Filmvetítések
2019.10.16.
LXXIV. évf. 42. szám

A Vajdasági Vándormozi a 2019/2020-as évadban is filmvetítéseket szervez Vajdaság-szerte.

Filmvetítések

November folyamán Doroszlón, Magyarcsernyén és Magyarkanizsán rajzfilmeket vetítünk a legkisebbeknek, melyek után Torok Orsolya citeratanár tart foglalkozást a közönségnek. A 30 perces foglalkozás ingyenes a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásának köszönhetően. 

A program októberben már egy alkalommal, Temerinben nagy sikerrel valósult meg. Csíkos Sanyi cicabábbal muzsikáltunk, felfedezőútra kerekedtünk, megszólaltattuk a Bogyó és Babóca mesékben látott hangszereket és azok barátait, mint a hegedű, gitár, citera, köcsögduda, kerepelő, rumbatök, furulya, kolomp, láncos bot, ébenfapálcák, csengők, triangulum, doromb, metalofon. Megismertük e hangszerek varázserejét és különleges sajátosságait. Megtanultuk, hogy miért nem hord a róka nadrágot, s végül közösen alkottunk egy óriás zenekart, ahol mindenki maga is hangszerré vált a beépített ének- és taps-alkatrészek segítségével.

Ezt a programot láthatja A Vajdasági Vándormozi legkisebb közönsége is családjaikkal a következő novemberi időpontokban:

2019. november 3-án Doroszlón a színházteremben 15.00 órától Bogyó és Babóca 2. vetítése, utána Csíkos Sanyi cicabábbal muzsikálunk,

2019. november 6-án Magyarcsernyén a színházteremben 16.00 órától Bogyó és Babóca 2. vetítése, majd Csíkos Sanyi cicabábbal muzsikálunk,

2019. november 21-én Magyarkanizsán 17.00 órától lesz a Bogyó és Babóca 3. vetítése a Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény Művelődési Házában, utána szintén Csíkos Sanyi cicabábbal muzsikálunk.

Emellett felnőtteknek is vetítünk novemberben filmet:

2019. november 3-án Doroszlón szintén a színházteremben este 19.00 órától A Viszkis c. filmet tekinthetik meg az érdeklődők 250 dináros belépőjegy ellenében, majd

2019. november 4-én Kishegyesen vetítjük az Anyám és más futóbolondok a családból c. filmet ingyenesen az 56-os megemlékezéshez kapcsolódóan, melyet Kishegyes Helyi Közössége szervez.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Film rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..