
A 2000-ben alakult noszai Hinga Művelődési Egyesület rendkívül mozgalmas és eredményes évet zárt. Az új művelődési házat 2023 augusztusának utolsó napján adták át rendeltetésének, ami új lendületet hozott az egyesület életébe.
A néhány száz lelket számláló település leginkább a színjátszóiról ismert, akik az elmúlt több mint két évtizedben rengeteg örömet szereztek a faluban és a környéken élőknek.
A Hinga ME tavaly márciusi tisztújító közgyűlésén Bicskei Ibolyát választották elnökké, aki 2001 és 2011 között már betöltötte ezt a tisztséget. Sikerült neki egy főleg fiatalokból álló lelkes csapatot maga köré gyűjtenie, akik azonnal belevetették magukat a munkába. Az egyesület tagjai kötelességüknek érezték, hogy minél nagyobb mértékben járuljanak hozzá a művelődési ház tartalommal való megtöltéséhez.
— Első programunk április közepén a kvízest volt, melyet a FunQuiz mesterei bonyolítottak le tizenöt csapat részvételével. Azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy igény mutatkozik erre a közösségi összejövetelre, így a nyáron és az ősszel is rendeztünk egy-egy kvízestet, melyeket hasonló érdeklődés övezett. A Föld napja alkalmából hulladékgyűjtő és faluszépítő akciót szerveztünk Hajdújárás Helyi Közösségével, a Noszai Egyesülettel és a Petőfi Sándor Általános Iskola noszai tagozatával. Májustól Pingpongszerda elnevezéssel hetente sportdélutánokat tartottunk, a labdarúgó-Európa-bajnokság idején bevezettük a Szerbiát és Magyarországot érintő mérkőzések, valamint az elődöntők és a döntő vetítését, melyen alkalmanként húsz-harminc focikedvelő jelent meg. A nyár folyamán társasjáték-délutánt és sörpongestet is tartottunk, mely mintegy száz fiatal érdeklődésére tartott számot. Szeptember elején immár 8. alkalommal valósult meg a hagyományos festőtábor, melyre Vajdaság egész területéről 27 neves alkotóművész érkezett körünkbe, akik elkészült műveiket egyesületünknek ajándékozták. A rendezvényt, a kultúrházban igénybe vehető szálláskapacitásnak köszönhetően, kétnaposra bővítettük. A tábor lebonyolításában egyesületünk szinte minden tagja részt vett: voltak, akik szendvicset és teát készítettek, mások bográcsost főztek vagy szilvás lepényt sütöttek, tábortüzet raktak. Nagy örömmel töltött el bennünket, hogy vendégeink jól érezték magukat nálunk, egyesületünk pedig csodálatos műalkotásokkal gazdagodott. A festményekből együttműködő partnereinknek is ajándékoztunk, a többit pedig a kultúrházban helyeztük el — sorolta az eseményeket Bicskei Ibolya elnök.
Bicskei Ibolya, a Hinga Művelődési Egyesület elnöke (a szerző felvétele)
A fiatalok rendszeresen tartanak ötletbörzéket, megvitatják, milyen programokra lenne igény, és megbeszélik a kivitelezés módját. Az elmúlt évben az Ex-Yu Bend együttes lépett fel, februárban pedig az adai Baraparty együttes koncertezik Noszán. Január 16-án egy neves, budapesti consultingcég mentálhigiénés szakelőadást tart generációs különbségek és hídépítés témában. Az adventi időszakban a Kolibri a Családokért Egyesülettel megszervezték az adventi ablaknyitogató akciót, Hajdújárás Helyi Közösségével pedig a jótékonysági adventi forgatagot, melynek keretében a noszai óvoda és iskola karbantartási munkálataira gyűjtöttek. Az újdonságok mellett hagyományainkat sem hagyták feledésbe merülni, az idén is pásztorjátékot adtak elő, valamint a népszerű Mikulás-bált is megtartották.
— Az egyesületen belül a korosztályok között nagyon jó az együttműködés, egymás munkáját megbecsüljük. Ugyanolyan fontosnak tartottuk a szilvás lepény vagy a mézes pogácsa készítését, mint a videóarchívumunk digitalizálását, a kvízest megszervezését vagy a bál előtti teremrendezést. A lelkes önkéntes munka mellett rendezvényeinkhez pénzforrásra is szükség van. Az elmúlt évben működésünket a Magyar Nemzeti Tanács és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta, nemrégiben pedig az emberi és kisebbségi jogokért, valamint társadalmi párbeszédért felelős minisztériummal szerződést írtunk alá az idei festőtábor megrendezésének támogatására — mondta az elnök asszony.
