu, az Activity vagy a Hotel mindig bejött. Később itt-ott találkoztam érdekesebb, izgalmasabb társasokkal, meg a YouTube-on követek csatornákat, melyeken társasjátékokat mutatnak be, s ezáltal én is kedvet kaptam a modernebbekhez. Ekkor az az ötletem támadt — merthogy a lakásban kevés a hely, emellett némely játékhoz nem elég a két-három fős társaság, és néha a kis csapat is nehezen jön össze —, hogy egy ilyen neutrális, jó helyen üljünk össze többen, társasozzunk rendszeresen, és csatlakozhasson hozzánk bárki, sőt, ha más is hoz társast, akkor új játékokat is ki lehet próbálni. Június elején kezdtük, az első alkalommal még csak egy asztalnál játszottunk, utána már kettőnél, háromnál.


Firkaland — egyszerűnek tűnik, ám a tizedik pálya után elveszel a pontok, körök, vonalak rajzolásában

— Másfél éve kezdtünk társasozni a feleségemmel, és némi keresgélés után rácsodálkoztunk, hogy nemcsak a Gazdálkodj okosan! meg a Monopoly létezik, és ezzel meglepően kinyílt a világ: mennyiféle játék van, mely felnőtteknek is izgalmas lehet! — mondja lelkesen Cseszkó Károly. — Péterrévére jártunk át társasozni a feleségemmel vasárnaponként, hiszen Szabó Attila, az ottani Falunkért Ifjúsági Csoport, az Ifjúsági Klub vezetője szervezésében nagyon jól működik a csoportos társasozás. Minden alkalommal három-négy új játékot mutattak be. Én nem is játszottam ugyanazt szinte másfél évig. És mindig más és más volt a kedvenc. Szeretem a bonyolultabbakat, melyeket igazi kihívásként élek meg, ilyen például Az utolsó erőd, melyben lehetetlen nyerni — a leírása szerint, de ha mégis sikerül, valamelyik játékszabályt biztosan nem tartottad be. (Egyébként Szabó Attiláék is szoktak járni ide a Rin-Tin-Tinbe társasozni, s ha jönnek, három nagy táska játékkal érkeznek, van, amelyikkel egy-egy játszma öt-hat óra hosszat is eltart.) Engem a társasozás teljesen kikapcsol, feltölt.


Carcassonne városépítő játék

— Gyermekkoromban a klasszikus társasjátékok voltak napirenden, viszont utána hosszú évekig kimaradt az életemből ez a szórakozás — ismeri be Horváth Zsolt. — Ezek a csütörtök délutánok, esték nemcsak a játékokról, a játszásról szólnak, hanem a társaságról is, hiszen jó a hangulat, jól szórakozunk, viccelődünk, beszélgetünk.

A villáminterjúknak A tiltott sziget vet véget, mely kincseket őriz, és bizony süllyed, ha a csapat nem játszik együtt „a játék ellen”, a résztvevők sorra odavésznek. Veszíteni sokféleképp lehet, nyerni viszont csak úgy, ha minden kincset összegyűjtenek a kalandorok, és együtt menekülnek el a helikopterrel. És hogy a dolog még izgalmasabb legyen, azt is megtudom, hogy nemcsak tiltott sziget, hanem tiltott sivatag, sőt tiltott fellegek is léteznek — ezért nem marad más hátra, mint csütörtökönként irány a Rin-Tin-Tin és a Kocsmatársas.

Fényképezte: Fehér Márta

Kapcsolódó cikkek
Riport
Ez maga a történelem
Fehér Márta
2023.02.06.
LXXVIII. évf. 5. szám
Harmincöt éves a zentai Rin-Tin-Tin.1988 májusa óta történt egy-két dolog nálunk, hány oldalt kapok a lap…
Bővebben
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..