home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Filmtabletták
Brasnyó Zoltán
2022.11.24.
LXXVII. évf. 46. szám
Filmtabletták

Készül a Szörnyeteg antológiasorozat — Napóleon — Ridley Scott újabb mesterműve? — Herkules — tiktokosan

Készül a Szörnyeteg antológiasorozat

A Szörnyeteg: Jeffrey Dahmer-sztori ugyan egyévados minisorozatnak indult, a siker mostanra olyan óriási, hogy a készítők már-már kénytelenek folytatni valamilyen formában. Bár a téma igencsak ellentmondásos a sorozatgyilkos mélyreható elemzése miatt, a nézők mégis imádják. Létrejött tehát a Szörnyeteg című antológiasorozat, vagyis a jövőben más gyilkosokra fókuszálva a Dahmer-széria esetében működő kínos részletességgel elemeznék egy-egy hírhedt figura rémtetteit.

A Netflix bejelentette, hogy mindjárt két, dramatizált elemekkel tarkított sorozattal folytatódik a Szörnyeteg. Az alkotók ezúttal is Ryan Murphy és Ian Brennan lesznek. Ami a Dahmer-epizódok sikereit illeti, október 24-e és 30-a között mintegy 41 millió órát töltöttek velük a nézők a streamingóriás adatai szerint. A Szörnyeteg mellett Murphyék másik sorozata, A megfigyelő is nagy sikernek bizonyult, így borítékolható, hogy ezt a szériát is folytatni fogja a Netflix.

 

Napóleon — Ridley Scott újabb mesterműve?

Megtartották Scott nagyszabású kosztümös filmjének első tesztvetítését, a szerencsés bennfentesek pedig nem rejtették véka alá a véleményüket, és a közösségi oldalakon áradoznak a filmről. Ridley Scott több mint húsz éve készített nagy költségvetésű történelmi filmet, ez volt a Gladiátor, mely máig kultuszstátuszt élvez. Mivel Scott láthatóan otthonosan mozog ebben a műfajban, így minden okunk megvan a bizakodásra. 2023-ban nézhetjük majd meg a Napóleont, akkor is otthon, streamingen, a Szerbiában egyelőre hivatalosan nem elérhető Apple TV+ kínálatában. A Bonaparte Napóleon életéről szóló történelmi drámában Joaquin Phoenixet láthatjuk, a játékidő pedig 150 perces.

A nézők nem fukarkodtak Phoenix magasztalásával, illetve a szuperlatívuszokban bővelkedő véleményekkel, az alkotást egyenesen mesterműnek nevezik. Néhány, meglehetősen túlpörgött vélemény alapján Phoenix játéka magát Marlon Brandót idézi. Politizál, meghökkent, és már-már az abszurdba megy át. A nacionalista, narcisztikus személyiségű hadvezér története kiválóan rezonál a mai állapotokkal — írják. Vanessa Kirby játssza majd Napóleon első feleségét, Jozefinát. A forgatás jórészt Angliában történt, később a stáb Máltára költözött. Azt egyelőre még nem közölték, hogy pontosan melyik negyedévre várható a Napóleon premierje az Apple TV+-on.

 

Herkules — tiktokosan

A Disney élő szereplős projektumain nincsen fék, ezért a nem túl nagy sikert arató Pinokkió után jöhet majd A kis hableány, nem sokkal később pedig a Herkules is. Ez utóbbi projektumhoz egyenesen a Bosszúálló-filmek alkotóit, a Russo fivéreket szerződtették le. Mivel az Aladdinnal is meg voltak elégedve a Disney-nél, ezért annak direktorát, Guy Ritchie-t kérték fel a görög hérosz animációs sztorijának feldolgozásához. Ami viszont a Herkulest igazán izgalmassá — vagy furcsává — teszi, az az, hogy állítólag kísérleti jellegű lesz, és a TikTok-generációt szeretnék megszólítani vele. Musicalnek készül, a zenei betétek pedig teljes egészében a fiatalok körében népszerű közösségi platform stílusában valósulnak majd meg — nyilatkozta Joe Russo.

A megjelenési dátumtól egyelőre még messze vagyunk, de az bizonyosan látszik, hogy a Disney is hajlamos a kockázatvállalásra. Kérdés, hogy az 1997-beli eredetit bármilyen módon meg tudja-e majd közelíteni Ritchie TikTok-musicalje.

Képek: imdb.com

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..