A lelkes és lendületes, fiatal szervezőcsapat (Fotók: Hinga Művelődési Egyesület)
A korábbi sikeres színjátszók ma már a programok szervezésében és lebonyolításában segítik a Hinga ME munkáját. Nagy György János 2005-ben került kapcsolatba a színjátszással, és ötéves kora óta számos előadásban vett részt.
— Kiskoromban gyermekjátékok által kapcsolódtam be az előadásokba. Kezdetben egy-egy mondat hangzott el tőlem, vagy mellékszereplőként vettem részt egy-egy darabban. Később kialakult a társaságunk, az én korosztályom úgyszólván vezetővé, azaz főcsoporttá vált, és évente legalább egy új előadást készítettünk. Az egyik legemlékezetesebb a Hócompóc bohócai című volt, mert egy teljesen más világot vonultatott fel előttünk. Mi voltunk, ahogy a címe is mondja, a Hócompóc bohócai, és mindennek örültünk, majd megjelent egy szomorú bohóc közöttünk, amire az egész történet épült. Gyerekként nagyon élveztük az előadást, hiszen tele voltunk energiával, imádtunk mozogni. A színjátszás sokat segített abban, hogy kifejezzem magam mások előtt, lekötötte a felesleges energiáim, de önbizalmat is adott, hiszen mindannyian éreztük, hogy a csoporthoz tartozunk, melyre második családunkként tekintettünk. Bejártuk fél Magyarországot, sok helyszínen léptünk fel, ami óriási élmény még ma is, amikor visszagondolok rá. Az elismerések közül a debreceni színjátszó szemlén kapott az egyik legemlékezetesebb, amikor a Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj című darabban a szamár alakításáért nekem ítélték oda a legjobb mellékszereplőnek járó díjat. A Hingán belül szeretnénk újraéleszteni a színjátszó csoportot. Olyan programokat próbálunk kitalálni, amelyek a környékbeli fiataloknak és idősebbeknek egyaránt elnyerik a tetszését, és tudatosítani kívánjuk, hogy újra aktívak vagyunk. Gyerekekből álló drámacsoportot alakítanánk, akikkel színészek és egykori hingások foglalkoznának — ismertette a tervet János.
A festőtábor résztvevői
Tikvicki Volfart Csilla megalakulása óta tagja az egyesületnek, az első előadásban, A szegény ember címűben már színpadra állt. Kedvencei közé tartozik a Kamaszodó kamaszokban egy kislány szerepe, a Doktor Bubó című előadásban a rókát formálta meg, a Senki sem figyel rám! darabban pedig egy fiatal suhanc és egy apuka bőrébe bújt.
— A csoportban legkisebbként a nagyokkal kezdtem, majd a középső csoporthoz csatlakoztam. Az évek során majdnem minden korosztállyal játszottam együtt. A színjátszásnak sokat köszönhetünk, hiszen általa jutottunk el Magyarországra, Szlovéniába, Szlovákiába, rendszeresen részt vettünk a tiszasasi táborban, ahol Monzák Péter drámapedagógus foglalkozott velünk, rengeteg embert megismertünk, és sok-sok élménnyel gazdagodtunk. A komolyabb és a viccesebb szerepeket egyaránt szerettem, mindkettőben jól éreztem magam. Egykori színjátszó társaimmal ma is ápoljuk a kapcsolatot, egy kis család vagyunk. Noszán kevés, a környéken viszont több a gyerek, így abban reménykedünk, hogy sikerül egy gyermek-színjátszócsoportot alakítanunk, és a színjátszás folytatódik a mi kis településünkön — mondta Csilla.
Az egyesület az előttünk álló időszakban több rendezvényt szervez. A már említett szakelőadás után február 1-jén jótékonysági retró partit rendeznek, melynek bevételét a noszai óvoda és iskola felújítására fordítják, emellett az idén is lesz festőtábor, kvízest, társasjáték-délután, novemberben pedig jubileumi ünnepség a Hinga ME megalakulásának 25. évfordulója alkalmából.