home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Firigyháza ünnepére
(M. K. E.)
2015.09.20.
LXX. évf. 37. szám
Firigyháza ünnepére

A Bánság egyik legkisebb falujában, a Törökkanizsához tartozó aprócska településen, mely az 1980-as évekig színmagyar falucska volt, a Szent Mihály-napi búcsú ünnepén az idén is megszólal a firigyházi harang. Az a jobb időket is megért harang, amelyet 1831-ben öntetett Temesváron, a rajta olvasható korabeli sorok hitele szerint az akkor önálló község, Nemes Törökfélegyháza urasága, Szerviczky György.

— Szent Mihály napja tiszteletére — mivel templom nincs a faluban — szabadtéri szentmise és alkalmi műsor keretében tartjuk meg immár negyedszer a Firigyháziak Találkozóját. A szeptember 27-ei rendezvényt a Törökkanizsáért Egyesület szervezi. Ilyenkor visszatérnek a falucska elszármazott lakói, megszépülnek az öregedő település utcái, és felelevenednek a valamikor élettel teli Firigyházához kötődő emlékek.

A védszentünnepekkor rendezett falutalálkozók az olyan kicsiny, fogyatkozó települések esetében, mint a miénk is, kiemelt jelentőségűek. A Firigyháziak Találkozóját 2011 óta minden évben megrendezzük, s évről évre gazdagabb tartalommal várjuk a falubelieket és az elszármazottakat. Tavaly — részleges felújítás után — ünnepélyes keretek között átadtunk rendeltetésének egy, a faluban található autentikus parasztházat is, a Ricze-házat — mondja Újhelyi Nándor, a törökkanizsai képviselő-testület elnöke, a Törökkanizsáért Egyesület egyik alapító tagja. — A ház azóta többfunkciós épületként művelődési, egyházi és más alkalmi rendezvények helyszíne, a faluban ugyanis nincs másik épület ilyen célokra. A tavaly felavatott Ricze-házban fognak helyet kapni a néhai kápolna megmaradt berendezései és kegytárgyai, melyeket a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával sikerült felújítani, továbbá egyéb összegyűjtött néprajzi anyagok, újságok, fényképek is. 

Az idei találkozó a Ricze-ház udvarában 16 órakor ünnepi szentmisével kezdődik, majd 17 órakor művelődési műsorral folytatódik. A felújított kegytárgyak kiállításának megnyitója 17.30-kor lesz, az ünnep pedig 18 órakor hagyományos búcsúnapi bállal fejeződik be.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..