home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Filmtabletták
Brasnyó Zoltán
2019.09.19.
LXXIV. évf. 37. szám
Filmtabletták

CILECT-díjat kapott az Ostrom — Imádják a kritikusok Jokert — Stallone nem tud leállni

CILECT-díjat kapott az Ostrom

Kovács István rövidfilmje, az Ostrom elnyerte a filmiskolák nemzetközi díját — egy olyan elismerést, amelyet magyar film eddig még sohasem érdemelt ki. A délszláv háború alatt játszódó sztori a zentai származású rendező diplomafilmje volt. A CILECT, azaz a 172 filmiskolát tömörítő nemzetközi szervezet minden évben versenyt rendez a vizsgafilmes alkotók között, fikciós, dokumentumfilmes és animációs kategóriában. A Színház- és Filmművészeti Egyetem az idén a 23 perces kisfilmet, az Ostromot indította a fikciós alkotások között. Kovács István munkája a számos magyarországi és nemzetközi elismerés mellett megkapta már az amerikai filmakadémia diák-Oscar-díját, a Magyar filmkritikusok díját, a Magyar Filmdíjat, valamint a BuSho, illetve a luxemburgi CinEast fesztivál közönségdíját is. A CILECT-díjat a rendező és csapata októberben veheti át Moszkvában. Az Ostromból a tervek szerint egyébként nagyjátékfilm is készül majd.
 

 

Imádják a kritikusok Jokert

Nyolcperces, álló ovációt kapott a Joaquin Phoenix alakításával bemutatott Joker-eredettörténet, mely egy, a képregényrajongók körében kultikus kötet feldolgozása, és kizárólag Jokerre, illetve a karakter fejlődésére fókuszál. Todd Phillips filmjéről a kritikusok is áradoznak, a bűn bohóchercege, úgy tűnik, levette a lábáról a rajongókat, sőt ha hihetünk a véleményeknek, jóval túlszárnyalja a klasszikus képregény-adaptációkat is. Végső ideje volt már egy „versenyképes” DC-filmnek. A kritikusok egyetértenek abban, hogy Joaquin Phoenix briliánsan játszik, és zseniálisan felkészült a szerepére, melynek kedvéért egyébként több mint 20 kilót fogyott. Mint mondta, szándékosan nem tanulmányozta a korábbi Joker-alakításokat, inkább a politikai merénylők lelkivilágát vette alapul a karaktere megformálásához. Több filmes is úgy nyilatkozott, hogy Todd Phillips Jokere nagyon nagy eséllyel indulhat az Oscarért is. A film premierje október 3-án lesz, tehát még egy kicsit várnunk kell rá.
 

 

Stallone nem tud leállni

A Rambo-sorozat következő része, az Utolsó vér szeptember 19-én érkezik, és elvileg egyszer s mindenkorra lezárja a vietnámi veterán örök kálváriáját, a már jócskán deresedő halántékú Sylvester Stallone pedig ismét leporolja az M60-as géppuskát és a legendás vadászkését is. De csak elvileg, mivel Stallone már azon gondolkodik, hogyan is lehetne folytatni a Rambo-kánont — esetleg új szereplővel vagy teljesen más megközelítésben. Hogy ez pontosan mit takar, egyelőre homályos. Az azonban biztosnak tűnik, hogy az Utolsó vér az elemzők szerint mintegy 24 millió dollárral nyithat az amerikai mozikban, vagyis ez lehet minden idők anyagilag legsikeresebb Rambo-filmje.
 

 


Nyitókép — Ostrom, Imdb.com

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..