
Törökbecsén első alkalommal szerveztek emlékestet az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére. A zenés-verses műsort a helyi Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület székházában tartották meg.

„A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem” című emlékestet a helyi Rákóczi Ifjúsági Szervezet fiataljai állították össze. A meghitt rendezvényen a Himnusz és a Szózat mellett az általános és a középiskolás diákok nemzetünk nagyjainak költeményeiből is előadtak, valamint a népi örökségünkhöz tartozó műsorszámok sem maradtak ki.
— A jövőképüket maguknak a fiataloknak kell megalapozniuk — hangsúlyozta Báló Tibor, a Rákóczi Szövetség törökbecsei helyi szervezetének elnöke az alkalmi beszédében. Hozzátette, minden egyes történelmi megemlékezés erősíti a magyar közösséget, különösen a szórványban élőket.
— Az elmúlt években Törökbecsén számos alkalmi műsort, emléknapot szerveztünk, az ’56-os forradalom eseményeiről azonban ez idáig fiataljaink legtöbbet a Rákóczi Szövetség által szervezett anyaországi rendezvényeken tanulhattak meg. Egy fontos történelmi eseményről van szó, melynek hordozói főleg fiatalok voltak, s ez volt az indítéka annak, hogy a műsort, melyet a jövőben mindenképp hagyományossá szeretnénk tenni, éppen ők szervezzék meg. A megemlékezésnek a szórványban fontos szerep jut, hiszen addig, amíg vannak emléknapok, alkalmi műsorok, rendezvények, nem kell féltenünk a törökbecsei magyar közösség megmaradását sem.
A törökbecsei emlékesten a Teleház szavalócsoportja, a helyi Rákóczi Ifjúsági Szervezet, valamint a Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület tagjai léptek fel.
Fényképezte: Zséli Ágnes